“Lazán kell nyomni”

A nemrég megjelent első, Greatest Tits című SaintPetrol album apropóján a zenekar énekesével, Karellel és gitárosával, Bedővel rágtuk végig magunkat az anyagon, illetve cseréltünk eszmét – többek között – csöcsökről és verdákról.

Karel: Itt léptünk fel először.

A Szeparéban?

Bedő: Igen, úgy voltunk vele, hogy még nekünk is ki kell próbálnunk magunkat, valamint végre a dumálás helyett volt egy konkrét esemény, ami miatt már próbálnunk is kellett. Emiatt indult el a zenekar és a háromtagú projektből lett öttagú zenekar.

K: Meg nem akartunk beégni.

B: A hangerőbe persze belekötöttek, itt 2-3 tagú jazz-blues bandák csörömpölnek, nem voltak felkészülve a rokkolásra, de azért is lenyomtuk, nem is szerettek minket, de a közönség örült.

Ekkor még hobbizenekarként működtetek?

B: Végül is igen, bár én már ekkor kiszálltam az Insane-ből, tehát komolyan vettem. Az “anyazenekarok” melletti projektként indult az együttzenélés, de már mindenképpen folytatni akarjuk. Dávid sem basszerozik már a Locust on the Saddle-ben, ez a fő zenekar. A dobosunk, Tonya továbbra is a VL45 tagja és az nem hiszem, hogy ne maradna örök szerelme. A másik gitáros, Krisztián főállásban a Fish! énekese, de ez semmiféle zavart nem okoz a Saint Petrol működésében.

K: Nekem meg ez az utolsó együttesem.

B: A kezdeti lelkesedés egyrészt megmaradt, másrészt átalakult igazi örömzenéléssé. Talán ebben érhető tetten a hobbijelleg, a “nincs vesztenivalónk” hozzáállásban.

K: Ja, a csöcsökön és a kocsikon kívül ez a közös nevező: minek görcsöljek, amikor élvezhetem, amit csinálok? Lazán kell nyomni, nincs szükség bizonyítási kényszerre. Sokan bunkónak tartanak bennünket emiatt.

B: Hogyne, amikor direkt ráteszünk még egy lapáttal. Aki nem veszi le ezt a fajta blődséget, az sosem fog igazán érteni minket.

Az autómániának köszönhető a névválasztásotok?

B: Igen, de elmesélem a teljes sztorit. Eredetileg, amikor még oldalági hajtásként működtünk, harmadikként rajtunk kívül Krisztiánnal, a nevünk Johhnies volt és állnevekkel operáltunk, amelyek Johhny Cheap (Olcsó János), Johhny Cat (Macska Jancsi), valamint Johhny Pepper (Paprika Jancsi) voltak. De aztán nem akartunk viccesek lenni és az első EP felvételekor változtattunk nevet. Lényegében a benzingőz, a nagy autók szeretete vezérelt minket.

Az ismert arcok biztos jelentettek valami előnyt az indulásnál, hiszen rövid idő után például Brant Björk előtt léptetek fel a Kultiplexben.

B: Az ismeretségek nyilván nem vesznek el, amikor vált az ember, de szerintem inkább a megszerzett rutin számít. A Kultiban pedig kifejezetten szerettünk játszani, passzolt a hely a stílusunkhoz.

K: Az igen vicces fellépés volt. Lepacsiztam a mesterrel, aki éppen abrakolt. Én is nyomtam még egy gyrost beállás előtt, majd leléptem a mellékhelyiségbe. Aztán éreztem, hogy nincsen valami rendben és a vacsora szépen kiugrott. Ugyanarra távozott, amerről jött. Éppen annyi időm maradt, hogy felugrottam a színpadra, közöltem a többiekkel, hogy hánytam és már kezdődött is az első szám. Koncert közben volt még egy pillanat, amikor úgy tűnt, ismét kikerül, aminek ki kell, de aztán mégis meggondolta magát. Brant Björk ugyanazt nyomta és semmi baja nem volt!

B: Elképesztő volt a hozzáállásuk. Kinyitották a furgonjuk hátulját és körülbelül úgy potyogott ki a felszerelésük, mint ahogyan berámolták az előző buli után egymás hegyére-hátára. Egyébként koncert előtt Brant tőlem kért egy, azaz 1 darab pengetőt, amit utána visszaszereztem, ez nekem nagy szám volt akkor, de simán elhagytam, na mindegy.

Az alkotásra, dalszerzésre szintén igaz a görcsmentesség?

