Egy éjszaka Ilonában

Az összes haverom, aki riasztott a Szép Ilonában (khm…) rendezett partyról, mind úgy jelentkezett be, hogy Herbaliser lesz és hogy ki ne hagyjuk. Már akkor megmondtam nekik, hogy ugyan már, mit nekem a gyógyfüvezők, amikor a Hexstatic látogat el hozzánk! Hozzájuk képest az előzenekar Beat Dis és a levezető, herbalizáló DJ-k eltörpültek a szememben. Vártam már a szombatot és hála a jó égnek, hamar kiderült, hogy nem hiába.

Az érkezést wovékkal az eredetihez képest egy-másfél órával eltolva fél 11-re időzítettük, gyorsan felmértük a terepet, majd elfoglaltuk a start pozíciót. Ez érkezésünkkor még csak a pult közelében volt, onnan hallgattuk a ragyogóan dolgozó Negrót. Már ekkor feltűnt, hogy talán a remiz hangár-akusztikája, vagy csak a rosszul beállított keverés miatt kicsit csúnyán szólt a muzsika. Annyira nem volt kiábrándító, de mikor a Beat Dis érkezésekor előrébb nyomultunk a színpad mellé, ez a rossz hangzás sajnos szintén tapasztalható volt (az elején kicsit zavaróan, mert mivel korábban nem ismertem őket, azt se tudtam, milyen nyelven énekel Judy Jay). Egy bő órát élvezhettük a produkciót, bár hogy őszinte legyek, kicsit lehúzó volt a Massive Attack és RATM házasítására hasonlító zenei vonal, a táncot ennek okán csak később a várva várt Hexstatic megjelenése után kezdtem, de akkor nagyon.

A Hexstatic DJ-VJ kombója iszonyat durván volt felépítve, szép intróval és a végén frappáns zárással: saját 10 éves, „Ninja Tune” videójuk újrakomponálásával. Na de amit a kettő közti majd’ két órában elénk tárt a jóember, az valami bődületes volt.

Itt most meg kell állnom és töredelmesen be kell vallanom hogy nem tudom miért, de azt hittem, a Hexstatic egy ember, holott mint utóbb (számomra) kiderült, duót rejt a név. Emiatt így utólag kicsit meg vagyok zavarodva, hogy a másik tag ott volt-e és egy másik keverőn végezte-e a zene-videó szinkront, mert a DJ pultnál csak egy embert, Robint láttam. Nos lehet, hogy ketten voltak, de én úgy mentem haza, hogy ha a Hexstatic fele egymaga végezte a zenék és videoklipek mesteri összepasszítását, akkor megarespekt. Ezzel meg is volt a beismerés, vissza a lényeghez.

A csukott szemmel bugizásról már az elején letettem, mikor a Transformers mozi utáni második témaként az Akira kockáit remixelte zenére Robin. Zseniális ötletként a zenei kiállás utáni első beat a kivetítőn egy hatalmas robbanással párosult. És ez még csak a kezdet volt, jutyúbos vicces videók, Queen + AC/DC, House of Pain + Kriss Kross, Prodigy + Beck mash upok, Nancy Sinatra These Boots are Made for Walkingjának felturbózása, de az angol DJ humor megnyilvánulásaként még Wham! is felcsendült/villant! A legszebb az egészben, hogy mindezt a szemünk láttára és fülünk hallatára, totál élőben produkálta!!! Ezt akkor érezhettük, mikor időnként a kép némileg csúszott a zenéhez képest. Na nem sok ilyen fordult elő, akkor is hamar korrigált a maestro és olyan szépen együtt mozgott pl. Nancy szája az énekhanggal, hogy még. A mixben egyébként a már említett House of Paines ugrálós hip hoptól az elvetemült elektrón keresztül a 2step drum&bassig minden szerepelt és mindenre pörögtek a tánctéren válaszul. Robin olyan bulit hozott, amit még sokáig fogok emlegetni. A visszataps után nyomott egy rövidke ráadást és átadta a terepet a Herbalisernek.

Az első feltett lemez nagyon hangosan szólalt meg, kellett is gyorsan masterelni és akkor vettem csak észre, hogy a Hextatic/2 alatt valahogy semmi baj nem volt a hangzással. No mindegy, két óra tombolás után aktuálissá vált már egy kis pihenő, rövid keresgélés után rá is akadtam egy másik haveri társaságra, a remizben álló kifogástalan állapotú villamosszerelvényben. Hogy ezt a szerelvényt véletlenül (gyanús volt a remek kondíció) felejtették-e ott, vagy az atmoszférát szerették volna feldobni vele, azt nem tudom, de hogy a „nemdohányzásért” felelős szekus ellenfél volt, az nem volt kérdés… Onnan hallgattuk a Herbalisert, ami az Xzibitet idéző sírásó rap vonulatával nem igazán volt ínyemre. Fél 3-kor le is léptem (csatlakoztam a warner fivérekhez) és az éjszakai megállóból fájdalommal konstatáltam, hogy csak akkor kerültek elő a feszes funk ritmusok, addigra viszont már elszállt a bulizhatnék és a busz is rögtön jött. Azzal a remek érzéssel tértem haza, hogy nem hagytam ki ezt a kihagyhatatlan bulit és ha alkalom nyílik rá, akkor megyek legközelebb is.

A Hexstatic felejthetetlen volt, felejthetetlen!