Sziget 2007 BF #6

Szóval végignéztem a virtuális műsorfüzeten és elképedtem, hogy mennyire nincs az utolsó nap semmi, ami úgy igazán megmozgatna. Az idei Sziget a Zúzdával indult, azzal is fejeződött be. Kevés emberke volt a Mangod beállása alatt, szerencsére később azért jöttek, így a végén egész tűrhető lett a nézőmennyiség.

A műsoruk pedig tök jó volt, vagy korrekt, kinek hogy tetszik. Persze ehhez hangulat kell, az pedig nálam szerencsére adott volt. Kissé hamisak voltak a vokálok, no de nem gitáros az, aki nem vokálozik két-három számot végig hamisan (gyk. ezt csak azért írtam mert általában én is így szoktam). Mellesleg ezt a bejegyzést, mint minden más szigetest a Wordben írom, és aláhúzta a „vokálok” szót, és felajánlotta helyette azt, hogy „fokálok”. Mindegy.

Visszatérve Mangodékhoz, játszottak jó sok számot az albumról, ami már megjelent, és nem hallottam, így ennek örültem. Játszottak sok ismertebbet is, aminek szintén örültem. Megvolt a kellő egyensúly. Egyébként tipikusan olyan zene, ami vagy tetszik valakinek, vagy nem, mert bizony a frontemberke hangja akár idegesítő is lehet, ha nem tetszik. Azért érzitek a logikai levezetést, ugye? Mindenesetre nekem bejövős, kissé furcsa felfogású filmzene-feeling, vagy mi.

Utánuk S-Core, francia népség. A Pleymo miatt kíváncsi voltam, mit produkálnak. Nem átallottak 45 percig pakolni és hangolni, ami önmagában is több, mint parasztság egy ilyen noname zenekartól, ekkor már úgy gondoltam, hogy nagyon jól kell teljesíteniük ahhoz, hogy meggyőzzenek. Aztán nagy nehezen belekezdtek. A pozitívumok: triggerelt lábgépet használtak, így a hangzás ilyen téren hibátlan volt, odavert az összes hammerös és a legtöbb nagyszínpadi hangosításnak is. Ja bocs, több pozitívum nincs. Gondoltam, három számnyi időt mindenki megérdemel, annyit kaptak tőlem (upsz, ez most úgy hangzott, mintha lennék valaki).

A cirka 13-15 perc alatt végig ugyanazon a hangon alapuló, már ezer helyen hallható gitárriffeket tolt két gitáros (többnyire mindkettő ugyanazt -> lol), amire a frontember végig egy hangszínen hörgött/rikácsolt artikulátlanul, elvileg angolul, egyetlen egy szót nem lehetett érteni. Hajlamos vagyok hülyeségeken a végletekig felhúzni magam, most is ez történt. Egyszerűen elképesztő, hogy ezek a helyi kocsmánál messzebb eljutottak! Igénytelen volt az egész! Jó, a dobos az oké volt. De akkor is, a standard riffekre rápakolt beazonosíthatatlan hörgést ne nevezzük már zenének!

A dolog odáig fajult, hogy megsértődtem az egész világra, és még világosban (!) elindultam haza. Az Insane még be volt tervezve, esetleg egy kis Hammerfall, de ez a minősíthetetlen valami elvette minden életkedvemet. Hazamentem inkább rumos teát iszogatni egy barátommal.

A negatív végkicsengés ellenére álljon itt egy miniatürizált szubjektív toplista, a legjobb három koncertről. Ja, az ne zavarjon senkit, hogy mindenhol többszörös helyezésmegosztás van!

1. Tool – Pink – Nevermore
2. Isten Háta Mögött – Superbutt – Soulfly
3. Pleymo – Wendigo – Ektomorf