A Sisak a helyére került

Most már tudom, mit érezhetett Kolumbusz 1492. október 12-ének éjjelén, mikor hajóival elérte a Bahama-szigeteket. A beteljesült álom részegítő és az érzékeket lángba borító izgalmát, ami keveredett a megérkezés bágyadt meghatottságával. Ilyen katarktikus élményben leledzem még most is, a Helmet fellépése után egy nappal.

A patetikus szavak persze mindig csak egy élmény körülírására alkalmasak. Mégis, a Helmet kedd esti koncertje óta hasonló hangulatban vagyok, ami azóta nem ereszt el magától. Az A38 színpadán egy olyan társaságot láttam fellépni, melynek teljesítményéről csak szuperlativuszokban tudok szólni és akik ezen túlmenően hallgatóikkal szemben mertek és tudtak is hétköznapi, kedves emberekként megnyilvánulni.

Nagyjából tizenegy óra körül léptek színpadra és Helmet-módra rögtön a húrok közé csaptak: szigorúan, súlyosan és mégis pontosan. Korábban a közönség jól informált tagjai tudni vélték, miszerint Hamilton nagymester odanyilatkozott, hogy az este folyamán nem a “slágereket” fogják a fülünkbe húzni, hanem kedvenc szerzeményeik lesznek a setlistben nevesítve. A koncert ezzel szemben – nem kevés örömömre – úgy alakult, hogy eljátszották saját kedvenceiket, hallhattuk tőlük a mindenki által várt számokat és időnként lehetett tőlük kérni is. Ha ennyi nem lett volna elég az Egyes Számú Koncert címének eléréséhez, akkor melléteszem azt, hogy mindvégig maximálisan koncentráltak az előadásra és alázattal viselkedtek a zenével szemben.

Figyelték és érezték egymás, a közönség rezdüléseit és kommunikáltak is velü(n)k. Megtudtuk például, hogy Page Hamiltont pályájának elején a Led Zep inspirálta, hogy nagyon szereti és csodálja Bartók Béla zenéjét (ennek szemléltetésére egy röpke bartókiánus dallamot is mutatott legendás gitárjainak egyikén), hogy nagyon tetszett neki a Balaton, rákérdezett, hogy tényleg olyan nehéz-e megtanulni magyarul és a felszólítására verbuválódott, lelkes tanárainak köszönhetően az előadás végére szinte tökéletesen ki tudta mondani: “köszönöm”.

A számok alatt nem tudtam mást, mint örülni és örülni, közben pedig arra gondolni, hogy “Igen, végre ezt is hallom a Helmettől élőben, ahogy itt, az orrom előtt egy méterre játsszák!”. Kívülről persze csak azt tűnhetett föl, hogy villáztam, csipegettem és időnként mint egy őrült, ugráltam és énekeltem. De ez nem csoda: hiszen a kezdetektől fogva szeretem zenéjüketS és majd két évtized telt el, míg láthattam őket élőben.

Megajándékoztak bennünket mindennel, amitől épeszű helmetista megvadul: volt Unsung, Ironhead, Just Another Victim a Judgement Night OST-ről (amiről én el is feledkeztem az utóbbi években), Milquetoast, Give It, You Borrowed, Brand New, Turned Out, In the Meantime – a felsorolás nem teljes és véletlenszerű is, de a lényeg tömören benne van.

Négy ráadással együtt összesen majdnem másfél órát játszottak, amit a jelenlévő kétszáz ember nem fog egyhamar elfelejteni. A koncert alatti hangosítás és keverés tökéletes volt, amiért nagy köszönet jár az A38 hangmérnökeinek. Tegnap este két fontos felfedezést is tettem: az első, hogy vannak Helmet-rajongó lányok, a másik pedig az, hogy a Page Hamilton, Dan Beeman, Jon Fuller, Kyle Stevenson alkotta banda jelenleg a világ legjobb zenekara. Stevenson egyébként is feliratkozott kedvenc dobosaim közé: Dave Grohlhoz hasonló precizitással, de a Foo-vezérnél egy nagyságrenddel energikusabban üti hangszereit.

Az éjjel negyed egyes befejezés után a színpad környéke spontán közönségtalálkozóvá alakult át. Ki-ki a maga módján örökítette meg a jeles estét. Voltak, akik pólót vásároltak, mások pedig a színpadon beszélgettek az együttes tagjaival, illetve velük közösen fényképezkedtek.

A fő attrakció Sisak előtt két magyar előzenekar lépett fel, a Saint Petrol, és a VL45. Mindkét csapat kitett magáért, de róluk bővebben majd egy következő koncertjük alkalmával írok, mikor is fellépésükkor nem a közönség élő rifflegenda utáni várakozásával kell szembesülniük.

A Sisak méltó helyére került és ott is marad hosszú ideig. Július elsejét ezennel piros betűs Helmet-napnak nyilvánítom!

  • életem öt legjobb koncertje között tanyázik