Kalandos péntek este

Tíz helyett negyed tizenegyre értem a hajóhoz, és rögtön ki is derült, hogy kicsit hiába siettem, mert 1. az A38 megtelt, és csak jeggyel engedtek be, ami nekünk nem volt a kezünkben, így 2. több, mint fél órát fagyoskodtunk a metsző dunai szélben, míg koncertszervező barátunk kiért a bejárathoz.

De sebaj, némi komplikáció után bejutottunk, lekabátoltunk a fenti ruhatárban, és betoppantunk. Épp a CsizmáSKandúr uccsó három számát kaptuk el, és felvilágosultunk, hogy a macska az nyávog, a kacsa meg hápog; kaptunk egy nótát a három postásról meg a lakatosról, és a végén ááá-luli-luli-láláztunk egy jót.

Röpke félórás átszerelés, illetve a közbeeső soundcheck után pedig jött a PASO! Üdvrivalgás, lights, camera, revolution. Az első két szám alatt közepesen szarul szóltak, ami aztán szépen kitisztult, és volt Gagarin, meg régi számok, meg új számok, meg tánc és ugrabugra jól. A közönség nem volt heringesítve, pont kényelmesen el lehetett volna férni és táncolni, ha nem lett volna nagy számban jelen a legundorítóbb humanoid fajta, a koncertmászkáló barom (homo pecus reptatus).

Erről az embernek tűnő fajnak az egydeiről annyit érdemes tudni, hogy bár látszatra homo sapiens sapiensek, valójában egy igen kellemetlen, városi human élősködő faj tagjai. Állandó téblábolásukkal a koncertek résztvevőinek kedvét keserítik meg, lévén a faj nőstény példányai igen hangosak és tolakodóak, hím példányai pedig az erőszakosságig ostobák és tolakodóak. Homo sapienshez hasonló kinézetük miatt a koncert félhomályában könnyen megközelítik kiszemelt áldozatukat, majd az illető személyes terébe behatolva nagyot löknek rajta, vagy lábára tiporva haladnak el mellette. E tevékenységük közben felháborodott emberi arckifejezést mímelnek pofájukkal (amihez a pofazacskó felfújása, gurgulázó hangok kiadása, vagy fenyegető melldöngetés is társulhat), beszédhez hasonlító hangokat adnak ki szájszervükkel, majd mellső lábaikkal igyekeznek derekunkra, gyomrunkra vagy estleg más érzékenyebb testrészünkre erőteljes bökést elhelyezni.

Az emberi ijesztgetést jól tűrik, mivel mindig csapatban jelennek meg. Társas és igen szapora volta miatt (ahol pár példány megjelenik, ott egy órán belül akár száz kifejlett példány is összeverődhet, és a találkozók akár tömeges párosodással is végződhetnek) a XXI. század egyik legfontosabb feladata lenne a szórakozóhelyek koncertmászkáló barom-mentesítése. Remélem, hogy erre már nem kell sokat várni.

Na de, vissza a koncerthez: iszonyat jó volt! A zenekar és közönsége alaposan egymásra hangolódott és utoljára DJ Krush alatt éreztem azt, hogy a hajó egy ütemre imbolyog a lábunk alatt. A PASO egyfolytában tömény jókedvet sugárzott a színpadról, de olyan szinten, hogy rájöttem: baromság a busongó (illetve a sírva vigadó) magyar kifejezés. Akitől még egyszer ilyet hallok, azt durván fejbeütöm kezem ügyébe legközelebb eső kemény tárggyal.

Fél kettőig ugráltam, és élveztem a zenét, aztán szépen elindultam hazafelé. A ruhatár előtt jó tíz percig tetvészkedtem, mire tetőtől-talpig becsomagoltam magam, és nem is hiába, mert odakinn farkasordító hideg volt.

Jól fejlett Kennynek nézhettem ki hazafelé, ugyanis szokásomtól eltérően sál, sapka, kesztyű, kapucni védte testemet a hidegtől, miközben a mester utcai buszmegállóhoz igyekezvén a Petőfi-hídon átgyalogoltam. A szél jéghideg volt, de túléltem és inkább gyalogoltam, minthogy fagyoskodjak a 906-osra várva, aztán két megálló után leszálljak.

A Mester utcánál kiderült, hogy kellemes 23 perces várakozás vár rám a körúton süvítő szélben. Ezt nyilván nem lehetett dohányzás nélkül túlélni, és arra is rájöttem, hogy ha behúzódok jól egy kapualjba, akkor nem fázom annyira. A helyzetet az tette viccessé, hogy a mozgásérzékelő lámpa mimdig bekapcsolt, ha megmozdultam. Egyébként élvezet volt kesztyűben cigizni.

