andrew weatherall @ merlin

Nagyjából 2 óra magasságában megérkezett a 45. születésnapját ünneplő

Andrew. Semmi felhajtás nem volt körülötte, kis pakolás után a magyar
kollega hátralépett, a brit előre, átkeverés, hajrá.

Furcsa érzés fogott el, mikor átléptem a Merlin ajtaját. Nem erre számítottam. Az éjszakai életben nem túl járatosként új volt szinte minden: a zene, a társaság, a helyszín. A csöppet tapasztaltabb társaim korábban ugyan arra bíztattak, hogy éjfél előtt még véletlenül se tegyük be a lábunkat a helyre, nem hittem nekik. Mint kiderült, nekik volt igazuk, az emberek még csak szállingóztak befelé, és legnagyobb részük meg is állt a leülős-ivós előtérben.

Ekkor szembesültem először azzal, hogy az underground elektronikus zenék sem kapnak nagyobb nyilvánosságot, mint az ugyanilyen jelzővel illetett, szívem legkedvesebb csücskéhez tartozó rock – metalzenekarok, ez pedig nagyon furcsa volt. Tudom, hogy mostanában ez a zene nem divatos, de akkor is megdöbbentő volt látni, hogy egy ilyen belvárosi klubban egy viszonylag nevesebb DJ ennyi embert érdekel összesen. Mert a fő attrakciónak számító Andrew Weatherhall alatt is körülbelül annyian voltak, mint egy jobban sikerült trafós Tues-die bulin.

Sajnos a magyar fellépőkből nem, csak a vendégből készültem fel, így nem tudnám megmondani, hogy ki szolgáltatta a zenét, mikor fél 12 körül megérkeztünk. Mindenesetre kitartott egészen Andrew érkezéséig, aki ebben az időpontban a mosdóban keringő pletykák szerint még Londonban tartózkodott, gondolom a tervezett program rendesen elcsúszott emiatt. Minőségben ott volt, de leginkább Menzkie munkája tűnt fel. Nem vagyok túl művelt VJség terén, de jóval színvonalasabban űzte az ipart, mint korábban megtapasztalt társai.

A rövid zeneélvezés után-közben a Merlinnel ismerkedtem, tetszett, kíváncsi vagyok, hány ember esett már át a korláton, le a lépcsőre 🙂 Az átlagnál jóval tisztább hely, de lehet, hogy ez a viszonylag drága jegyárnak is betudható, nyílván nem rombolni mennek oda az emberek. Kiderült, hogy az itteni biztonsági őrök az ide vonatkozó tuskóság-skálán nem sok pontot kapnának: mikor a hétvége többi programját terveztük, egyikük megosztotta velünk a tapasztalait, hova érdemes menni és hova nem. Ilyen is van. Pozitív csalódás.

Aztán nagyjából 2 óra magasságában megérkezett a 45. születésnapját ünneplő Andrew. Semmi felhajtás nem volt körülötte, kis pakolás után a magyar kollega hátralépett, a brit előre, átkeverés, hajrá. Bevallom, kicsit csalódtam benne, mivel némileg atmoszférikusabb, dallamosabb muzsikára számítottam. Most valahogy mégis monotonnak tűnt a produkció, és ezzel a véleménnyel nem voltam egyedül. Amit már a felvételeken is észrevettem, a zenéjében dominálnak a “szüttyögős” minták, az indusztriális ősöket megidézendő, általában ezek szolgáltatták az alapritmust. Most sem volt hiány belőlük, ez pedig szintén növelt egyet a monotonitás-faktoron.

Csalódásomat csak tovább fokozta a már említett kis létszám, ami tényleg elég frusztráló akkor, amikor arra készülsz, hogy meg sem tudsz majd mozdulni. Így valamivel több, mint egy órán keresztül bírtam, mivel a buli részünkről már 8-9 körül elkezdődött, érthető, hogy hajnali 3-ra nem maradt túl sok energiám. Szóval kissé felemás érzésekkel távoztunk. Nem éreztem rosszul magam, de ha változatosabbak lettek volna a témák, és kétszer-háromszor ennyien lettek volna, biztos mélyebb nyomot hagy bennem az este.

  • Ismeretlen_35164

    Ilyen ez. A Merlinről nekem is egy megdöbbentően alacsony létszámú buli emléke ugrik be (Mark Norman & Ton TB, tavaly nyáron). Pedig zeneileg elég jó volt!
    Számszerűleg mennyien voltatok kb.?

  • Ismeretlen_1975

    Nekem a Merlin, mint helyszín állatira bejön. Normálisak az őrök, laza az atmoszféra, szeretek ott lazulni.