B: Amit nem érzünk rögtön, azzal nem foglalkozunk. Témákat dobunk fel, viszont egyáltalán nem jammelünk a szó hagyományos értelmében. Elkezdünk valamivel foglalkozni és elég hamar kialakul a dalforma. Ha ez egyből nincs így, akkor nincs mese, kidobjuk a kukába az ötletet. Nem szeretünk tökörészni. Így is úgy 36-37 kész számból választottuk ki az albumra került tizenegyet és az azonnali kiszórás ennek többszöröse volt. Viszonylag gyakran tartunk próbát, de ezek az alkalmak nem a gyakorlásról szólnak, az mindenkinek a magánügye. Ilyenkor valójában zenét szerzünk és nem próbálunk. Igaz, most a közelgő Helmet buli miatt összekaptuk magunkat, és remélhetőleg a hajón már egy “EU-s” bandát lehet majd látni.

K: Úgy is mondhatnám, elkényeztetnek a többiek, mert ilyen munkamódszer és -tempó mellet ahogy “alámpakolják” a szerzeményeket, könnyen jönnek az énektémák.

A felvételt hallgatva szerintem abszolút átjön ez a spontaneitás. Kifejezetten dögös, élő, koszos a hangzása és ezt jó értelemben mondom.

B: Öröm ezt hallani. Először egy teljesen minimalista módon felvett kislemezzel kezdtük a hagzás keresését, ezzel kb. 50 %-ban elégedettek voltunk. Ez meg is jelent Not Music Just Rock címen. Ezután a Bakery Studio-ban kezdtünk dolgozni. Két számunkat rögzítettük ott. Nagyon profik és értenek a munkájukhoz, de szerintünk nem érzik ennek a műfajnak a sajátosságait. Az ő terepük a metal világa. Pont azt a nyerseséget hiányoltuk a végtermékből, amit említettél. Végül Koncz Matyi, a The Ministers gitárosának stúdiójában kötöttünk ki. Ott aztán meglett a kellő garázsfeeling. Emellett teljesen szabad kézzel garázdálkodhattunk. A végső keverési munkálatokat a laptopomon végeztük.

K: Összesen 127 000 Ft-ot költöttünk el a lemez készítésére. Szerintem profi munkát végeztünk, bár a “profi” szó riaszt. Mondjuk nincs gáz, amíg a kézben és a torokban ott a retek. Ennyi pénzből szerintem nem lehet jobbat csinálni jelenleg.

Nagy az összhang a bandán belül?

K: Egyfelől igen, hiszen barátok vagyunk, együtt bulizunk, a tagok négyötödének közös szenvedélye például a szerencsejáték.

B: Öt az, csak van, aki nem vallja be, hogy ugyanúgy mozdul mindenre ami csilingel, mint a többiek; legyen az nyerőgép, póker, vagy Black Jack.

K: Másfelől öt igazi, öntörvényű ego vagyunk, tehát bizonyos dolgokban harcolunk. Mindent végtelenül egyszerűen és ugyanakkor túl bonyolultan intézünk. Ennek ellenére valahogy mégis működik a dolog.

Ha jól sejtem, a közös szemlélet az oka annak is, hogy nem vállaltok be haknikat.

B: Biztosan nem koncertezünk annyit, mint amennyire lehetőségünk adódik, hiszen vidékre is hívnak folyamatosan. Bizonyos igényeknél nem adjuk alább. Sofőr és road nélkül nem utazunk. Ha nincs meg a helyszín kellő felszereltsége, nem vállaljuk el a felkérést. Inkább legyen havi egy jó koncert, mint két-három szar. A rossz koncert iszonyat lélekölő tud lenni, nem éri meg.

K: Természetesen van, aki ezt is a vélt, vagy valós tahóságunk számlájára írja, de kit érdekel? Ha már a vidéki alkalmakra terelődött a szó, volt egy veszprémi eset, amikor mindenféle szempontból megfeleltek az elvárásainknak, sőt!

B: Az más miatt emlékezetes.

K: A buli előtt, amikor megkérdezték, szeretnénk-e még valamit, poénból benyögtük, hogy pókereznénk. Erre kiderült, hogy a kisteremben ott figyel egy bőrrel bevont kártyaasztal. Segítettünk átcipelni, aztán a zenélés előtt játszottunk egy jót. Utána egy “Tilos a dohányzás!” felirat alatt ülve pihentük ki az este fáradalmait, persze ittunk, cigiztünk. Egyszer csak megjelentek ilyen kockafejű, szemüveges fazonok, meg kötött mellényes papák és kérdezték, hogy kik vagyunk, mit keresünk itt? Kiderült, hogy mindannyian APEH-ellenőrök! Hiába mondtuk, hogy baráti összejövetel, meg pénzről szó sincs, mégis bezárták a helyet.

