hét – lecsenget

az utolsó nap megint korán kint vagyok, megyek befelé a K hídon, kicsit szomorkásan, mint minden utolsó napon. buta szentimentalizmus, de mit tegyek?
bent bámészkodom, lődörgök, élvezem a napot a hangulatot. bekukkantok egyesével minden sátorba, megbámulom az árusokat, sorra veszem újra a civileket – nem értem minek mézeskaláccsal népszerűsíteni az új Mo. programot -, festményeket nézegetek az óriás bika alatt, szájat tátok a mastercard sátorban, végül sörök kíséretében megállapodok a gombfocizóknál, ‘szakértőként’ tátom a számat, várom, hogy befejezzék és induljon az este.

7 óra múlt, tesztet töltök a zsidóknál, pálinkát vételezek, irány a világzenei, újra itt a leningrad! persze az első számot lekésem, de kit érdekel, furakodás a tömegben, majd ugrálás, énekkel kísérve. hogy egyformák a számok? persze! de kit érdekel? belengi a nupagagyí fíling a domboldalt, dalol a farkas a színpadon vodka által mélyített hangján, lelki szemeimmel látom a nyuszit, amint kacagva menekül. persze aki sosem járt a szovjet kultúra és tudomány házába hétvégenként a napocska gyermekklubba, nos az tán nem is érti, hogy miről beszélek.
a fúvós szekció a kedvencem, napokig elnézném amint élvezik a játékot. arra is kiváncsi lennék, hogy mennyi szék volt bekészítve a háttérbe? jó ötlet, mégis olcsóbb mint a gitár.

ez volt az a nap, amelyik teljesen a nagyszínpad és fellépői nélkül telt, de valahogyan nem is hiányoztak.
világzeneiről irány a hammerworld, run ismerősével találkozunk, aki fiát kísérte. söreinkkel megpróbálunk valami olyan helyet keresni ahol halljuk is egymást, így kissé távolabb telepedünk le. a hely amit választunk kiválóan alkalmas arra, hogy megállapítsuk, ilyen messziről nem is szól rosszul az a hammerfall. de a sátorban már nem bírnám a metált, ez tény.
ismerősnek ígérjük, 1re visszatérünk, majd

irány a szeparé, táncolunk. a zenét imádom, a közönséget kevésbé, a pultos lány sem túl kedves, így van ez. szól a zene, az úri közönség táncol, de itt szerintem még 5 órai bunyó sincs. az egyik váltásnál megunjuk, megyünk kifelé, lődörgés újra, a tömeg már fogy, van aki kifelé cuccol.

1re tényleg visszamentünk a metálra, még kalapács józsef nyomta ezerrel, barátnő sehol, de várakozunk türelemmel, elvégre bill elejét beszéltük meg.

fél2 körül jön bill. jön és mi a második számnál távozunk. a sziget legszomorúbb koncertje. borzasztó volt az egész. nem a hangosítás, nem a körülmények, hanem bill miatt. hangja semmi, az sem biztos, hogy tudja hol van, beszél, hejhejhej, még mindig ő a király, meg amerikai szerződés és a fradi. nem emlékszem, hogy tavaly, vagy előtte hallgattam-e utoljára billt a szigeten. már akkor is szomorú volt, de ez a mostani produkció mindent alulmúlt. kár, hogy ezzel ért véget a sziget nekem.

run koraira már nem akart benézni, amit nem bántam, sőt örök hála érte, de sajnos további barangolásokhoz sincs kedve, fél3 körül elindulunk kifelé, fényképeket készítek a K hídról, veszünk még egy hotdogot, az árussal megbeszéljük bill koncertjét, majd átmászunk a felüljárón, elszívunk egy-egy cigit az autónknál, beülünk és irány haza.

viszlát – még így köszöntem el.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Vissza a jövőbe – vagy előre A dEUS-ra dupla csapatunk két részletben érkezik meg, a színpadi pakolás-átszerelés ideje alatt az embereket bámulva így bőven van idő töprengeni, hogy vajon mennyien lesznek? Negyedóra alatt kiderül, hogy elég sokan választják kora esti koncertopció...
szigetfeszt 6. nap – veszett fejsze Ha egyszerre több napijegyes ismerősöd is kilátogat egy amúgy több napos eseményre, akkor a velük való találkozást vagy szakértő módon irányítani kell, vagy egy helyre terelni őket, vagy szimplán le kell szarni a fejüket, és hagyni hogy ők találjanak...
Regitől a sztónerig Sajna megint késve indultunk el, így csak a Gentleman & The Far East Band koncert utolsó számát halljuk a Nagyszínpadnál. Ami egyrészt nagyon tetszik, másrészt meglepődünk, hogy mennyire sokan vannak egy délutáni koncerten a Nagyszínpadnál. A Gen...