Másfél óra a mennyekben

Bevallom idén még nem közelítettem meg a ZP-t, félve a tizenötéves korosztály nyüzsgő hadától, és az újjáépítéssel kapcsolatban is kissé szkeptikus voltam…De ha már a kedvenc magyar zenekarom, a Másfél, úgy döntött, hogy ott tomboltatja közönségét, akkor ám legyen, idén is átlépem a Zöld Pardon kapuját.

Most már a kemény kétszáz forintra emelkedett belépő és kicsit a Riohoz hasonló dekoráció fogadott, viszont a biztonsági őrök mintha kettővel kedvesebbek lennének, mint eddig. Nem kérnek személyit, és a táskára is csak futó pillantást vetnek. Majd a beugró kicsengetése után rohanhatok az első sorba ugrálni! Inni már nincs idő, mert itt pontos a kezdés, én meg a második szám végére toppanok be. Épp a Tekerj bele Konrád felpörgetős kezdésére helyezkedek el a szerencsére szellősen álldogáló emberek közt – és indulhat a zúzás. Már, ha lehet így mondani azt a táncfajtát, amit az emberek erre a fúziós (drum&bass, jungle, jazz-rock,elektronika) underground zenére művelnek. Egy biztos: nem lehet egy helyben állva hallgatni őket! És megy a pörgés tovább, jön sorban az Angyaltojás, Piezzo, Piedone,Team Balkan, ahol feltűnik Gaya, akit egyre többször látni Budapesten, és egyre több számban hallani koncerteken. Ő egyébként a Deti Picasso -szintén nagyszerű zenekar- énekesnője, remek adottságokkal és fantasztikus egyéniséggel megáldva. Mindig valami különleges szerelésben láthatjuk, most egy fekete szőrmeboa és egy rózsaszín retro légyszemüveg kíséretében. Levente és Barnabás visszafogottan, Sabák pedig a tőle megszokott lehetetlen fejrángatások és imádnivaló mozdulatok kíséretében játssza felejthetetlen harmóniáit, Ujj Zoli pedig buddhai mosollyal és nyugodtsággal, de vérprofi módon üti a bit-et. Hiába, ez a szuperlatívuszok zenekara számomra. Végezetül pedig ugrálhatunk a megunhatatlan Varjúra. És megint várhatjuk, hogy két hónap múlva hol lesz ismét Másfél…