Hárman, mint a gonoszok

Több napja ötölök azon, hogyan tudnám az unalomig ismert beharangozók
ismétlésének, például a ritka, honi csodák emlegetésének és a Ninja Tune – egyébként teljesen jogos – újbóli tömjénezésének elkerülésével a Beat Dis mágikus lazulatát, a Hexstatic bizarr, kozmikus viccét, valamint a Herbaliser füstös krimihangulatát egy ajánlóba felfűzni.

Végül arra jutottam, meg sem próbálom átugrani virtuális árnyékomat, vagy kibújni az amúgy is szoros, képzelt kosztümömből és a “hazai” terep előnyeit kihasználva a Denevérember-univerzum alakjait hívom segítségül. Amennyiben nem sikerül elég érzékletesen ábrázolni a szándékoltakat, ne a jeles muzsikusokat és a képregénykockák gonosztevőit okold, kedves olvasó: minden felelősség engem terhel az önkényes párhuzamvonásban.

Elegáns, ötletes és sötét humorú. Abszolút talány, hogy a hazai könnyűzenei élet, ha lehet annak nevezni, hogyan képes időről időre meglepni azt a kevés reménykedőt, aki még nem mondott le róla végleg és a magyar ugar posványából alkalomadtán ilyen kiválóságokat sarjasztani, mint a Beat Dis. Esetükben nem eléggé elkoptatott a kitétel, miszerint ha máshová születnek, már minimum ajrópa-, ha nem világsztárok. Akinek a rég várt második lemez dalait még nem volt alkalma élőben lemeózni, már csak emiatt is érdemes a Remizbe tolatnia szombat este.

Őrült, kiszámíthatatlan, de végtelenül szórakoztató. A Hexstatic tagjai azok, akik a szellentésük meggyújtásával képesek rovarokat gyilkolni, miközben málnalekvárral megkent tonhalat esznek – csupán csak azért, mert azt még nem próbálták. Az átlagzenészek a fél karjukat odaadnák ezredannyi fantáziáért, amelyet akár egyetlenegy szerzeményükben megvillantanak. Műfaji kötöttségektől mentes mesterműveiket még akkor is össze tudnák hozni, ha az arkhami diliház cellájának falaiból kihuzigált téglákat kellene használniuk ahhoz. Audiovizuális orgazmus a köbön.

Egyszerre borongós és balsejtelmű, illetve életigenlően vidám. Legalább annyi elandalító melódia szorult a Herbaliser duójának hangzóanyagaiba, mint amennyi tömény alapanyag egy kiadós ugrabugrára. Felpörgetett fellépéseikre inkább az utóbbi a jellemző, amelyeken az érintettek általában észre sem veszik, hogy az ellenőrizhetetlen, arcszakasztó bólogatás és a törzsi együttmozgást imitáló mozdulatok áldozataivá váltak a táncparketten. Mellesleg annakidején Bergendy-albumot vásároltak egyik – talán első? – idelátogatásukkor a nekik szervezett lemezturkáláson; ami, lássuk be, olcsójánosság ide, vagy oda, megdobogtatja a lokálpatrióta zenebuzik szívét.

Ők így együtt, hárman?

Egy szóval: kihagyhatatlanok.