Tíz perc elteltével valszeg szemet is szúrhatott egy földszinti lakónak, hogy lámpa ki-be kapcsol, és egy jól fejlett macsó gyerek nézett ki a kapun; egy szál pólóban. Arrébb mentem. Mondjuk pont időben, mert két nagyon szép, ám ribanc lány kezdett egymással üvöltözésbe két kapualjjal arrébb. Ribanc voltukra az üvöltözés szövegéből következettem, a fekete hajú ugyanis az ő pasijával történt félrekúrással gyanúsította meg vörös hajú társát, aki persze nem volt rest replikázni, hogy egy pénzes kurva neki – a másik pénzes kurvának – ne okoskodjon. A fekete hajú kicsit cibálta a vörös kabátját és haját, amitől az bőgni kezdett, majd eltűntek a kapualjban.

Két perccel később az eggyel közelebbi kapualjból jöttek ki és a korábban általam szélfogó helynek használt kapualjban tűntek el. A
fekete faszija valszeg a korábban kinéző pólós gyerek lehetett, mert alig egy perccel később a két ribbentroppal ő lépett ki a házból. Egy kapualjnyit megint odébb mentek, a vörös hajú megint bőgött, de a másik kettő elkezdte megvigasztalni. Végül a vörös és a srác bement a házba, a fekete pedig lelépett a 906-ossal.

Azt hittem, hogy vége az éjszakai műsornak és alszom egy jót hazafelé. Nagyobbat nem is tévedhettem volna, az éj ugyanis további eseményeket generált.

A buszra felszállván három jól termett biztonsági arc állta utamat, és csak bérletemet felmutatva jutottam át rajtuk. Leültem, körülnéztem és kiderült, hogy minden ajtónál három áll belőlük. Próbáltam a dolog pozitív oldalát nézni: a hazaút kényelmes lesz – gondoltam -, mert a felszállni szándékozók nagy részénél nem volt bérlet. Közben a BKV cerberusai Sas Jóskát is sírásra késztető poénokkal próbálták szórakoztatni egymást. A keleti kényelem egészem a Nyugatiig tartott, ahol is ezekkel a szavakkal: „Na, mi most megyünk és a beszedett jegyek árát elisszük és eljátsszuk gépen!” röhögve leszálltak. A buszon ennek következtében tömeg lett, én pedig elaludtam.

Út közben valami odacsapódós zaj többször is felriasztott álmomból, majd végül is Csillaghegyen felébredtem, hogy valaki(k) hangoskodnak. Azt láttam, hogy a harmadik ajtónál két békási raj gyerek (kábé 21-23 évesek) osztja a száját egy félig alvó, kezében harmadáig teli sörösüveget tartó melegítős divatraszta tizenéves majomnak. Az egyik, az ajtónál álló huszonéves arc mindkét cipője totál lelocsolva sörrrel, a padlón is jókora sörfolyamok csordogáltak.

A sörös cipőjú arc egyszer csak a „Mert bazmeg telelocsoltad mindkét cipőmet sörrel, te csicska barom, próbáljuk ki bazmeg, te mit szólnál ehhez, ha nem is lenne hideg…” mondat közben szájon rúgta a tizenéves arcot. Erősen elképedtem. Találkoztam már a korlátoltság és az agresszió sok fajtájával, de nem is tudom, mikor láttam utoljára élőben, hogy közlekedési eszközön bunyó kezdődjön. Azt hittem, a raszta kölyök kiköpi egy-két fogát, de szerencséjére félig lecsúszott a rúgás és leverte a füléről a fejhallgatóját.

Az ajtóban álló két gyerek szédítően unintelligens kőparaszt volt, de a tizénéves is, mert ha már egyszer nyitott sörrel felszállt a buszra, megihatta volna azonnal. A kialakult helyzet akut módon követte a „ha egy filmben töltött fegyver van, akkor az biztos el fog sülni” dramaturgiáját, és a kézben lévő nyitott sör, az elalvó rasztamajom, és a leszállni leszállni igyekvő ásatag arc közös hármasa kellett a bekövetkező szájbarúgáshoz. Magyarán: semelyiküket nem tudtam különösebben sajnálni.

Végül is megérkeztem Békás Citybe és hazasétáltam. Általában, ha télen felöltözve belépek a lakásba, vetkőzés közben melegem lesz. Tegnap éjjel viszont annyira hideg volt odakinn, hogy mire levetkőzem, még akkor is fáztam. Így éjjel háromkor főztam egy jó forró zacsis levest. Megettem egy nagy tányérral és épp lefeküdni készültem, mikor a szerelmem lépett be az ajtón. Ő megette a leves másik felét, aztán ágyunkba dőltünk.

Tegnap éjjel vajon a nagy hidegtől bolondultak meg az emberek? Vagy telihold lehetett? Akárhogy töröm a fejem, nem emlékszem ennyire mozgalmas éjszakai hazabuszozásra, annyi szent.