szigetfeszt 7. nap – búcsúdal

Utolsó nap. A legnehezebb. Gondolatainkba hívatlan férkőzik be a “már
csak egy” búja és derűje, a “csak azért is” makacssága, a “mindent
bele” bíztató lendülete, mert holnaptól úgyis minden rutinná lesz, azaz
újra beköszön a “NEM Sziget”.

És akkor természetszerűleg előjönnek majd az elvonási tünetek.
Orrfújás, izomláz, édes kesergések, villódzó emlékképek, melyekkel
küzdünk még egy darabig, amíg meg nem szelídülnek, és az idő jótékony
homályában egy gyönyörű fejezetté nem lesznek.

K-hídon beléptetés, a lekopott “ottalvós” karszalaggal idén
utoljára. Hórukk. Ami eddig a tervek megvalósításaiból kimaradt, talán
még valósággá válhat, hátha, mély eltökéltség fészkel a szememben, az
eltéríthetetlenek diszkrét bája, akik eleven meggyőződésükből hiszik,
hogy sorsukat egy szigorúan röghöz kötött órarend alakíthatja.

Egyedül vágtam hát neki az estének. Hiába hívott sznob lány, aki a 0. napon sátramban találóan megfogalmazta: “a különbség kettőnk között az, hogy neked csak egy nő kell, nekem meg te kellesz“, nem engedtem a kísértésnek, rendületlenül haladtam tovább célom felé, a dirty rock fenegyerekeiből 1990-ben verbuválódott Sex Action-re, lázadó kamaszkorom megidézésére.

Üdítő volt. Feleleveníteni a már-már porosan pikáns dalszövegeket,
sok szoktatásra mondjuk nem volt szükségem, hogy érezzem a Hammerworld
színpadi szellemet, még akkor is, ha itt csajozni konkrétan necces, s
nem csak mert a mezőny kedvenc színe a fekete…

Viszont azt nagyon szerettem, ahogy döglégy dobol. Szerényen. Mert a
doboláshoz alázat kell, és ott hiába ő Ganxsta Zoli, a ki a fasza
gyerek megmondóember, régi zenekarán belül nem keveri össze a
szerepeket.

És közben jött a bulvár értékű hír, pár napon belül döglégy és
szasza (az énekes) is kispapa lesz, avagy van remény, hogy a kiélt és
görcsösen lázadó figuráknak is megjön egyszer a családépítéshez a kedve
és az esze.

A koncsertó végén fejben elköszöntem minden helyi rocker arctól, és az irányt a Ludditák felé vettem. Széltoló brigád a két női MC, ki most barokk mádám pózban és korhű ruhákban tolta szövegeit, s benne azt a humort, fricskát és szójátékot (pl. ez a refréndarab megmaradt és tetszett: “pusztulj polár, hordjál pamut
– a globális felmelegedés mellett), mely annyira egyedi, hogy a magam
fajta infantilis hobbi-betűkirakónak ők kötelező orvosi eset.

A Pesti Est színpadnál maradás és a Duna-kanyar legismertebb zenélő Brains-egyveleg kínálata felett végül is győzött a józan ész és a kíváncsiság, hogy ez a nagyszínpadot záró The Killers ki is lehet?

Présház felől indult a betámadás, hogy egyúttal a szigeti 18 nem
pluszocskámnak életjelentsek, mikor magához képest is szokatlan nagy
örömmel a gyönyörű Ivory blogbarátném a bejáratnál felfedezett.

Hohohohó, de jó a kedved – mondtam neki, s hogy ne szoríts úgy, bár én
is imádlak téged! De valami most nem stimmel. Mi van veled? Erre azt
válaszolta, hogy 1 órája szakított 4 hónapos kapcsolatával, éppen
facér, no meg a becherovkák, és ettől most felszabadult. Sandán
ránéztem, hogy értsem-e ezt úgy ahogy értem, hogy ha jöttöm illendőn
mutatnám, akkor nyitott kapun kopogtatnék-e, mire ő azért megálljt
intett, hogy nem úgy van az, bármennyire is minden kritériumnak
megfelelek, mert van azért egy kivétel, az a +6 év korkülönbség, és
ugye az ő javára. Vagyis ha majd egy házassági szándéknyilatkozatot
leteszek az asztalára, akkor közös ügyünk onnantól még komoly
tárgyalási alappá válhat.

Oh, már megint ez a korkülönbséges vesszőparipa! Mintha csak a magam
előítéleteivel megspékelt elveit hallanám vissza, melyektől én is
mindig tartok, ha csábító utamba kerül egy 20 mínusz
főiskolás/egyetemista szenyoríta, és vele együtt egész nevelő családja.

De Ivory betyár jó parti, bakfitty, még gondolkodom rajta!

