nagy fehér legenda

Igénytelen kis hosszú hajú pöcs voltam még, határozottan emlékszem,

1996-ban, amikor is a nyári napsütésben ott a Szigeten, a nagyszínpad
előtt pogózás közben egy durunggal leütöttek. Valami punk, aki szerint
én túlságosan keménykedtem. A kurva anyját! Simán elfeküdtem…

Tökéletlen
képben voltam, de legalább eszméletem nem vesztettem. A tényállást egy
mezei balesetként elkönyveltem, s bár vérzett a fejem, úgy gondoltam,
mintha mi se történt volna felkelek, adok kicsit én is az arcára a
gyereknek, persze csak ahogy a Moby Dick ritmusa megkívánja.

Bosszúszomjas barátaimnak köszönhetően ez a Sziget aztán kicsit másképp alakult, mint elterveztem: nyomozás, verés, sátorszaggatás, baleseti ügyelet, rendőrség, feljelentés, bíróság – kinek hogy, s mindez ezért. Kár. A Moby Dick metál!

Akkoriban nem is hallgattunk nagyon mást a magyar előadók közül, csak Tankcsapdát, Akelát és Moby Dicket. Ők voltak a zenei triumvirátus! Koncertekre kísértük őket, kívülről fújtuk üvöltöttük dalszövegeiket, s levezettük a küzdőtéren kamaszkori feszültségeinket. Erről szólt.

Szabadság, buli, lázadás.

Ma már nosztalgiával tekintek vissza azokra az időkre, s vállalom, hogy ez is formált, hatott rám, s emiatt is lettem olyan, amilyen. Ezek a férfiak már több mint 20 éve teszik a színpadi dolguk, szolgálnak ki generációkat, s adnak erőt és hitet a fiataloknak a küzdelemhez, így tiszteletem jeléül merészelek vállalni most egy bátrat, április 22-én ha esik, ha fúj, a ZP-ben én megnézem őket.

Legendák ők, ha mondom… Gyertek!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

víziszonyos bálna Bassza meg! Ilyen nincs. Szívás. A nagy fehér ámbrás cet nem szereti a vizet? Ha csak sejtem, hogy szavaimnak ilyen teremtő ereje lehet, le nem írom múltkor, hogy "...ha esik, ha fúj, a ZP-ben én megnézem őket". Eszembe nem jutott volna... Tévedés ...