zigi belgium

Szevasz Még5! Mikor kezdtek? – érdeklődtem
a koncertet megelőzően a telefonban, mire lecseszett a genya, hogy
szerintem hányadik vagyok már a sorban, aki ezt kérdezte tőle az elmúlt
félórában?
Nem mindegy? Baszki! Kit érdekel?
Ezredik? Csak egy időpontot mondj s már rakom is le, nem zavarlak
tovább… ha már elcseszted és felvetted. És ne duzzogj! Inkább
örvendj, nagy nap ez a mai, elvégre önálló PeCsa-koncertetek lesz, és
babámmal én is ott leszek.

A jegy ára 3.500 Ft/db? Még a Tankcsapda sem kér ennyit! Hű de felszökött a fellépti gázsijuk, ennyi pénzt Belga
koncertért én még soha nem adtam. De fogam csak csendben szívtam, mert
tartozok ennyivel nekik, meg hát babám születésnapja sem egy igazán
elhanyagolható érv, az hogy élőben küldhetek neki néhány Belga számot,
mert tudom róla, szereti.

Volt ugyan egy olyan gonosz tippem, hogy a hely jó ha tele lesz –
félig. Mert kik szeretik leginkább ezt a 3 hülyét? A felnőtt
fizetőképes közönség vagy a csóró diákok? Meg hát ugye PeCsa, 2.500
férőhely, ami már közel nem az a klubméret, mi ugyan zsúfolva, de
jellemezte anno régi pesti fellépőhelyüket, a Süsit (ex-Morrison’s 2).
Ez már más lépték! És az, hogy egy fesztiválon tele nézőkkel a sátor,
akik ott töltenek egy hosszan átmulatott hétvégét, közel nem biztos,
hogy azt jelenti, hogy kizárólagosságukban is érdekelik őket ennyire a Belgás fiúk…

Közben meg de! Bent bármilyen meglepő, közel teltház fogadott meg egy
csomó sapkás-napszemüveges Belga-alteregó, amiért részint tán a
stílusukat teljes mellszélességgel felvállaló magyar Music TV, Radio Cafe és Petőfi Rádió okolható, akik képesek slágerré emelni mindazt, ami azelőtt mélyen underground volt.

Alkohol semmi! Ez volt a tegnapi durvulás után a furcsa jelszó, bénán
lógó kezeimbe így a korsó helyett hol egy másik kéz, hol egy drága pár
cici, hol egy formás fenék került, terelve el a feltételes reflex
igényeiről gondolatom, s be kell valljam, szégyen gyalázat, így is jó
volt.

20:40-kor aztán egy kis mozivá alakult a koncertterem, a vásznon pedig
a főszereplők, a Belgás fiúk. 50 apró gegben, egyesével
visszaszámlálva, vicces formájuk hozva, ahogy csak ők tudják, azzal a
balga mozdulatsorral, melyhez a szavak is feleslegesek, mert
testbeszédük mindent elmond. “Parkolós, pados, patakos, utas, rétes,
gulyásrétes, falusi és focis” jelenetek nagy egymásutánban, valahol
Bokorpuszta mellett, Bakonybélen, hülyeségük a természettel a
legnagyobb harmóniában.

21 órakor végre némi remény támadt, hogy most e spéci ráhangolás ha
lement, talán kezdenek is. A 3. sorban álltunk fel középtájt a
színpadra remek rálátással, pozíciónk többször erőszakkal óvva a
tolakodóktól, tűzön-vízen át, a végsőkig kitartva.

21:15-kor
szétnyílt a függöny, felsejlett mögötte az egész web-es Belgium. Ott
volt minden: daru, szivárvány, gomba, rakéta, béka, lepke, postafiók;
és ezek közé a díszletek közé robbant be fekete klux-klux csuklyában
Titusz, és fehér öltönyeikben a Belgás fiúk, rákezdve arra, hogy magyar
‘Nemzeti hip-hop‘-ot!

Szokatlan eleganciájukat az egyedi dizájnú (igen, reklám!) Tisza cipők
és az extrém műanyag parókák színesítették, no meg egy mindent elsöprő
élc, a rap-mogulok nélkülözhetetlen kelléke, a királyi jogar, mely
esetükben egy felmosófa volt, annak végére meg egy háztartási
gumikesztyű húzva – óvatos análitás, biztonságos analógia…

A hatásos bevonulás és Titusz megtapsoltatása után jött ‘Zsolti a béka‘, a ‘Mit parodizálsz?‘, a ‘Get one rhyme‘ (video), a ‘Szerelmes vagyok‘, majd egy szintetizátor mögött Sanyi, a vidéki diszkós, hogy a ‘Felveszem a Nyújork Jenkis kabátom‘ után elzongorázza eredetiben Stevie Wonder-től az ‘I just called to say I love you‘-t. Adzseszko! Adzseszko!

