hat – az egy koncertes nap

egyetlen koncert, ennyi sikerült hétfőn, pedig a kora késő délután már a szigeten talált, hunyorogtam is a napsütéstől rendesen. a sportsziget felé tartva megcsodáltam az agyagszobrokat – lehetetlen, hogy a szigetelők készítették volna mindet! -, be akartam állni helyszínelni, mindig is szerettem volna ujjlenyomatokat ecsetelgetni és eltanakodtam, hogy milyen kérdéseket tartalmazhat egy világnézeti teszt, de annyian töltöttek épp, hogy semmi kedvem nem volt közéjük furakodni.

tulajdonképpen a luminárium volt a korai kintlét célja, de a lumináriumból délután, a labirintusból éjszaka nem lett semmi. nem erősségem a sorban állás, ha pedig T is ott van, akkor még csak el sem tanakodunk rajta, ha sor, akkor hátra arc, irány bármerre, csak ne kígyózzon senki.

sikerült is elhagyott sátrat találnunk a magic mirror mellett, ahol jégszobrot faragtunk. a képen az elkészített csodás hamutartónk cigarettával. bármely partira vállalunk hasonlót!

aztán beültünk a mirrorba egy sörre és belehalgattunk egy beszélgetésbe, téma, ha jól vettük ki a g rómeó című film, különös tekintettel a fő témát adó szerelmi szálra.

aztán újra vissza a sportszigetre, Z gombfocizott ezer franciával, míg végre kitört a fél7 és el lehetett pakolni az asztalt.
a vad fruttik végét kaptuk el a wan2n, de hát nem lehet mindenhova pontosan érkezni. a ráadás alapján vidám kis koncert lehetett.

a tankcsapda – az ominózus egyetlen koncert – akkor kezdett mikor még volt jó pár falat a vindaloo csirkénkből. igazán nem értem minek próbálok minden szigeten indiait enni, mikor mindig megfogadom, hogy soha többet! bár azt be kell vallanom, hogy ez a vindaloo, miután telepakoltam csípős szósszal  – mégis vindaloo, az istenért! – elég ehető lett.
visszatérve a koncertre. a produkció sötétedés után kezdett működni, meglepetések nélkül nyomták a fiúk amit kell. koncert csalódás nélkül, de én jobb szeretem ha nem ennyire kiszámítható minden.

ücsörögtünk a sotén, míg a nagyszínpadról üvöltő tool meg nem futamított minket. csendre vágyva irány a szabadtéri színpad eva yerbabuen táncolt. többiek leültek domb oldalába, háttal a színpadnak, én benyomakodtam az állók szélére és néztem a táncot. aztán feladtam – pedig mennyire szeretem ezeket az előadásokat! -, lekuporodtam én is oldalra és onnantól csak a zenét hallgattam.

a tankcsapdán kívül leghosszabban a pereces foglalkoztatott minket, megválasztottuk a sziget legszomorúbb emberének és a világ minden kincséért sem cseréltünk volna vele.

nos, ennyi volt a hétfő. beszélgetések, rengetek mászkálás, kis zene, kis pálinka, kis csend utáni vágyakozás, kis bámulás, tömeg figyelés.

kellemes nap volt.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

öt – egy kultúrált éjszaka 3/48 okor azért sikerült a nagyszínpad környékén taposni a sarat, sinéad o'connor pontosan kezd, két és fél számig bírom, majd a beharangozóban írtaknak megfelelően erősen unatkozni kezdek és otthagyom az egészet. a 9 óra már az utcaszínháznál talál...
Plasztikai műtét – elgété forevör Az én szüleim soha nem tartoztak az LGT-fanatikusok közé, ezért én még csak nem is a Déry Tibor-adaptációt hallgatva töltöttem el zsenge ifjúságomat, így nekem abszolút csak annyi volt ismerős mindkét produkcióból, amennyi a médiából rám ragadt, ez p...
beszámoló: urban art forms 2007 sok szempontból büszkék lehetünk a sziget fesztre. évente több százezer ember fordul meg rajta, bejárata van vagy kettő és fél, hömpölyög a nép, s mégse érzed úgy, hogy ide a büdös életben nem fogsz bejutni. ezzel szemben ott van a wieseni UAF, amely...