On the saddle in the Trafó – Locust

Szerte a földkerekségen a tánc világnapját ünnepelték(?) április 29-én, én a Tues-DIE party legújabb felvonásának, különösképpen a Locust On The Saddle fellépésének örülhettem kitörő boldogsággal.

A stoner muzsikákat persze nem egyedül hozták el nekünk, a Locust előtt a Lowfellow foglalta el a színpadot. Ezért, mivel úgy illik, a soproni illetékességű Lowfellow együttesről szólok elébb.

Szerintem a szervezés, valamint a helyszín lehetőségei rányomták a bélyeget a kezdésre. Bár a korábban harmadiknak meghirdetett Spadeful Of Dust mégsem lépett fel, a kezdés a meghirdetett 22.00-ról kitolódott negyed 12-re. Értesülésem szerint valamelyik fenti programot zavarta volna a koncert. Ez szerencsétlen volt a persze bandáknak is, de szerencsétlenül érintett engem is, mert az utolsó pillanatban kísérőm lemondta a randevút, és a csúszást az éppen elektronikus formában nálam lévő Zsoldos Péter regény olvasásával és korsó sörök kortyolgatásával kellett kibekkelnem. A koncert méltatlanul alulreprezentált volt, az egy-két hozzám hasonló érdeklődőtől eltekintve szinte csak fanatikok voltak lent. Senki sem erre készült, nem ezt várta, és ezért fizetett elvetemült rajongóként. Már így is húzós a 10 órai kezdés a másnap robotolóknak… Bepunnyadtam, éreztem, hogy hajnali 2 előtt megint nem jutok haza, majdnem feladtam.

A panaszáradatot nem félretéve kell folytassam – sajnos. A Lowfellow folyamatos műszaki problémákkal küszködött, és az ének valóban nehezen volt kihallható. Talán ez is meghatározta a hangulatot. Kívülről fáradtságot, fásultságot, duzzogást éreztem, főleg az énekesükön. Nem is koncertfellépés volt ez, hanem egy próba, ahol egyfelől a road nem hozott elég sört, másrészt be kell fejezni időre, mert csak egy órára sikerült kibérelni a helyiséget… Szorri srácok, tudom, hogy többre vagytok képesek, szóval drukkolok.

Közben az üvegkorsót felváltotta a műa. pohár, amelybe 4 deci sört, és deci habot sikerült többünknek kapni. Nem is érdemelt borravalót. Szerencsére a szintén a pultban álló kislány fogyasztóbarátabbnak minősült később.

Április 29-ének éjjele azonban mégis a Locustról szólt. Olyan töményen kaptuk az arcunkba a muzsikát hajnali fél 1-kor, hogy az csak na! Eddig nekem mindig kimaradtak élőben, de most már nagyon bánom ezt. Nemcsak a hangzás érdemelte meg, hogy a Trafó arany függönye előtt tömje el hallójáratainkat, a srácokból áradó lelkesedés, energia szinte kézzel fogható volt a táncparketten. Tomi, a gitáros, ránézésre 3x is elélvezett a gyönyörűségtől, miközben tolta a súlyos riffeket, a szólókat, Lacival egymással szemben headbangelve kínozták hangszerüket, de Imi is belátogatott a nézők közé mikrofonnal a kezében, majd csetlett-botlott és fetrengett teljes átéléssel.

Nem az egyszeri, megismételhetetlen, hanem a minden koncerten 100%-os teljesítményt nyújtó profi együttes képét mutatták. Annak ellenére, hogy ma a fórumukon nem teljes megelégedéssel nyilatkoztak, engem megvettek kilóra. A kemény mag “basszusszólót” próbált még kikönyörögni, Petit azonban a bekiáltott fenyegetések nem hatották meg…

Megérte maradni, a most elkészült lemezüket pedig júniustól érdemes keresni a boltokban.

Remélem, az eufóriából maradt másnapra annyi bennem, hogy legalább az, aki a véradásomból részesül, furcsa, megmagyarázhatatlan kíváncsiságot érezzen egy Locust On The Saddle nevű formáció iránt…

  • nekem meg csak csorgott a nyálam, mert nem tudtam elmenni:/

  • … vagy ha mást nem is, a pultban álló kislány emberibb söradagját 🙂

  • basszus én is sajnálom, de hiába: napirobot vagyok egészen június végéig…

  • majd legközelebb összehozunk vmit!

  • oks:D