A folytatásban, a lemezbemutató koncertek koncepcióját követve jöttek sorra az új nyugisabb nóták, a Zzzigi-blokk: a ‘Jenő‘, a ‘Melós‘, a ‘Pipitánc‘, a ‘Készülj fel a hangulatra!‘, a ‘Kavboj‘ és a ‘California (Hiphopzeneka)‘,
melyek szóló részeikkel kitűnő lehetőséget adtak Bauxitnak,
Még5lövésnek és Tokyonak, hogy feltűnés nélkül és egyesével
levonuljanak a színpadról, és öltözzenek át játszóruhába, egy új Tisza
cipő kollekcióba, fekete nadrágba, old school kardigánba és pufi
mellényt az egészre, grátiszba.

A megfelelő ruházathoz, megfelelő dal. Itt szabadult el először a pokol, mikor rákezdtek az ‘Egy-két-há‘-ra
(video), őrületes pogó kerekedett, a hatalmas zúzás kölcsönhatásai
miatt kezemből a kamera is kiesett, Tokyot a tömeg tetejére egy kis
stage diving-ra behúzták, annak a napszemüvege lepotyogott, amitől úgy
bepipult, hogy mikor visszatért a színpadra egy másikkal a felhúzott
orrán, már teljes átéléssel ismételgette a refrént, bemutatva és
kiköpve a közönségnek, míg csak mint egy durcás kisgyerek, vissza nem
kapta azt, amit tőle jogtalanul elvettek.

Hello BAZ megye‘, ‘Kalauz‘, ‘Királyok a házban‘, ‘‘, ‘Az a baj‘, ‘Dal a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez‘, ‘Metasláger‘ (filozófiája: “a semmitől való menekülésben halad az ember a létezésbe“).
A dalok valamelyike közben Tokyo kardigánjától még megszabadult, azt
behajították, hadd küzdjön érte, akinek nincs jobb elfoglaltsága; egy
projektor segítségével nappalból ügyesen éjjel lett, meg csillagok az
égről, a sötétség jótékony homálya, a vadak teljes elborulása.

Néha komolyan nem értettem, milyen közveszélyes állatokat hívott elő
az idióta harsona! Sokszor olyan fazonok kerültek mögénk, akikről a
Belga-dalok tipikusan szólnak, és nem akikhez!!! Vegyesen. Heavy metál
bulikról itt maradt szakadt rocker arcok, a konditeremben hétköznapjait
töltő izomagyú pasik, kiöregedésnek induló panelmaffiózók, akik
teljességgel leszarták, hogy körülöttük vannak mások, esetleg lányok;
ütöttek, lökdösődtek, tomboltak, a napi stresszüktől sajátosan
szabadultak.
Vagy csak én voltam túl józan ehhez, hogy ezt most kritikus szemmel, babámra vigyázva, észre is vegyem?
Bár értem én, hogy középen elől ez benne van a pakliban. Elvégre jártam
Akelára, nekem is volt az erőszakos pogóstílusom miatt többször bajom,
akinek meg nem tetszett, mindet elküldtem a halál véreres vénájára,
teremszélre, teremvégbe, a csápoló nyugdíjasokhoz. De basszus. Ez itt
Belga! Már itt is? És az a minimum, hogy értsék meg ő is, hogy bármikor
beleszaladhatnak hülyeségükben egy kitartott lábba, egy kirakott könyökbe, azt jajgathatnak akinek akarnak.

A gyaloglás vége‘, ‘Tombol az agyam‘, ‘Csoki-csoki-csoki‘, ‘Gyere kislány, gyere‘, ‘Boros‘, ‘Budapest‘, ‘Kalauz2‘ vs. ‘Csipkés kombiné‘.
Ez volt az a befejezés, mely a rajttól számítva pontosan eltartott két
órát, egy tartalmas estét, melyből bárkinek nyilvánvalóvá válhatott,
hogy az ötödik lemezével kirukkoló Belga szépen komótosan felsorakozik
a pop-rock szakma nagy nevei mellé, a profik közé, akiknek más civil
munkát lassan vállalni sem kell, mert már abból is megélnek, hogy van
rájuk igény.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Egy féladagnyi Kaktuszliget lemezbemutató – A Quimby a Trafóban... Az előző esti szabadtéri tökös party önjelölt konyhatündér klubjának maroknyi kis csapata – chillis sütőtök leves, zsályás, baconos parmezános sütőtökös rizottó és szegfűszeges, borsos, fahéjas, whiskey-s sütőtök torta fogyasztása közepette elhatároz...
Múltidézés, nem merengés! – Kispál-nap beszámoló Tegnap kezdetét vette a 2013-as Fishing On Orfű fesztivál, melynek első napján a Kispál és a borz zenekart ünnepeltük. Már megint. Mert ugye volt a búcsúkoncert, időről időre valaki leporolja egy-egy dalukat (hol zseniálisan, hol arcpirítóan gyengén)...
A megsemmisülés határán – rajongói beszámoló az Artcic Monkeys... Ismeritek azt a viccet, amikor a zenebuzi 7 év várakozás után eljut kedvenc zenekara koncertjére? Nem, ez nem egy vicc. Inkább egy dráma. Óriási dilemmákkal. Megnézzem előre a setlistet, vagy legyen meglepetés? Hallgassam a zenekar dalait a koncert e...