hat – az egy koncertes nap

egyetlen koncert, ennyi sikerült hétfőn, pedig a kora késő délután már a szigeten talált, hunyorogtam is a napsütéstől rendesen. a sportsziget felé tartva megcsodáltam az agyagszobrokat – lehetetlen, hogy a szigetelők készítették volna mindet! -, be akartam állni helyszínelni, mindig is szerettem volna ujjlenyomatokat ecsetelgetni és eltanakodtam, hogy milyen kérdéseket tartalmazhat egy világnézeti teszt, de annyian töltöttek épp, hogy semmi kedvem nem volt közéjük furakodni.

tulajdonképpen a luminárium volt a korai kintlét célja, de a lumináriumból délután, a labirintusból éjszaka nem lett semmi. nem erősségem a sorban állás, ha pedig T is ott van, akkor még csak el sem tanakodunk rajta, ha sor, akkor hátra arc, irány bármerre, csak ne kígyózzon senki.

sikerült is elhagyott sátrat találnunk a magic mirror mellett, ahol jégszobrot faragtunk. a képen az elkészített csodás hamutartónk cigarettával. bármely partira vállalunk hasonlót!

aztán beültünk a mirrorba egy sörre és belehalgattunk egy beszélgetésbe, téma, ha jól vettük ki a g rómeó című film, különös tekintettel a fő témát adó szerelmi szálra.

aztán újra vissza a sportszigetre, Z gombfocizott ezer franciával, míg végre kitört a fél7 és el lehetett pakolni az asztalt.
a vad fruttik végét kaptuk el a wan2n, de hát nem lehet mindenhova pontosan érkezni. a ráadás alapján vidám kis koncert lehetett.

a tankcsapda – az ominózus egyetlen koncert – akkor kezdett mikor még volt jó pár falat a vindaloo csirkénkből. igazán nem értem minek próbálok minden szigeten indiait enni, mikor mindig megfogadom, hogy soha többet! bár azt be kell vallanom, hogy ez a vindaloo, miután telepakoltam csípős szósszal  – mégis vindaloo, az istenért! – elég ehető lett.
visszatérve a koncertre. a produkció sötétedés után kezdett működni, meglepetések nélkül nyomták a fiúk amit kell. koncert csalódás nélkül, de én jobb szeretem ha nem ennyire kiszámítható minden.

ücsörögtünk a sotén, míg a nagyszínpadról üvöltő tool meg nem futamított minket. csendre vágyva irány a szabadtéri színpad eva yerbabuen táncolt. többiek leültek domb oldalába, háttal a színpadnak, én benyomakodtam az állók szélére és néztem a táncot. aztán feladtam – pedig mennyire szeretem ezeket az előadásokat! -, lekuporodtam én is oldalra és onnantól csak a zenét hallgattam.

a tankcsapdán kívül leghosszabban a pereces foglalkoztatott minket, megválasztottuk a sziget legszomorúbb emberének és a világ minden kincséért sem cseréltünk volna vele.

nos, ennyi volt a hétfő. beszélgetések, rengetek mászkálás, kis zene, kis pálinka, kis csend utáni vágyakozás, kis bámulás, tömeg figyelés.

kellemes nap volt.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Kirándulóidő… De persze ne rohanjunk a végkifejletig előre (mely szerint szarrá ázott a sziget veled együtt), kezdjük az elején, amikor még olyan szép és barátságos napsütötte volt a sziget. Ezen a reggelen sem arra ébredtél, hogy a szobapincér fedővel letakart vi...
Bevállalós, próbálkozós Valamivel a felfújt izé mögött például ugrálóasztalok állnak, amelyekre fel lehet menni, kétoldalt kissé csúzliszerűen gumikötél feszít a magasba, aztán lehet két-három métereseket ugrálni. Bár elsőre elrettenünk a régen vágyott próbától, azért végül...
Villámlátogatás A Baba Yagában Jamie Winchester általam egyébként kedvelt nyálpopját keveri négy orosz népdalénekes jellegzetes hangjával és az általuk rendszerint előadott művek hangulatával Bornai káeftés Tibor szerény zsenije. Utoljára öt éve játszottak együtt, a...