party: 08-02-25 judgment night@a38

Közel másfél évtizedig reménytelennek látszott, hogy a hiphop és metál körökben egyaránt legendásnak és alapműnek számító Judgement Night című lemez dalai itthon értő és profi tolmácsolásban elevenedjenek meg. A két színtér amerikai világsztárjai, élükön a Biohazarddal, Onyxszal, House of Painnel és Slayerrel 1993-ban egyetlen filmzenealbum erejéig álltak össze és írtak egy-egy közös számot, melyeknek aztán bő egy évtizedig bérelt helyük lett minden underground klub dj-jének tracklistáján. Egyetlen dolog hibádzott csupán: a dalokat a műfajkeveredés okozta nehézségek miatt a magyar közönség nemhogy az eredeti szerzőktől, még saját hazai kedvenceitől sem hallhatta soha élőben.

Most azonban eljött a régóta várt pillanat: elismert hazai underground gitárzenei és hiphop formáció úgy döntött, összeállnak egy emlékezetes este erejéig. Ráadásul nem is kezdőkről van szó: az Akkezdetphiaiból ismerős Saiid a Fonogram-díjas, a budapesti klubokat önállóan is megtöltő Subscribe-bal adja elő a lemez címadó dalát, míg a Gimmeshot-bulikon szervezőként és előadóként közreműködő, emellett az Irie Mafiában és  Zubolyban is alapembernek számító MC Busa a feltörekvő Sepucu zenekarral áll majd színpadra. A nyers és darálós hardcore-t játszó, szemtelenül fiatal tagokból álló The Last Charge egy Run DMC számot játszik majd el, a punk és a psychobilly határvonalán egyensúlyozó The Silver Shine pedig Ice-T és a Slayer közös számát idézi meg. A klasszikus kilencvenes évekbeli magyar hardcore-t játszó egri Tango Underground egy Faith No More-Boo Ya Tribe koprodukcióval készül, a Cypress Hill és a Pearl Jam közös szerzeményét pedig egy délies és stoner ízekkel operáló metálzenekar, a váci Sunday Fury játssza majd.

Az este tehát sok szempontból nevezhető túlzás nélkül zenetörténetinek, de már csak a hangulat miatt is érdemes lesz elmenni a bulira: valószínűleg ezután jó ideig nem látunk majd több száz bőgatyás rappert és szigorú metálost együtt üvöltve ugrálni egy koncerten.
Egy különleges estének pedig emlékezetes felvezető dukál. A gitárzenék kedvelőit a feldolgozásestre készülő bandák önálló koncertekkel melegíti be, játszik majd a Tango Underground, a Sunday Fury, a The Silver Shine és a The Last Charge.
A zúzda befejeztével, a gitárok és dobok elpakolása után a lemezjátszóké és a mikrofonoké lesz a főszerep, a színpadot Krimefest néven a Kriminal-család tagjai hajtják uralmuk alá. A hiphop körökben 2006 egyik legjobb hazai lemezének tartott Minden lében két kanált együtt elkészítő, de külön-külön is kiemelkedően elismert albumokat (Rapmotel, B-oldal, Amíg a város alszik) kiadó Bankos és Norba, valamint a több mint tíz éve alakult, szintén kultikus gödöllői NemKözöltSáv és DJ KoolKasko minden bizonnyal egyenként, és közösen is bólogatásra és együttszövegelésre késztetik majd az értő közönséget.
A megabuliban egyetlen dolgora kell majd csak vigyázni: tartalékolni kell az energiát a fő attrakcióra, s csak 98 százalékosan szabad odatenni magunkat az előzenekarokon. Soha nagyobb bajunk ne legyen.