Év végi triplakonc a PeCsÁban

Kutya hidegben közelítettük meg a célállomást, és hőérzetünk további csökkent a PeCsA pénztára előtti sorban

állás során. Ám végül bejutottunk, és a ruhatárak környékén már viselhető volt
a mikroklíma. Gyorsan bekukkantottunk a nagyterembe, ahol még az Idoru
játszott, majd lélekmelegítő után néztünk. Jólesően nyugtáztuk a sörsor
rövidségét, majd fogyasztás közben a közönség-spottingoltunk. Idoruék
kisvártatva be is fejezték, mi pedig besétáltunk a nézőtérre. Kellemesen el
lehetett férni, semmi tömeg, semmi tolongás nem volt. Alig egy-két percnek tűnő
szünet után a húrok közé csapott a Blind Myself; előadásukat az Ancient Scream
Therapy
bookletjéhez igazodó szuggesztív vizuális móka egészítette ki. A
nézőtér népét azonnali térd- és könyökhajlításokra ingerelő Worst-Case
Scenario
val illetve a The Chase-szel indítottak, remekül megadván ezzel az
alaphang(ulat)ot. A tölük elvárt súlyossággal dörögtek a közönségkedvencek is
(Go Get a Life!, Káin), arcukba dobva ezzel az este első energialabdáit. A
számok közti rövidke szünetekben minden alkalommal a Blind Myself logo villant
be, bevésve ezzel a jelenlévők agyába, hogy kiket is látunk-hallunk. Egyfajta
színházi hangulat alakult ki bennem emiatt – nekem tetszett az ötlet, másnak
lehet, hogy kicsit sok volt a jóból. A koncert két plusz meglepetést is
tartogatott: a Lost In Time-ban Téglás „Ignite” Zoli penderült a színpadra egy
gyors nótázásra, illetve a The Buried Alive Excercise-ban az Esclin Syndo
énekesnője volt a vendég. Végeredményben egy remek hangulatú koncertet kaptunk
a fiúktól, egyedül a hangzás miatt panaszkodhattunk volna: a brutális hangerő
(miatt/mellett?) el-elnyomta magukat a hangszereket is, így egy
majdnem-tökéletes élményben olt részünk. De ez legyen a legkevesebb.

A Superbutt azonban megmutatta,
hogyan lehet ezt még hangulatban és hatásban fokozni. Míg a Blind Myself
esetében a koncert összélményéhez fele-fele arányban tette hozzá a magáét a
vizualizáció és a színpadi teljesítmény, a Superbutt erősen a koncertre
helyezte a hangsúlyt. Ami alatt szintén volt vetítés, de ez megmaradt a
minimalista aláfestésnél. Nem is hiszem, hogy túl sokan a vásznon zajló
dolgokra összpontosítottak volna, Vörös Andris ugyanis gyakorlott
sómen-generálisként vezényelte a koncertközönséget. És jöttek, és taroltak a
Szupersegg schlagerek, maximálisan egymásra hangolódott mindenki, aki a
színpadon, vagy a színpad előtt ugrált, énekelt, örömködött. A legutóbbi,
Szájon át című kislemezről a címadó nótát illetve a József Attila előtt
tisztelgő/Hobo parafrázis Hetediket játszották el, de megkaptuk tőlük a nagy
kedvenc Broken Nose-et és a Better Machine-t is. A Fish Machine a zenekar egyik
gitárosának, Zsoltnak az apukáját fícsöringölte a világot jelentő deszkákon,
aki boldog arccal békésen pipázott és integetett a tomboló úri közönségnek.
Amilyen intenzív volt, olyan rövidnek tűnt a koncert, mire kettőt pislogtunk,
már az utolsó szám, a Pioneer szólt. Ezt aztán végképp vétek lett volna
kihagyni! Zúgó füllel újabb védőitalokért mentünk a büfébe.

