Metál @ Corvint@ő

A vasárnap este nem a pihenésről, vagy különféle sportközvetítések tunya bámulásával telt. A Corvintetőn a már korábban beajánlott metálbandák tolták az arcunkba.

Lássuk be, a Corvintető nem az a hely, amely kifejezetten a rock/metálélet fellegvárának lehetne nevezni. Ennek ellenére sikerült öt bandát is felpakolni a színpadra és egy erős 150 fős közönséget összehozni (a becslés sosem volt az erősségem).
A beígért korai kezdéshez képest fél 8-kor csapott a húrok közé elsőként az együtt turnézó négyesből a ????. A folyosói beszélgetésből csak az utolsó számra sikerült beérnünk, olyan rövid volt a fellépésük – és messze nem volt egy napon említhető a korongokon hallható anyagukkal. Jó, nem azért megy az ember koncertre, hogy megnézze, élőben elő tudja-e adni egy együttes a stúdióban rögzített munkáját, de…..

A Complete Failure muzsikájában már több tűz és sebesség érződött, és bár úgy tűnt, hogy az énekes nincs a topon, lehet, hogy ennek csak a szinte egész este vacak hangtechnika volt az oka.

Az IHM kezdésére azonban a táncparkett is megtelt, és a nézősereg létszáma elérte a maximálisat. A srácok hozták a megszokott formájukat, eszement jó volt. Szerencsére ők már több idővel gazdálkodhattak, ami egy kicsit meg is zavarta őket, de remek alkalom volt új nóták bemutatására. Csabi remekül működik már a második hangszerén, öröm volt nézni, ahogy klimpirozott a szintin. Sajnos a nánnánnánázást nem hallottam ki az új nótából, és bánatomra a tapsikolás is elmaradt, remélem, lesz pótlása. Legközelebbiként a Pinceszínházat emlegette talán Palika, talán 27-én az Insane-nel karöltve ? ingyen koncerten, de ezt ne vegye egyelőre senki sem készpénznek.

A Juciferre nagyon kíváncsi voltam. És beletaglózott a földbe. A teljes fellépés cirka 30 percét egy huzamban nyomta végig a vörös démon, és az őrült, (állatvédők most félrenéznek) a sapkáján mosómedvefarkot lengető dobos. A hölgy mikrofonja egy idő után megadta magát, és nem is igazán tért vissza később sem, de az első pár perc ének és üvöltés váltakozása megmutatta, mekkora tüdő van a csaj alatt. Hangszeréből a legmocskosabb sludge témák másztak elő, majd alkalmanként belassult doomosabb hangzásokkal pihent, és pihentetett minket. A dobos arc közben majd szétverte a hangszereit, ugrált, majd a földre vetette magát és a fal felé fordulva imádkozott, szólózott a lány egyetlen kiállásakor, hibátlanul püfölte a bőrt. Élmény volt. És végre úgy igazán is beindult a tánc az első sorokban.

Az est fő attrakciójakánt a Today Is The Day tömte a fülünkbe grindcore antiszoc nótáit. Ekkora már vagy összeszedték magukat a hangosítók, vagy én fogyasztottam el kellő mennyiségű fröccsöt (ez utóbbi lehet inkább igaz), de jól szólt minden. A zenekar kalandos életútját (lásd menetrendszerű tagváltások) tekintve
a Today Is The Day egyre inkább Steve Austin egyszemélyes magánszáma, de kövezzen
meg, aki nem ért velem egyet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a
turnéra összeállt új arcok ne vették volna ki a részüket a döngölésből,
és azt nem kiválóan tették volna. Sokkoló energia, átélt, teli torokból áradó ordítás, tapintható dühvel, őrült grind reszelés, közbespékelt lassabb doom, noise metal cuccal – ez jellemezte Austin bácsiék műsorát. És nem kell tőle félni, állítólag civilben szelíd arc 🙂

A vasárnapi matiné a kölykök érdekét szem előtt tartva fél éjfélkor végetért, és egy órával később jó kissrácként már az ágyamban forgolódva próbáltam elfelejteni a szűnni nem akaró fülzúgást.

UPDATE: “júLius 19-én lesz a pinceszínházban koncertünk, de nem hinném, hogy az
insane-nel. még nem tuti, hogy kik játszanak velünk, de a lényeg, hogy
ingyenes lesz, és valszeg egy hosszú koncertre kell számítani!”

Hurrá!!

  • a ????-ot sose bánd: sztem ül, h a korongokon is erős meshu-klónok (ráadásul az “eredetit” is túlértékelik az én ízlésem szerint;)

  • jucit sajnálom, hogy nem láttam, de épp nem értem rá.