B: Tényleg? Nem is tudtam.

K: Még jó, amikor semmiről nem volt egyetlen számla sem a helyen!

Beszéljünk egy kicsit az albumról! A már említett csöcsök nyilván szerepet játszottak a címválasztásnál.

K: Ezt tartottuk elég egyszerűnek és frappánsnak ahhoz, hogy megtartsuk. Előtte volt néhány más verzió. Sokáig a Sunburnst Tobacco volt a favorit, de ez jobban passzol hozzánk.

Mint ahogy a borító grafikája.

B: Az összes terv közül ez volt a leginkább hozzánk való. Nem hiszem, hogy valaha is, cikornyás, túlkomplikált lemezünk fog megjelenni, de hát ki tudja…

K: Olyan, mint amilyet más zenekarok a második-harmadik, vagy többedik lemezük környékén használnak. Először jön a vértócsa, aztán a virág, majd a kiforrott letisztultság.

Elmesélnétek a korongra került számok történetét?

K: Azt előre hangsúlyoznám, hogy a szövegeim olyannyira személyes ügynek számítanak, hogy soha, ismétlem: soha nem fognak a CD-borítókon, vagy a honlapunkon megjelenni. A Slow Rollin’ Wheels egyfajta elvágyódást fejez ki. Nem az ittlét számít, hanem ahol lélekben vagy, ahová szívesen elhúznál. Gurulsz a verdáddal – az autómánia rám a legjellemzőbb –, csak a tenger, a lemenő nap és a napsütés létezik. Ha már paraszt énekes vagyok, hadd nézzem a hegy tetejéről a lenti hülyéket.

Tipikus erős kezdőnóta.

B: Eredetileg más volt a számsorrend, de mivel a feleségemnek ez a kedvence, meggyőzött, hogy ennek kell a nyitódalnak lennie. Igaza volt, mert a hangulatából kiérezni, ahogyan épül fel valami. Jó kis húzós riff az alapja, talán kicsit Black Sabbath-ízű, de a refrénje modernebb. A Ghost Town Man-t már hallhatták a kislemezen, ha jól emlékszem, főleg Krisztián “gyermeke”. Ez a dal korábban már megjelent a BPRNR válogatáslemezén, koncerteken már felismerik.

K: Ez is “lógós” szám, a szövegvilága ugyanaz pepitában, mint az előzőé. Ez a vonulat egy életformáról szól, amiről már beszéltünk, hogy közös bennünk. Próbálom a kívülállás kifejezését megragadni azzal, ahogy a minket körülvevő világról fogalmazok.

Tehát a többiek a szellemek és nem ti.

K: Egyértelműen.

B: A Phoenix Has Landed-ben Krisztián szándékosan vérbő, már-már sludge témájáé a főszerep. Sokszor előfordul, hogy rákattanunk egy-egy stílusra és tudatosan abban alkotjuk meg a szerzeményt. Itt is ez történt: “írjunk valami állat sludge döngölést”. Hát irtunk. Jó délies zúzda. Úgyis mostanában egyre “déliesedünk”.

K: Van ez az új, délies hardcore-irányzat, jó mély, amit mindenki szeret az együttesben. Ez a szám az egyik közös kedvenc. Részemről a frusztrált magánéleti, “nőgyűlölő” vonalat feldolgozó, teljes nihilról szóló témát erősíti. A valahol önként vállalt, nemtörődöm tehetetlenségről beszélek, amikor ellep a fos, de csak annyira buksz a felszínre, amíg levegőt veszel és nem érdekel, hogy visszasüllyedsz. A következő, Skyway Drive címet viselő szám talán hasonló gyökerekből táplálkozik, de konkrét élményen alapul. Elég sokszor fejezem be úgy az estét, akár ötször egy héten, hogy félrészegen betámolygok egy kaszinóba. Egyszer bemondtam egymás után két all int és bebuktam mindkettőt. Ebből lett a szövege.

B: Zeneileg ez az album legvitatottabb pontja és nem valószínű, hogy lesz még hasonló. Alkalmanként elszórakozunk azzal, hogy valamelyik “nagy előd”, jelen esetben az AC/DC modorában ötlünk ki egy riffet. Kicsit a Danko Jones dolgait idézi. Igazából ez az egyetlen darab, amelynek steril, “nagy” stúdiós hangzást igényelt volna a rögzítése, hogy igazán jól szóljon. Élőben nem játsszuk és nem is fogjuk, mert szerintünk nem üt. A Short Drink-et írtuk a legrövidebb idő alatt, gyakorlatilag egy bagószünetben. Kihallani a feszességéből. Valami sikamika ment, amíg a többiek cigiztek, amikor valaki odaszólt, hogy mi ez? A válasz: csak csörömpölés. Mire jött a riposzt, hogy nem, ez maga a szám!

