Európa Kemping

Kedves koncertjáró barátaim!

Jobb helyeken már februárban csöpögtetik a 2008-as zenei fesztiválokról az előzetes információkat, foglaljuk nagyjából össze, eddig mit tudunk.

Azt már igen, hogy az 5+1 naposra karcsúsodott SZIGET FESZTIVÁL elhozza nekünk az R.E.M.et, az Iron Maident, és a Die Ärzte-t.

Más fesztiválhír itthonról még nem nagyon szivárgott ki, Sopronba áttévedhet egy-két illusztrisabb kompánia, de szerintem a VOLT hazai előadókkal is kifejezetten kellemes élményt nyújtott a korábbi években. A tavalyi siker után a Lacoste pólós BALATON SOUNDra is várható egy-két elektronikus nagyágyú.

Azért megint eszembe jut a 2007-es horvát lakótelepi kirándulásunk apropóján (Radar Festival), hogy szívesen vennénk ha itthon is elterjednének az egynapos minifesztiválok, amihez nem kell se sátor, se túlélőkés; arról nem is beszélve, hogy a huzamosabb bevetéstől nem lesz az embernek akkora a mája, mint egy import libáé.

Persze ettől függetlenül egy 3 napos “rock-weekend”-et egészségügyileg még be tudunk vállalni, itt az ideje hát, hogy szétnézzünk, mi az európai kínálat idén nyáron.

Ugyan korán van még a teljes programhoz, de egy-két helyszín már most komoly névsorral kecsegtet. Közelsége miatt kedvenc terepünk Ausztria.

Az elmúlt 4-5 évben kötelező gyakorlattá vált a részvétel egy-egy osztrák fesztiválon, ahol a sör 1000 forint ugyan, de a profi szintre fejlesztett parkolóban fogyasztás megkímélheti pénztárcánkat. A magyar-osztrák határon fekvő Hortobágy-szerű tarackon istentelen hangerejű rock/metal felhozatal fésüli hátra a sérót minden júniusban és idén több meghökkentő visszatérést is tartalmaz a NOVAROCK FESTIVAL menüje. Már most bizonyos, hogy Nickelsdorfban fellép a Rage Against the Machine, a Sex Pistols, az Incubus, Kid Rock, a Motörhead, valamint a Judas Priest, Chris Cornell és a Bad Religion is.

Egy héttel korábban a hagyományosan nagy sajtóvisszhangú MTV Rock im Park/Rock am Ring fesztiválra lehet csoportosulni Nürnberg határában, ahol a 3 nap alatt komoly előadók járnak a német sör mellé. Többek közt fellép a Metallica, a RATM, Serj Tankian, a QOTSA, és a tavaly összerántott The Verve is.

Könnyedebb szórakozást ígér július közepén a St. Pölten mellett szerveződő, 2 napos NUKE FESTIVAL, ahol tiszteletét teszi Lenny Kravitz, a Chemical Bros. és Gentleman is.

Aki júniusig sem tud várni, az már május végén elmehet a holland PINKPOP-ra, ahol fentiek mindegyike szerepel karöltve a Foo Fighters-szel és a Kaiser Chief-fel.

Az igazi unicum azonban a belga ROCK WERCHTER 4 napos eseménysora, ahova a tervek szerint idén végre mi is eljutunk! Az általában 100 euró körül mozgó fesztiválbérletekkel ellentétben itt 170 euró a 4 napos pass, ám az ár/érték arány kellemesen realizálódik, ha pillantást vetünk a kínálatra.

A július elején megrendezésre kerülő Werchteren fellép Neil Young, a Radiohead, Beck, az R.E.M., Moby, a Kings of Leon, The Verve, Sigur Rós, Ben Harper, Roisin Murphy, az Editors, a Babyshambles, a Soulwax és a Band of Horses(!) is. A névsor még így sem teljes, de mindenképp étvágygerjesztő.

Déli szomszédaink is minden évben kitesznek magukért, a Novi Sad-i EXIT fesztiválról eddig csak jót hallottunk, Paul Weller és az áprilisban nálunk is koncertező The Hives már feliratkozott a júliusi újvidéki programba.

A lengyelek is belehúztak, a HEINEKEN OPEN’ER FESTIVAL július első hetére olyan neveket toborzott össze, mint a Massive Attack, a Sex Pistols (furcsa leírni), a Beirut és M.I.A. A névsor persze mindenütt bővülni fog, érdemes hetente legalább klikkelgetni.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Sziget zanza Szerdán este (sőt kedden is) letépve munkahelyi gönceimet síkitva rontottam le a Hajógyárira belevetni magam a jól megérdemelt szigetelésbe, ismerős szagok, fesztiválcimborák, gyakran és rég nem látott barátok közibé. Ha tetszik, ha nem, a Sziget Fes...
-1? rendben! utoljára azt írtam, "rövidebb, de alakul". még 2006ban azt, hogy "már első találkozásunkkor tudtam, hogy kedvelni fogom. éreztem szeret engem" - állításomat a sziget a nulladik napon már tavaly igazolta. idén pedig kezdem úgy érezni, hogy hízelegni a...
Észak, dél, nyugat, kelet Augusztus 14-én, csütörtökön az iWiW Világzenei Nagyszínpadon három olyan fellépőre vagyok kíváncsi, akik korábban nem jártak még nálunk. Három égtáj, illetve három kontinens szülöttei ők, akik közül kettejük zenéjéhez volt már szerencsém. Negyedik a...