Budapesti Wagner-napok a MÜPA-ban

Én istenemre mondom, hogy nem Wagner-opera szólt a szülészeten, ahol megláttam a napvilágot. Tavalyig még életemben nem láttam operát, és jóllehet volt fogalmam róla, mi az, úgy volt vele, hogy ez az a műfaj, ahol “egy fickót hátbaszúrnak, és az nem vérzik, hanem énekel”.

Nem kis részben Brünnhildének, a Wagner-szakértőnek köszönhetően ez most már másképp van. A tavalyi Rajna kincse után most hétvégén a Budapesti Wagner Napok keretében megnéztem a Ring többi részét a Művészetek Palotája Bartók Béla Hangversenytermében. Pénteken a Walkürt, szombaton a Siegfridet, vasárnap pedig az Istenek alkonyát.

Azt mondják, Wagner elsőre nehéz, de el ne tessék hinni, könyörgöm. Az egész hallatlanul lenyűgöző, egyesít magában gyakorlatilag minden nagyobb, szép és tragikus mesét és mondát, amin felnőttünk, rávilágít minden jó és rossz tulajdonságunkra, inkább persze a rosszakra. Van benne kapzsiság, hitszegés, csalás, féltékenység, ostobaság és ravaszság egyaránt. Rólunk szól, a mi hibáinkról. Voltatok már buták az életben, hoztatok rossz döntést, csaltatok, voltatok ravaszak? Én igen. Olyan ez, mint az életünk, csak némely ponton izgalmasabb.

Hihetetlen dolog hallani az énekeseket, hihetetlen néha, hogy egy-egy hang hogy jöhet ki emberi torokból. Hihetetlen, hogy tud valaki a színpadon megtörni, vagy megdicsőülni. Hihetetlen látni valakinek a magabiztos diadalittasságát, miközben tudod, hogy semmi jó

nem vár rá. És ami talán a leglenyűgözőbb volt a számomra: hátborzongató érezni, látni, hogy a szereplők minden előzetes erőfeszítése ellenére hogyan teljesedik be a sorsuk, hogy válik igazzá egy régi, sötét jóslat, és hogyan tűnnek el a valaha egymással harcoló vagy szövetkező, néha nagyformátumú, de sokkal inkább gyarló egyéniségek egy pillanat alatt a semmiben.

A világ legjobb énekesei, egy zseniális karmesterrel és – ha jól tudom – az első operáját nagyon ügyesen játszó szimfonikus zenekarral (Magyar Rádió) együtt valami olyasmit nyújtottak, amelyhez foghatót még nem láttam. Bár fizikailag nem kis kihívás volt mindezt végigülni (aki izgága, az rövidebbel kezdje), az, amit hétvégén láttam, meggyőzött arról, hogy az operákra-járó karrierem még csak most kezdődik.

A fantasztikus tetralógia, és a bátran újszerű rendezés szakértő méltatását rábízom azokra, akik jobban értenek hozzá, akiknek az ehhez szükséges tudás a kisujjukban van. Én csak egyet mondhatok: ha valaki azt hitte eddig, hogy az opera unalmas, az most azonnal felejtse el ezt.

  • Öröm látni, amikor valakit elkap a komolyzene “szele”. Jó lenne, ha sokkal többen lennétek Wagner-imádó fiatalok …

  • Hajrá!!
    És jövőre még a Grál legendája is lesz.

    (egyébként nem Wagner szakértő vagyok, csak sima rajongó)