És aztán a végén jött az Isten
Háta Mögött
, akiről már valszeg minden szépet, jót és szuperlativuszt leírtak,
amit csak lehetett. Fellépésüket azért vártam nagyon, mert idén nyáron nem sikerült
elkapnom őket egyszer sem, az utóbbi négy hónapban pedig nem tartózkodtak kis
hazánkban. Azt hittem, hogy viszonylag kevesen lesznek rájuk kíváncsiak, de nem
így történt. Ariffal előrecsörtettünk a jobb oldali hangfalakhoz, és közelről
élveztük végig az előadást. Az első szám címe nem jutott eszembe (és azóta
sem), de a második a Közelítő távolító volt, amit mindketten nagyon szeretünk,
így végig is villáztuk jól. Még úgy is, hogy közben az énekes Palika a
nagyterem füstkoncentrációja miatt kicsit rosszul érezvén magát rövid időre
elhagyta a színpadot. Visszatértéig az IHM maradék tagsága gyönyörű jammeléssel
szórakoztatta a nagyérdeműt. Az előadás tehát folytatódott, és betekintést
nyerhettünk egy boldog-szomorú dalokkal övezett zenei világba, melyet az
együttes indulásától kezdve a mai napig mindig is megérintően közelinek éreztem
magamhoz. Bár nem volt Mária dala és Tömeges vektor…, illetve a Minden hajnal is
kimaradt a szórásból, panaszra semmi okunk nem lehetett. Valójában nem igazán a
számok címével foglalkoztunk, hanem örültünk, hogy láthattuk őket újra
játszani. A pontosság kedvéért azért álljon itt, hogy elhangzott az
Orionaranyadért, a Kanyarodási ceremónia, illetve a Kéjgáz is, utolsó számként.
Volt még egy új nóta is, aminek a rettenetes hangerejű technika miatt nem
értettem a címét, de első hallásra erősen sztónerszerűnek tűnt. A két megelőző
koncerthez képest is úgy éreztük, hogy az IHM játékideje két pillanat alatt
repült el. Szívesen hallgattuk volna őket akár reggelig is, de vége volt, és
indulni kellett.

Mindent összegezve színvonalas,
igényes három koncertet láttunk, melyeken hiba lett volna nem ott lenni. A
PeCsÁban kellemesen el lehetett férni, és a nagy számban megjelent fizető
közönség jelzi, hogy nemcsak kínálat, de kereslet is van idehaza a
világszínvonalú rock/metál zenére. Remélhetőleg a koncertek anyagából készülő
DVD is jól vissza fogja majd adni az est kíváló hangulatát. A hangerőről még
csak annyit: sok koncerten voltam már, de ez volt az első eset, hogy még másnap
délután öt óra körül is zúgott a fülem. A éjszakai hideg nagyságáról illetve annak szervezetemre gyakorolt hatásairól pedig a koncert másnapjára kifejlett torokgyíkom, illetve a beszámoló emiatti késlekedése tanuskodik.

Egy év múlva biztos, hogy megint eljövök majd!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Szarból várat – Thirty Seconds to Mars koncertkritika Annyira nem szívesen használok csúnya, hatásvadász szót egy cikk címében, de mivel van egy ilyen csodálatos kifejezés a magyarban, amely tökéletesen leírja az egész Thirty Seconds to Mars jelenséget, hogy mégis kénytelen vagyok így tenni. Óriási vár...
Nem falusi diszkó (Madonna koncert) Kimentem tegnap a vurstliba, pedig már rég nincs majális. De egy Madonna koncert, az lássuk be, lakossági hepaj. Mégis, szinte szemtől szemben a művésznővel, nekem sikerült elfelejtenem a helyi vagányokat, meg a kisgyerekes családokat, és szépen bele...
Koncert beszámoló prózában és versben 30 éves és nem poros, mi az? Nem hagyjuk a megfejtést a hajtás utána, itt eláruljuk, a KFT és a Fodrász/Üzenet a liftből lemez. Mert tegnap lemezbemutató koncerten járunk. Igen, lemezbemutató volt, ráadásul egy 30 éves lemez bemutatója. A számokat ...