K: A sorait nem magyaráznám túl, a cím önmagáért beszél. Cimborálás az ördöggel, ital, kártya, miegymás. Tényleg a legkontrasztosabb felvétel a másik tízhez képest. Ortodox stoner-hívek meg szoktak rökönyödni, hogy mit keres a repertoárunkban. Nem mintha nem szarnánk le az ilyesmit. Aztán az Another Day ismét csak egy szürke nap a már emlegettet dágványban, amiből bár szeretnénk kimászni, de adunk még egy esélyt neki arra, hogy végleg elnyeljen, mert elismerjük az erejét. Nem túl optimista, az biztos.

B: A zene a Ghost Town Man-éhez hasonlít. Krisztián és Karel közös kedvencüket, a Helmetet hallják ki belőle, főleg a refrén riffjéből, pedig azt a részt én írtam, a legkevésbé Helmet-fanatikus. Kontrasztos dal, igazi rock’n’roll nóta. A Spitting Out the Past azért érdekes, mert volt egy olyan kijelentésünk, ha úgy tetszik, fogadalmunk, hogy három percnél hosszabb számunk nem lesz. Ehhez ének még nem volt, csak a “lakótelepi” Metallica-riff, ahogy egymás közt neveztük. Készen volt az akusztikus kiállásig, aztán az egyik próbán folytattuk, mert nem volt kerek. Azt vettük észre, hogy beleragadtunk a középtémába. Összenéztünk és játszottunk tovább, amiből egy olyan pszichedelikus, elszállós valami sült ki, hogy a leállás után csak huhogtunk, annyira élveztük és hitetlenkedtünk. Az első változat negyedórás volt! Ez egyébként Magyarország legbunkóbb sludge témája. Személy szerint ennek a dalnak a születésekor éreztem azt, hogy kilépünk a Saint Petrol számára felállított keretek közül, mindenféle értelemben. Koncerten az eljátszása számunkra a csúcspont. Olyankor a külvilág, a közönség megszűnik létezni, biztosan csodálkoznak, mi történik a színpadon.

K: Ja, jól el tudjuk engedni a gyeplőt. Számomra is különleges, mert ebben tudtam a legkifejezőbben megírni a kiakadtságomat. A múlttal, a múltbéli hibákkal való együttélésről szól és arról, hogy kénytelen vagy egyfolytában szembesülni ezekkel, mert akivel együtt vagy, az folyamatosan felhánytorgatja, a szemedre hányja ezeket, mindent hozzájuk viszonyít. Az elmúlt évek történéseit így adtam ki magamból, valamiféle terápiának is nevezhetjük. Itt valósult meg a legtökéletesebben a zene és a szöveg egysége. A Lost In Galaxy7-ben használt torzított, megafonszerű éneket előző éjszaka megálmodtam, hogy ilyennek kell lennie. Egy másik álmomban szintén megjelent az ehhez kapcsolódó képi világ és meggyőződésem, hogy le kellene klipként forgatni. Tisztán emlékszem, ahogy Bedő és én szkafanderben állva nyomogatjuk az űrhajó gombjait. A szövege nem feltétlenül a tudatmódosult fizikai elszállást, hanem inkább a lelkiekben más állapotba való kerülést járja körül.

B: Nekem a space rock szívügyem, végre egy szám ilyen köntösben előadva. A Babylon Zoo Spaceman-jére emlékeztet, igaz, nem zeneileg hanem hangulatában. Már jó ideje megvolt, de eltitkoltuk, nem mutogattuk senkinek. Aztán úgy voltunk vele, fő a változatosság és a hümmögés ellenére megtartottuk. A szerkezete olyan, mint egy fordított tölcsér: akkor indul be, amikor nem számítasz rá. Mint egy váratlan ejakuláció. Szeretném élőben előadni, de a billentyűs rész és az énekeffekt miatt komplikált lenne. Meglátjuk. Egyelőre a Chemical Addiction-t kiáltották ki a slágerünknek, már amennyire létezik ez a kategória a “csak rock és nem zenében”. Ehhez forgatjuk az első videóklipünket. A szokásos, jól bevált recept szerint készült: gyors, talán már a hetvenes-nyolvanas évek glames harmóniáit idéző rock’n’roll tempó, fogós refrénnel. Mondanom sem kell, hogy közönségkedvenc.

