horrOrrfű peca 2008#1 – érted?

(folytatás innét: horrOrrfű peca 2008#0 – érted?)

A másnap reggel 9-10 óra körül ért minket, s miként mindenütt teljes
volt a csönd, konkrétan nulla program, a legaktívabbak is csak a
vízipipájukat halászták elő (divat lett, láttunk belőle sokat) úgy
döntöttünk, kicsit kultúrálódunk. 11 óra magasságában már Pécs főterén
érdeklődtünk a helyi fiataloktól, hogy mit is érdemes turistaként
megnézni, amennyiben mi valami olcsó és egyetemista körben népszerű
kocsmára gondolunk.

Így talált meg minket a péntek délelőtt a Papucs borozóban, ahol érdekes mód vendég senki nem volt.
Mindenki Orfűn mulat, vagy mi?
Hogy gyűjtünk mi a szépülő gyűjteményünkbe újabb urbánus legendákat?
Egy gyorstalpaló városnézés után kifeküdtünk inkább egy üveg rumkólával
a Dzsámi elé napozni, azt találgattuk, hogy mióta külön-külön utoljára
itt jártunk, mi a fészkes fene is fejlődött, változott? Pécs –
Kulturális főváros 2010. Jó-jó, a közelben egy útburkolatot aszfaltozó
brigádot azért találtunk, akik a locsolókocsival jól beterítettek minket – okosba, ezzel a napi fürdést le is tudtuk.

„Vissza, vissza!”, javasoltam, nehogy véletlenül kimaradjunk a tutiból. Bár húzónevekkel az MR2 Petőfi nagyszínpadának
felállításáig az idő közben megérkező programfüzetben nem találkoztunk,
pont ettől lett izgalmassá az egész, hogy felfedezhetünk valami ifjú
titánokat a Bama tehetségkutató sátrában (*elcsíptük a versenygyőztes Kipu zenekar fellépését, akinek nyereménye egy maxi lemez készítése Lovasi stúdiójában),
közben persze sörökért mentünk, néha az Est színpad előtt
leheveredtünk, és a hasonlóan feltörekvő „noname” bandák között
antiszakértő füllel, ámde sokéves fesztiválrutinnal csemegéztünk.

Ami
profi, hogy a 3 db színpad között nem nagyon volt távolság, és
alapvetően a programokat is úgy alakították, hogy még ha ingáztunk is,
nem maradtunk semmi érdekesről – de beleértve a nagy érdeklődéssel várt
dumaszínházas humoristákat sem (Bödőcs Tibor és Aranyosi Péter), akik
zenélni mondjuk nem próbáltak, de ha nem láttuk őket a közelmúltban
fellépni valahol, akár még elég viccesek is – a nevetéstől dőlt,
szakadt a nagyszámú közönség!

A Quimby
még világosban kezdett. De úgy pörgött, mint tőlük szokatlan, rohantunk
is feléjük árkokat, bokrokat, vízlevezető csatornákat átugrálva egy
frissen szerzett vízipisztollyal a kézben,
és „annyira becsápoltunk, hogy azt hittük, bedájolunk”!
(A bedájolás annyit jelent, hogy valaki megmurdel, vagy nagyon durván megmakkan.)

És iszonyatosan jó hangulatú koncert volt! Az ének hol mikrofonból, hol
egy megafonból szólt, de a keverő pult mögött – a meredek rézsű aljába
épített színpadokat mindenhonnan tökéletesen lehetett látni – annyira
tele élettel, mint még a folyamatosan járőröző rendőrök sem, akik a
bejáratnál, kérésre, balesetmegelőzési célból, ingyen szondáztattak.

P.A.S.O.
nekünk kimaradt, helyette már azt sem tudom, hol lógattuk a lábunk,
ettünk-ittunk talán, részint lenn a parton egy tévé előtt
(Horvátország-Törögország rulez), a sötét beköszöntével főleg „valami intelligenset”,
ami úgy kezdődött, hogy Becherovka, kísérőként narancslé (ajándékba
kaptam, nem is értettem), amire én rárendeltem kis vodkát, így az
mindjárt jobban csúszni kezdett. A „nyertek a törökök, hagyd a csajokat a fenébe, annyi van belőlük, mint a szemét” szöveg persze lehet kissé erősre sikeredett, mit többen nem is értettek, így megkérdezték:
„ő mindig ilyen?”, lehűtöttük a kedélyeket: „ááá dehogy, csak ha fociról van szó!” – érthetetlen nők, három szó rájuk, csak mi Gárdonyi Géza sírfelirata

Hello nyár, szevasz alkohol, üdvözlégy Vad Fruttik!

A
Vad Fruttik
énekese, Marci, ezúttal is hozta, amiért őt és a zenekarát igazán lehet
szeretni, hogy annyira, de annyira elemi erővel állnak minden
fellépésüknek neki, hogy lesüt az energiájuk a színpadról. Ez kérem igazi rock’n’roll, mi jelen esetben sem egy táncra utaló kifejezés,
ez életérzés, mint mindent vivő bulislágerük a Sárga zsiguli, melyet
Marci lassan megtanul a folyamatos mozgások és ugrálások ellenére is
hamis hangok nélkül énekelni, ráfér.

A koncert befejeztével megköszönte hálás közönségnek a részvételt,
és áthívott mindenkit a szomszédos Jagermaister sátorba bulizni és
italozni – hümmögtünk egy darabig, hogy ezt most hogy, de végül nekünk
sem kellett kétszer mondani.

Mentek is sokan a hívószóra, kiket nem érdekelt az Üllői Úti Fuck,
mind oda repi villogókat és nyakbavaló füzéreket gyűjteni,
vadidegenekkel beállni egy közös polaroid fotóra, inni és rajongani.
Szerényen mi is, kezet fogni, koccintani, bár az erőszakos nők
gyűrűjében jócskán lekorlátozódtak lehetőségeink – itt láttuk először Orfű kurváját, egy csili-vili push-up szőkét, akit „az Isten is egyéjszakás kalandra teremtett” és annak „nem magas, de combja van” udvarhölgyeit.

Aztán fitymallatig még sokszor és sok félét – kolbászzsírral, lila hagymával…

(folyt. köv.: horrOrrfű peca 2008#2 – érted?)

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Nyerj velünk bérletet a Fishing on Orfűre! A hétvégén rendezik meg a Lovasival fémjelzett fesztivált. Játssz velünk és nyerj rá bérletet, hogy élőben megnézhesd Rátgéber László nagy ugrását a tó felett. Az alábbi két kérdésre helyesen válaszolók sorsoláson vesznek részt, akik között 3 Fishi...
Fishing on Orfű Lovasi a kaptafánál... Kötetlen interjú alanyoskodás helyett most slágerkész dalszövegekkel állhat ki rajongói elé, 2008. június 19-21-én Orfűn, a népszerű Kiscsillag dallal már jó előre megmarketingelt hazai terepen, kezében gitárral - és az irányít...
horrOrrfű peca 2008#2 – érted? (folytatás innét: horrOrrfű peca 2008#1 - érted?) A reggeli nap fél 10 környékén érte el megint azt a szöget, mikor a fák lombjain át sátorponyváig hasított, megteremtve azt az áloműző trópusi fílinget, hogy mást sem kívántunk, csak árnyékot és foly...