Közben azért odaért ő is, aki miatt erre jöttem, kismadárka. Innen
együtt mentünk tovább, be a ZP vip-teraszra, hogy onnan nézzük a fő
fellépőt barátnőivel, mikor pont beszaladtunk a szülei egymást ölelgető
karjaiba. Ciki lett volna nem bemutatkoznom, ha már így alakult. És meg
kell valljam, hihetetlen szimpatikus emberek voltak nem csak ránézésre
(eleve, hogy a Szigeten harcoskodnak), de hogy nem akarták zavarba
hozni semelyikünk azzal, hogy érdeklődjenek, mi is lányuk mellett az én
státuszom – mintha én tudnám.

Na de ha Sziget van, buli van, a jelen a fontos, nem a jövő. Heaven Street Seven bármennyire is kötelező, ütötte sajnos a Mantra Porno, így egészében nem kivitelezhető, és az is csak egyedül, még hogy egyedül, megannyi elsöprendő gondolattal, nyugi, relax.

100 forintért megtapsolunk” – olvastam közben egy táblán, igen, most erre van szükségem, instant öröm a zene szárnyán.

Hiperkarmára már csak akkor értem vissza, mikor épp feltette a szöveg-zseni Bérczesi Robi az egyáltalán nem költői kérdést: “honnan tudod, hogy álmodsz?” Jó kérdés, ízleltem, de hamar megadta a választ: “ha felkapcsolod a villanyt, és az nem kapcsolódik fel“. Ezek szerint egy globális áramszünet, az ringatna el?

Később ücsörögtünk még egy kiskocsmában, háttérben sláger-rádió
szintű zeneszóval, ahol a francia fiatalok még az asztalokon is
táncoltak, hasaltak, csúsztak, estek – nem zavarta őket, nem
zavartatták maguk, hogy mindenki idiótának nézi őket, velünk
ellentétben az utolsó napba eléggé belelendültek, bár a VOLT-terasznál
már mi is megpróbáltuk, alig sikerülten; hiába, egy 8 napos munkás hét
után (majd szórakozás, persze!) ez van, csak lemerül az elem.

A műsorfüzetben egy egész oldalas hirdetést kitevően megújult (nem csak Müller Péter védjeggyé váló hajkorona fosztása miatt) Sziámira
azért még a magyar irodalom és nyelvtan iránti hűségemből csak
belestem. Hiszen e tárgyakban egyik kedvenc középiskolai tanárnőm, ki
tudja milyen úton módon e rosszéletű társaságba énekesnői posztra
keveredett, és azért be kell látni, hogy ez több mint vicces, hogy egy
pedagógus karrierében ekkorát váltson, egy egész más formáját választva
a fiatalság nevelésének.

Első sorba álltam, hogy megismerjen, de ő mint egy merev részeg, le nem, csak csőlátásban előre nézett.

Következett még egy utolsó menetelés a sátramig. Ez az utolsó,
fejemben lüktetett, lassan jártam, tovább értem, magamba szívtam
búcsúzóul ezt a sajátos környezetet, és aludni tértem.

Reggel
szomorkás kép fogadott. Az elkerülhetetlen végítélet. Sátorbontók
mindenütt, szemét, szemét, szemét, és az a kikopott szép zöld gyep.

Összepakoltam én is. Egy zsáknyivá lett egy hetes létem minden kelléke, kivéve egy sárga esőkabát, amely múltkori hősiességem záloga, melyet egy alkalommal még visszakérek.

Frappáns végszó kell? Ám legyen.
Kifelé
menetemben egyszer még megálltam, és segítettem egy durván szétcsúszott
lánynak sátra összehajtogatásában, mert láthatóan egyedül neki nem
ment.

És közben elmúlt estéjét lényegében elmesélte:
LSD-t sem kaptam, meg is erőszakoltak…“, itt belenyúlt szoknyájába és megsimogatta punciját “…és a kisgyerek még belém is élvezett. Na jó. Nem nyavalygok.

Viszlát Sziget!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

sziget 2007 4. nap (nin) reznor pénteken megígérte, hogy itt lesznek, hát itt is voltak és itt is maradnak (*szívére mutat*), míg világ a világ, de ae első tokyo hotel koncertjéig biztosan. 2005 nyarán, mikor legutóbb élőben láttam őket, elkövettem azt a hibát, hogy túlzásba...
sziget 2007 6. nap (tool, napalm death) toolról írni nem lehet, érezni kell. tekintsd ezt akár kibúvónak is, hogy csak röviden reagálok, de ki vagyok én, hogy megpróbáljam szavakba önteni ezt a zenét? áhítottal teli hallgatóság. mondjuk, ebbe az állatfajba beillek. már megtanultuk, hogy...
Sziget ajánló – Madness Pedig ciki, de most ezzel egyáltalán foglalkoznék, mert a Madness nem az. Nem gondoltam volna, hogy láthatom őket valaha színpadon, mert miután 1976-ban megalakultak, kiadtak öt lemezt, a nyolcvanas évek végére fel is oszlottak szépen. Néha összeállt...