hét – lecsenget

az utolsó nap megint korán kint vagyok, megyek befelé a K hídon, kicsit szomorkásan, mint minden utolsó napon. buta szentimentalizmus, de mit tegyek?
bent bámészkodom, lődörgök, élvezem a napot a hangulatot. bekukkantok egyesével minden sátorba, megbámulom az árusokat, sorra veszem újra a civileket – nem értem minek mézeskaláccsal népszerűsíteni az új Mo. programot -, festményeket nézegetek az óriás bika alatt, szájat tátok a mastercard sátorban, végül sörök kíséretében megállapodok a gombfocizóknál, ‘szakértőként’ tátom a számat, várom, hogy befejezzék és induljon az este.

7 óra múlt, tesztet töltök a zsidóknál, pálinkát vételezek, irány a világzenei, újra itt a leningrad! persze az első számot lekésem, de kit érdekel, furakodás a tömegben, majd ugrálás, énekkel kísérve. hogy egyformák a számok? persze! de kit érdekel? belengi a nupagagyí fíling a domboldalt, dalol a farkas a színpadon vodka által mélyített hangján, lelki szemeimmel látom a nyuszit, amint kacagva menekül. persze aki sosem járt a szovjet kultúra és tudomány házába hétvégenként a napocska gyermekklubba, nos az tán nem is érti, hogy miről beszélek.
a fúvós szekció a kedvencem, napokig elnézném amint élvezik a játékot. arra is kiváncsi lennék, hogy mennyi szék volt bekészítve a háttérbe? jó ötlet, mégis olcsóbb mint a gitár.

ez volt az a nap, amelyik teljesen a nagyszínpad és fellépői nélkül telt, de valahogyan nem is hiányoztak.
világzeneiről irány a hammerworld, run ismerősével találkozunk, aki fiát kísérte. söreinkkel megpróbálunk valami olyan helyet keresni ahol halljuk is egymást, így kissé távolabb telepedünk le. a hely amit választunk kiválóan alkalmas arra, hogy megállapítsuk, ilyen messziről nem is szól rosszul az a hammerfall. de a sátorban már nem bírnám a metált, ez tény.
ismerősnek ígérjük, 1re visszatérünk, majd

irány a szeparé, táncolunk. a zenét imádom, a közönséget kevésbé, a pultos lány sem túl kedves, így van ez. szól a zene, az úri közönség táncol, de itt szerintem még 5 órai bunyó sincs. az egyik váltásnál megunjuk, megyünk kifelé, lődörgés újra, a tömeg már fogy, van aki kifelé cuccol.

1re tényleg visszamentünk a metálra, még kalapács józsef nyomta ezerrel, barátnő sehol, de várakozunk türelemmel, elvégre bill elejét beszéltük meg.

fél2 körül jön bill. jön és mi a második számnál távozunk. a sziget legszomorúbb koncertje. borzasztó volt az egész. nem a hangosítás, nem a körülmények, hanem bill miatt. hangja semmi, az sem biztos, hogy tudja hol van, beszél, hejhejhej, még mindig ő a király, meg amerikai szerződés és a fradi. nem emlékszem, hogy tavaly, vagy előtte hallgattam-e utoljára billt a szigeten. már akkor is szomorú volt, de ez a mostani produkció mindent alulmúlt. kár, hogy ezzel ért véget a sziget nekem.

run koraira már nem akart benézni, amit nem bántam, sőt örök hála érte, de sajnos további barangolásokhoz sincs kedve, fél3 körül elindulunk kifelé, fényképeket készítek a K hídról, veszünk még egy hotdogot, az árussal megbeszéljük bill koncertjét, majd átmászunk a felüljárón, elszívunk egy-egy cigit az autónknál, beülünk és irány haza.

viszlát – még így köszöntem el.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Régi fények – Sziget első nap élménybeszámoló Tegnap volt az első nap, amivel a szervezők elég magasra tették a lécet, délután 5-től kb. másnap reggel 4-ig volt programom, megszakítás nélkül, röviden igyekszem is elmesélni. 5-től a Gocoo-ra melegítettük az ütem-érzékeinket, meg az iwiw mélynyomó...
Villámlátogatás A Baba Yagában Jamie Winchester általam egyébként kedvelt nyálpopját keveri négy orosz népdalénekes jellegzetes hangjával és az általuk rendszerint előadott művek hangulatával Bornai káeftés Tibor szerény zsenije. Utoljára öt éve játszottak együtt, a...
kettő – laza nap esőkabát végül a kocsiban maradt, csütörtökön még elkerült minket az eső. szeretem a csütörtököket, a második napokat. a tömeg ilyenkor lazább, az első napra kilátogatók már haza mentek, a pénteki őrjöngők pedig még nem érkeztek meg. cesaria evora a...