K: A legtöbben félreértelmezik a szövegét, miközben egyáltalán nem a drogokról, a drogozásról, hanem a szerelemről, mint kémiai reakcióról írtam. Megint csak a csajoknak beintő duma. Kinek van erre az egészre szüksége, amikor csak a hormonok szórakoznak velünk? A Mass nem véletlenül kapta a címét, mert a tömegiszony, a totális paranoia, az egyedüllét fontossága és méltóságteljessége, annak hangsúlyozása áll a mondanivalója középpontjában.

B: Ebbe sikerült belecsempészni ismét egy kis Helmet-utánérzést, nagyon érdekes a szerkezet, mert érezhető benne Audioslave is. Nem szégyelljük bevallani, hogy milyen hatások értek minket és ezekből meríteni.

K: Imádjuk például a Truckfighters, vagy a Sasquatch munkásságát!

B: Szóval Dávid, az őrült basszusgitárosunk – egyszer a farkán egy szál zoknival ment le cigarettát venni, ami miatt be is vitték a rendőrök, valamint a csajától kapott pár tucat pofont – ez előtt soha nem írt semmit. Az egyik próbán elkezdte nyomni a témát és kiderült, hogy elég régóta megvolt neki, csak az előző zenekara nem valósította meg. Sebaj, úgy tetszett mindenkinek, hogy nekünk kiválóan megfelelt. Érezhető egy csipetnyi, korai Queens of the Stone Age is benne, ami nagy kedvenc nálam.

K: Egy másik közös pont, ami a kezdetek kezdetén összehozott bennünket. Elég csak az első EP-nken meghallgatni mondjuk az Alone in Miami-t, vagy a Lazy Man-t. A Greatest Tits zárótételeként a Sea of Hidden Fears a személyes kudarcélményeim elismerése és az továbbiaktól való félelemmel való szembenézés. Az a konklúziója, hogy nem kell senki, nem kell másik kapcsolat, hogy ne lehessen a vereség a tétje.

B: Ez a kakukktojás a többi között abból a szempontból, hogy rajtunk kívül senki sem érti, mit keres a lemezen. Hard rockként indult, aztán valami egészen mást gyúrtunk belőle. Karel valami akusztikusat szeretett volna a legvégére és így jött össze ez a laza, lecsengéshez illő hangulat.

K: “Nyomokban Fun Lovin’ Criminals-t és/vagy Everlast-et tartalmazhat.”

Muszáj elsütnöm a klisékérdést a végére: közelebbi, távolabbi terveitek?

B: Folyamatosan ömlik belőlünk a zene: alig jelent meg a Greatest Tits, már az új anyagon dolgozunk. Ha tetszik valami, azonnal felnyomjuk és egy-egy szerzeménnyel megvagyunk maximum 4-6 óra alatt. Ha ez nem működik, nem erőltetjük a megvalósítását. Sokkal karcosabbnak várható, míg az előzőt fura módon a lányok szeretik jobban, szerintünk ez “fiúsabb” lesz. Valószínűleg legkésőbb jövő tavasszal lát napvilágot, de lehet, hogy már év elején. Legfeljebb szerzői kiadásban jön ki. Az első albumot szinte a megjelenése után rögtön közétettük a nemrég megújult weblapunkon, bárki meghallgathatja.

K: A Chemical Addiction-hoz készülő képanyag reméljük, nemsokára már látható lesz a hazai zenecsatornákon. Ha nem fogják leadni, az sem nagy baj, de emiatt nem fogunk kompromisszumot kötni, bár úgy érezzük, hogy picit nyit a média az ilyen zenék felé is. Ha nem sikerül, akkor majd megy föl szépen a netre. A Szigeten is fellépünk, bár ahogy az oldalunkon is írjuk, fogalmunk sincs, melyik napon, vagy színpadon. A legnagyobb hír azonban, hogy július 1-jén a hetedik mennyországban érezhetjük majd magunkat az A38-on, mert az óriási példakép Page Hamilton és a már ma is többször emlegetett Helmet előtt játszhatunk! Nem akarok túl sokat áradozni, de ez óriási megtiszteltetés számunkra!

  • talán valamit jelent az, hogy ilyen hamar lett ez a legnépszerűbb bejegyzés, köszönjük az együttesnek a beszélgetést, brucewayne-nek pedig az interjú bevezetését a fesztblogra
    rákendról! széjntpetról!

  • remélem, a helmet előtt is nagyon lazán fogják nyomni!
    go titties go!

  • Borissza

    nem vagyok a zúzós zenék rajongója, de be kell vallanom, kicsit belehallgatva nagyon tetszett…én is csodálkoztam magamon. Legyen még sok ilyen zene itthon!

  • lemezkritika linkjével frissítve