Bevállalós, próbálkozós

Valamivel a felfújt izé mögött például ugrálóasztalok állnak, amelyekre fel lehet menni, kétoldalt kissé csúzliszerűen gumikötél feszít a magasba, aztán lehet két-három métereseket ugrálni. Bár elsőre elrettenünk a régen vágyott próbától, azért végül mégiscsak visszatérünk, és hagyjuk, hogy bebújtassanak minket a hámba a segítőkész magyar srácok, akik meglehetősen örülnek, hogy végre magyarokkal találkoznak. Mi meg ugrálunk egy jót, aztán érezzük, hogy itt-ott ez azért befájdított, de sebaj, azért örülünk, hogy igen, megcsináltuk, ma mindent bevállalunk, igen vagy nem, igen. Ezért aztán némi újabb kóborlás, gyöngyárusnál gyöngyhalászás és nem vevés után a következő állomás a görtánc: görkorizzunk, itt a remek alkalom a próbára!

Míg sorban állunk a gurulós lábbelikért, mikrofonos srác közelg, válaszoljunk mesés kérdésekre kevésbé mesés ajándékokért. Miért is ne, Saci csípőből felel a Nils Holgerssonos feladványokra, én a Jégkorszakosakra, csak ahhoz kell némi rávezetés (harmadik forduló), hogy akkor most kik is húzták ki a bazinagy répát abból a mesebeli fődből. A megnyert csudaidétlen, másokon sokszor látott káendhás sapkában kérjük ki a görkorikat, Sacim biztosra megy a kétsorossal, mert kislányként még azzal próbálkozott, én meg az egysorost próbálom ki, mert azt remélem, olyan, mint a jégkori, amit azért csak-csak tudok, hát elég messze van tőle, jókat bukdácsolok, bár el nem esem, de csak a mindig kézre eső kapaszkodóknak köszönhetően, én köszönöm is szépen hamarosan, pár kör után inkább kiszállok, annál is inkább, mert néhány profi jön be mellénk, akik bemutatót tartanak, és hát ez nemcsak megalázó, de elbizonytalanító is lenne, mindenesetre Sacim megszereti a korcsolyázást, úgyhogy ősszel talán majd már megyünk a Városligetbe is, a jégre, mert az nekem is jó lesz, juhé.

Bevállalós napon akkor már a tavaly be nem vállalt hírolvasós sátrat sem hagyhatjuk ki: Sacim hírolvas, a bemondók meg tátott szájjal figyelik, hogy jé, tud olvasni, hangsúlyozni és nem is rontja el a szöveget, még a nyelvtörőket sem (ja, és szép). Kap is a tévéadótól egy tőlük ritka őszinte, “(n)agymosás” feliratú reklámpólót és a szereplése felvételét, hát ezt csatolhatná önéletrajzhoz, ha ilyen területekre pályázna, lelkesedik, aranyos. Tovább bóklászunk, pöttyözőnél még eltöprengünk az akadálypályán, de azért mégse, inkább jazzszínpad, Chalga. Jók, csak még nem elég kiforrottak: egyrészt még mintha keresnék a helyüket a Crystal-Nox vonal és a Besh O Drom- Muzsikás tengely között, másrészt bár jól énekel, az énekesnőjük, legalábbis egyelőre, nem elég erős, karakteres ehhez a zenéhez. Pár dal után le is lépünk, próbáljuk ki a nagyszínpadot, ahol a !!! van, ezt elég gyorsan otthagyjuk. Megint bóklászunk, ma egész nap, eszünk némi semmikülönös minifánkot, és megyünk Tankcsapdára. Már tavaly is gyanús volt nekem, ahogy Lukács bizonygatta, hogy – idézem – még „nem vén faszok”, hiszen aki nem az, annak nem kell bizonygatnia, hanem csak szimplán nem az. De most kicsit úgy érzem, ő már talán tényleg az, a dalok mélg mindig jók, bár a keménységet már csak az összekötő szövegek céltodatosan bepréselt káromkodásában lelem, amúgy családi zenekar ez már, vannak is itt papa-mama-gyerekek, a tízéves fekete pólós kislány táncol közülük egyedül, ő már kívülről fújja ezeket a dekemény nótákat, amott meg valaki buborékot fúj a tócsák helyén elterített homokból sokak által épülő homokvár fölé, tényleg családi piknik már ez a Tanksapka-koncert, csak ne lenne Lukács ezúttal különösen hamis is; úgy fél óta múltán ezt is otthagyjuk.

