szigetfeszt 6. nap – veszett fejsze

Ha egyszerre több napijegyes ismerősöd is kilátogat egy amúgy több napos eseményre, akkor a velük való találkozást vagy szakértő módon irányítani kell, vagy egy helyre terelni őket, vagy szimplán le kell szarni a fejüket, és hagyni hogy ők találjanak rád, és hálából fizessék a sörödet…

A szigeti Tankcsapdán való részvételi szándékukat jelezték nekem páran. Az negyed éve nem látott szájtáti harcos Nushe, egy ravasz kis “majd bulizunk még együtt“-tel 2 éve hitegető hazudós szexi spiné, a munkahelyi stressz okozta görcsök után lazulni vágyó két kollegám, és egyikük kíséretében még egy máglyára való és szépre érett tuti boszorkány; mondtam is mindnek, az E-Klub kocsmapultját támasztani jöjjenek, én majd láttatni fogom magam, ha engedi a tömeg.

Engedte. Mert hogy a mikro szinten tapasztalható lelkesedés makro szinten már nem ült meg. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára Tankcsapdán csak a keverőpult magasságáig az ácsorogni vágyó, lám mit tesz, ha a hétvégi fellépőből egy magyar zenekar hétközivé lesz, ez már a legelszántabb rajongóknak sem éri meg.
Lukács be is szólt. “Vannak itt még magyarok?” Mert akkor ők annak a néhánynak lereszelnének még egy dögös kis rock’n’rollt kevés összekötő szöveggel, mert ugye sok a daluk és idejük behatárolt, valami hiányérzete a végén valakinek úgyis lesz – ahogy nekem is, megint nem játszottak Jönnek a férgeket, se Mennyország Touristot.

Közben, mert voltunk és gyűltünk ott elegen, az ismerősök is ismerőseikkel, mindenki koccintott mindenkivel, csuhajja, retye-rutya, kezdődtek megint a másik neműekkel való kikezdések, de már taktikátlanul belevonva a pultos lányokat is, jaj szegények mit kellett (a szigeten valószínűleg nem először) viseljenek, pedig tartom én még a tavaly ilyenkor kialakult véleményemet, hogy őket fűzni alapvetően reménytelen hadművelet, hiszen reflexből mást sem csinál senki, amíg kér a vendég, bármely férfi vendég, úgyis kötelezően stíröli, és mert már nem egészen józan, viszont túl a jogos kezdeményezésen bátor, a rendelés mellé a maga bókját, mint hiúsági borravaló még odabiggyeszti, vagyis piszkosul nagy a konkurenciaharc, az esély kevés, ezt oda-vissza nehéz komolyan venni.

No de nem is kellet ennyire messzire menni ahhoz, hogy a férfi és nő szigeti viszonyokon valakivel össze tudjak veszni. Mert történt, hogy egy új növevény a társaságban felajánlotta nekem a szintén körünkben tartózkodó barátnőjét egy könnyű kis testi kalandra, egyetlen éjszakás szösszenetre, ha nekem tetszik! Mert hogy állítólag látszik a szememen, az “óriási puncisimogató szemeimen“, hogy ennyire veszem csak komolyan a nőket!

Mi van? Mély ledöbbenésem után (hát nem is ismer, most lát életében először!) le is gurítottam a kezemben szorongatott maradék sört, megnéztem még egyszer a felkínált lehetőséget, és nagy levegőt véve azt válaszoltam: nem!

Erre még neki állt feljebb! Már hogy miért nem? Hogy biztos azért, mert azt hiszem magamról, hogy hú de jó pasi vagyok, ettől el vagyok szállva, és ehhez képest az ő barátnője rangon aluli, és azért nem.

Figyelj rám, nőci – mondtam neki -, majdnem!
Ez bennem és a legtöbb férfitársamban is úgy működik, attól teljesen függetlenül, hogy milyen minőségű alak néz vissza rá a tükörben, hogy ha bárhol meglátunk egy nőt, akkor róla azonnal kialakul a kép, és most férfiasan, hogy te is megértsd: “megbasznám, avagy nem?“. Ha nekem tetszene a barátnőd, már tudna róla, észre vette volna, hidd el! Mert csak a nagyon részeg embereké az a szólás, hogy “lyuk, lyuk, csak a keret más!” Én kurvára válogatok, igen, és még meg is tehetem, hogy az évek alatt felállított színvonalamnál ócskább nőkkel ne menjek el. És ráadásként itt még csak külsőről beszélünk, figyelembe nem véve sok egyebet!

Az élesedő hangok hallatára boszorkányunk seprűnyélről még bemosott neki egy balegyenest: “Tamás szép fiú, és magasak az igényei. Ez így helyes!” Majd már csak nekem odasúgva: “mikor engem először láttál, melyik csoportba soroltál?“.

Ez az egész ivászat, párbaj és udvarolgatás időben egész komolyan elhúzódott. Így lett a napi menü Moby Dick helyett háttérzeneként Tool, Napalm Death helyett (míg a pultos csajok hajnali 1-ig munkájukkal nem végeztek) kocsmazene, aztán meg különválás, majd szét onnan ki merre látott.

Pont aktuális, egy ilyen hülye este után én is épp rá gondoltam ugyanakkor, mikor jött tőle a hívás, a 18 éves szigeti lánytól a viszontlátásra való koordinátákkal, aztán bolyongás táncdalfeszt fan többedmagával (ők még megnézték diridongó Csonka Picit), itt rémlik egy kis ColorStar koncert, majd séta a különböző mókahelyek között a hideg estében, sok csók, s egy komolyabb(?) beszélgetés reggel negyed 6-ig, minek a végén széldzsekim kölcsönben a drágára adtam, hogy hazafelé, ha már nem marad velem, azért ne fázzon meg.
Kicsit romantikus hős vagyok. Ugye?

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Sziget 2007, Day 7 – a kegyelemdöfés Vágjunk bele: a Nagyszínpad záró napi felhozatalára nincs más szó, mint hogy parádés. A nap első vendége az amerikai (ezt többet nem teszem hozzá, mivel ma kizárólag amerikai zenekarok lépnek fel, ami kicsit ambivalens, ha azt vesszük, hogy gyakorlat...
konklúzió 2007re ennyi volt a sziget, tegnaptól már a 2008ast várjuk, de mielőtt teljesen átadnánk magunkat az érzésnek még emlékezzünk, készítsünk összefoglalást, vonjuk le a tanulságot, szóval tegyünk meg mindent amit összegzés címén megtenni szokás. vegyük...
sziget – amit látnod kell // hooverphonic // Augusztus 11-én, 23.00-kor a Wan2 színpadon valami olyasmi fog történni, amire - minden túlzás nélkül - évek óta vártam. Hooverphonic koncert lesz. Hogy kik ôk? Egy belga együttes, akiket tudatosan vagy csak véletlenül, de szinte mindenki ismer. Hogy...