különleges METRO party?

Képzeld el, hogy lesétálsz a metró mélyébe a föld alá, ott a tömeg a

peronon táncol, a sötétséget csúcstechnikájú fény- és hangrendszer
tölti meg élettel, a vágányokon parkoló szerelvények
vendéglátó-egységgé alakulnak, és a dj-pultban a világhíres brit BBC
Radio 1 showman-je: PETE TONG zenél! A buli az utolsó metróvonat távozásával kezdődik, és a másnapi első szerelvény érkezésével végződik… És ez nem mese!

Május 17-én éjjel fél 12-től hajnali négyig a Deák téri metróállomáson rendezik meg az első Coke Zero Metro-partyt. A partyn a nemrég nálunk zenélő szépséges cseh dj Lucca, és a BBC Radio 1 legendás műsorvezetője, London és Ibiza kedvenc house-lemezlovasa, Pete Tong is fellép.

Dj Lucca
a felvezetésért lesz felelős. Fiatal nő létére immár 2000 óta aktívan dj-zik, producerkedik, sőt, 2005-ben Tiesto európai turnéján is részt vett.

Pete Tong, aki az est fénypontja, az angol dj-kultúra alapító atyái közé tartozik. Ő 15 éves korában egy esküvőn állt először a lemezjátszók mögé, akkoriban még klasszikus soul és dance-zenét játszott, a hetvenes évek végén zenei zsurnalisztának állt, majd rádiózni kezdett a BBC helyi adójánál. Underground zenékre való fogékonyságát pénteki esti műsorában, az Essential Selectionben is kamatoztatta, amelynek révén a kilencvenes évek és napjaink kedvelt dj-je lett Nagy-Britanniában.

Hogy műsora mennyire hatásos, annak legutóbbi példája az a márciusi eset, amikor is Pete élő adásban elmondta, hogy valahol vidéken pár száz fős házibuli lesz. Az eredmény: több mint ezer partyvándor vette célba a huszonhárom szobából álló kúriát, ahonnan végül a rendészeti szervek tanácsolták haza a partyarcokat.

Figyelem! A budapesti metro-party limitált, csak és kizárólag a www.cokezero.hu oldalon regisztrált első 2000 tag kap meghívót a rendezvényre!

13 thoughts on “különleges METRO party?

  1. bahha

    már néhány napja nem lehet regisztrálni, bezárták 🙁

  2. ezzel csak az a baj h már nem aktualis, olyan szinten, hogy amikor megnyilt a regelés, kb egy nap utan el is ment az osszes jegy… szoval már rég lehetoseg sincs arra, hogy bejussanak a jonepek…

  3. akkor basszák meg! nem a készülékemben volt a hiba!

  4. erdekes lesz amugy a mulatsag, kicsit olyasmira gondolok mint a kontrollban… bar varhato hogy a hangzas pocsekra sikeredik majd 🙂
    szerencsere ket szamomra erdektelen egyen fog zenebonalni kulonben morcoskodhatnek enis.

  5. Sajtóanyagok ezek, erre vannak kitalálva! Persze a magánvélemény, egy jó felkonf, segíthet személyessé tenni mindezt?
    Vagy rosszul gondolom?

  6. Nem lehet. Amikor időnként felkerül, az velem rendezve van.

  7. A forrás és a dőlt betű valóban elmaradt, de jön, jön, jön 🙂

  8. mikor kiraktak a plakatokat, ra ket orara probalkoztam regelni. mar nem lehetett, azt irtak menjunk oda, es nezzuk meg hatha bejutunk. sztem az egesz reg kamu volt. kapott valaki egyaltalan meghivot?

  9. Én az imént járkáltam arra, már majdnem partikészek, az utolsókat simítják, takargatnak le minden reklámot feketével, állnak a fények, de hogy bejutni majd hogy lehet?

  10. h_petra

    én voltam ezen a partyn, és múlt hétvégén jelentkeztünk a honlapon-akkor már ki volt rakva 1 hete és kb akkor zárták le a regisztrációt-úgyh nyugi, csak ti voltatok lassúak, jól meg volt oldva, bár teljes teltház nem volt, de ez így pont elég volt-hajnali 5kor még nem nagyon szellőzött ki (1 órával a party vége után), de szélsebesen takarítottak, szedtek le mindent–jó volt:)-és biztos vok benne, h nem ez volt az utolsó ilyen party-

  11. remélem hogy több ilyen party is lessz mert ez akkora befektetés lehetne..! a bkv-tól bérelnék az állomást -állomásokat ez +bevétel és a befektetőnek szerintem nem kellene tartania attól hogy nem lessz teltház!! ez egy extrém party ezen mindenki részt akar venni és akár ha jól csinálják akkor világhírű lehetne..! remélem hogy lessz még alkalmam elmenni nekem is..!

Comments are closed.