III. Pécsi Nemzetközi Reggae Fesztivál

A klasszikus reggae műfajt úgy általában leszarom. A raszták,

gandzsák, Bob Marley és a jamaicai luvnyák, annyira nem izgatnak, hogy
nagyon, azt persze ha belekeverednek olyasmi stílusok, mint a dancehall, az alkohol, vagy a drum’n’bass, akkor egy nyeletnyit én is befogadóbbá válok – abból meg ugye bármi kisülhet, főleg ha 2008. május 22-24-én valamiért éppen Pécsett járok.

BATTA DEM 2008 – III. PÉCSI NEMZETKÖZI REGGAE FESZTIVÁL
Építkezz, Kulturális Főváros!!!

2006. március 10-én rendeztük az első Batta Dem Fesztivált, melynek során egyértelművé vált, hogy hiánypótló programot sikerült létrehoznunk. A rendezvényt több mint 700 fiatal látogatta, nemcsak Pécsről, hanem Budapestről, Szegedről, Siófokról, Sopronból is érkeztek érdeklődők. 2007-ben a nagy érdeklődésre való tekintettel a rendezvényt három naposra bővítettük. A több mint 1300 látogató közül sokan voltak olyanok, akik nem pécsiek. Mintegy 300-350 fiatal érkezett az ország más pontjáról (Szeged, Budapest, Győr, Debrecen, Kiskunfélegyháza, Kaposvár, Mosonmagyaróvár és Baranya megye számos városából, helységéből).

A fesztivál szervezője az InterMagyar Kulturális Egyesület, amely 2002-es megalakulásakor az élőzene népszerűsítését tűzte ki célul. Azóta aktív résztvevője a pécsi kulturális életnek, több élőzenés rendezvényt szervezett, élőzenei klubokat hozott létre. Zenekarokat támogat, próbatermi lehetőséget és fellépéseket biztosítva számukra, valamint a Pécsi Ifjúsági Központ Ifjúsági Házával közösen tehetségkutató és -gondozó táborokat szervez. 2007-ben a Batta Dem Fesztivál keretein belül megrendezésre került az első hazai reggae tehetségkutató verseny, a ‘Dig Up!’.

Line Up:

Toxic Club, 2008.05.22.:
21.00h End Of Babylon – Batta Dem warm up
Reggae/ska party all night long
Belépő: ingyenes

Dante Cafe,
2008.05.23.:

18.00h – Reggae Filmvetítés
21.00h – Riddim Colony
23.30h – Jafa Mafia Soundsystem
Captain Midnite & Foka „New Zealand & Hungary Link Up”
Belépő: 700 HUF

Ifjúsági Ház,
2008.05.24.:

16.00h – Batta Dem rugósfoci bajnokság
„One love” aszfaltrajz készítés (Emberség Erejével Alapítvány)
20.00h – Another Day
Dig Up! 1. Helyezett
21.30h – Budapest Riddim & Milli Chab & Cool Runnings
23.00h – Irie Maffia
01.00h – Top Cat (UK)
Belépő: 1200 HUF

2 thoughts on “III. Pécsi Nemzetközi Reggae Fesztivál

  1. Gyertek, gyertek, fasza lesz! 23-án meg, ha nincs kedvetek filmet nézni gyertek el a PUSH nevű helyre (Push Events, Pécs, Megyeri u. 53.), ahol dubstepre ropja a nép. Hatttalmas lesz 😀

  2. Nálam idén ezzel a programmal kezdődik a „nem tudok ott lenni” 🙁
    Pedig ez egy nagyon vonzó paletta. Ehh.

Comments are closed.