Jó, menjünk a színházi részre, Ágostones, nem különösek, de legalább aranyosak, cirkuszi-népies zenét nyomnak tiritarka hangszerimitációs sapkákban (hihi) és tiritarka hangszereken (a kínálatban a rézfúvóstól a harmonikán és a köcsögdudán át az elektromos gitárig minden elfér), bejárják így a környéket, zenélnek ennek-annak, a Tequila magyaros változatát is eljátsszák pálinka! felkiáltásokkal, ez a mai este legnézhetőbb programja, legalábbis azok közül, amelyekkel mi szembesülünk.

Na igen, mert ezután a „tavaly már nagy sikert aratott francia Transe Express” szabadtéri cirkuszi előadására ülünk át a színpaddomb másik oldalára; talán tavaly is őket nem értettük; most sem megy. Az artisták ügyesek persze, mindenféléket mozognak a levegőben, de ezt leszámítva az előadás egy órán át bizarr díszleteket, történet teljes hiányát, kurtágosan szörnyű zenét nyújt (megvásárolható cédén, ha valaki…), ráadásul a domboldalt sem helyesen választottuk meg helyszínnek, mert innen még kevesebb látszik a kevésből.

No jó, tízkor továbbállunk Sergent Garciára, szinte sosem látott tömeg a világzeneinél, ja, a franciák külföldön is leginkább a sajátjaikra kíváncsiak, márpedig franciákból van itt bőven, talán ők a Sziget legnagyobb közönsége idén (utánuk jönnek a magyarok). A zene nem rossz, de annyira nem is ájulunk el, hogy maradjunk, megint séta, találkozunk a magyar mjúziktévé teljesen szörnyű bemutatkozó izéjével (egy szakácsnak öltözött fazon kondérban gőzt kever, körülötte két elfogadható cicababa vonaglik: ez az MTv gulyásparti! Igen!), leülünk enni egy bablevest arrébb, kissé kemények a babszemek, és megint csak azt halljuk, hogy körülöttünk magyar szó nem is hallik, tán az árak, tán az erőteljesebb külföldi reklám, talán az „utáljuk divatból ezt az elkommercializálódott szart” hazai irányzat erősödése miatt, de idén, ebben igaza volt Lukácsnak, meglepően kevés a magyar a szigeten.

Mivel az egykor kezdődő Colorstarig két óra üresjáratunk lenne, mi is inkább a lelépés mellett döntünk. Pár perccel később még kettővel kevesebb.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

szigetfeszt 5. nap – rummá’ tört remények A szervezet már jelez. Prüsszög, köhög, szúr, nyilal, hasít. A maga részéről köszöni szépen a fesztiválból már kiszállna, bár tudja hogy nem lehet, bírnia kell, nincs szünet, hátra van még a vége, ha minden jó, a vége. Testem sopánkodását, gondoltam...
Á kánt get nó szlíp – sziget vasárnap A délutánt a közeli Auchannál indítottuk, ami egy külön élmény volt. Valójában minden értelmes szigetlakónak ide kéne járni főleg kajáért, de inni is simán. Már így is a parkolóban egy második fesztivál alakult, mindenhol kék karszalagok és jóllakott...
sziget 2007 1. nap (ebb, unkle) mostanában minden bulibeszámolómban ott virít a konklúzió, hogy "öreg vagyok én már ehhez a szarhoz", és mégis, az ember nem lehet elég rottyadt a szigethez, mert ott aztán a kor igazán nem számít, hisz egyszerre megfiatalít és sírba dönt. nekem péld...