Sziget 2007 BF #4

A negyedik nap konklúziói: 1. Félrészegen Nine Inch Nails-koncert alatt ne szakadj el semmilyen társaságtól, mert NEM fogod őket újra megtalálni. 2. Ha Nevermore-ra valamint sártengerben úszó Szigetre mész, NE a legjobb cipődet vidd.

A legfontosabb dolgok tisztázása után jöhetnek a részletek. Már délután fél öt körül kiértem, így sikerült elkapnom a Gyöngyvér utolsó három hangját, a nevük alapján valami hungarista izére gondoltam, de nem, kivételesen utánanéztem, nem erről van szó. Mindegy, majd legközelebb.

Kis üldögélést és fejből álmosan kinézést követően Wendigoék léptek a színre, zúztak, tomboltak, daraboltak, érzelmeskedtek, hozták a tőlük megszokott színvonalat. Mintha kicsit több mozgás lett volna a színpadon, Jozzy még akrobatikus képességeit sem átallott bevetni a Madonna-feldolgozásnál, a frontember BZ pedig limitált CD-ket osztott a tömegnek. Egy szám erejéig még Kalapács úr is felnézett a színpadra, a hideg rázott, ha a zenéjét hallgattam, érdekes volt kicsit modernizálva. A szánkba lett rágva rendesen a következő fellépés, talán nem véletlenül.

A koncert után alapozás következett, majd vissza a Pleymo nevű eleddig ismeretlen zenekarra, numetál egyenesen Franciaországból. Egy csapásra sikerült felülírni bennem azt az axiómát, hogy a franciák márpedig nem tudnak zenélni (a Rómeó és Júliával pedig ne jöjjön nekem senki), a srácok bizony nagyon odatették magukat. Meglepően nagy tömeg bulizott rájuk, jórészük francia volt, a két szám közötti kommunikáció pedig nagyjából így nézett ki:

Terre de nos aieux, Ton front est ceint de fleurons glorieux! Car ton bras sait porter l’épée, Il sait porter la croix; Ton histoire est une épopée Des plus brillants exploits. Et ta valeur de foi trempée Protégera nos foyers et nos droits XY! Our next song is XY!

Tehát egy másik francia axióma, miszerint nem járnak élen az idegen nyelvek ismeretében, még mindig érvényben van. Mindenestre összeszedett, nem túl feltűnő nyúlásokkal tarkított, hangulatos kis performanszt élvezhettünk végig.

Jelentős szünet következett, hagytam hatni az alkoholt, eközben megtudtam, hogy a VIP-részlegben sem olcsóbb a sör, de még csak nem is jobb, a föld ráadásul jobban fel volt túrva a sok autótól, de legalább a WC-k tisztábbak. Az Akela frontembere meg igencsak ittasan állt színpadra, vagy ez nála az alap, nem tudom, bár gondolom ezen nem lepődik meg senki. Ellátogattunk egy szintén francia cirkuszi valamire is, hátborzongatóan szürreális volt, vagy nem eleget, vagy túl sokat ittam ahhoz, hogy bármi értelmet leszűrjek az egészből. Le is léptünk gyorsan.

Trent Reznor vagy Jeff Loomis, ez volt a nagy dilemmám az este előtt, majd egy fele-fele megoldás mellett döntöttem, elsőként Nine Inch Nails. Mit mondjak, ez a koncert most nagyon elsétált mellettem, nem mintha bármi probléma lett volna az egésszel, egyszerűen csak akkor és ott nem jött be. Ennyi. Egy pipa Reznor bácsi mellé, már őt is láttam. Szép lassan elszivárogtam a Hammer sátorhoz, ahol leesett, hogy mekkora barom vagyok, szó sem volt műsorütközésről a Nevermore-ral, még javában a Lord, a magyar rockzenei élet egyik hatalmas piócája adta az X éve változatlan műsorát. Vérnyomás az egekbe, vissza NIN-re, az utolsó pár számra oda is értem. Meg kell mondjam, a gigászi „képernyő” által keltett vizuális hatás azért magával tudta ragadni az embert, sokkal több ilyen kéne.

Végre-valahára tényleg elkezdődött a Nevermore, kicsit furcsa volt, hogy még elől is viszonylag szellősen álltak az emberek. Hihetetlen számomra, hogy Loomis bácsi valóban úgy gitározik, ahogy azt a lemezen hallani, ott voltam előtte, szinte egy másodpercre sem állt le a keze, mégsem volt túlságosan exhibicionista. Igazi gitárhíró. A NM zenéjére talán a legjobb jelző a „drámai”, sokan az énekes legnagyobb jóindulattal is csak különösnek nevezhető orgánuma miatt hallgathatatlannak bélyegezték őket. Eleinte én is így voltam ezzel, aztán később felfedeztem az értékeket. Na ja, sok kitartás kell ahhoz, hogy megszeresd őket.

A betervezett Black-Out és Korog úgy ahogy volt, kimaradt, a csöppet intenzív koncert után minden erőm elszivárgott, ezzel párhuzamosan a fejem is kitisztult, és ez így együtt nem túl kellemes. Álmosan indultam haza, a HÉV-en pedig a hét talán legnagyobb seggfejeivel hozott össze a sors.