Sziget 2007 BF #3

Ahhoz képest, hogy a megszokottnál 1 órával korábban értem ki, jóval

többen voltak, mint eddig. Na ja, péntek meg Pink, ez mindent
megmagyaráz. Súlyos káromkodásokkal tarkítva vettem tudomásul, hogy a
Neck Sprainről bizony lecsúsztam, pedig az jó. Így jár, aki még a
harmadik nap sem szerez egy nyamvadt pestiestet. Kár érte.

A Mantra nem igazán tudott kárpótolni, volt viszont Watch My Dying, ami szintén nagyon jó zene, kár, hogy a hangosító úr telibeszarta az egészet (vagy csak alapból béna volt), így a gitárriffek helyett csak egy hosszú-elnyújtott ZZZZSSSSSSÉÉÉÉÉÉÉ áradt a hangfalakból. Csöppnyi deja vu, tavaly a Bridge to Solace ugyanezen okok miatt volt élvezhetetlen. A WMD zenéjéhez bizony oda kell (kéne) figyelni a hangosításnál, de még a keverőpult előtt állva is csak egy nehezen értelmezhető masszát kaptam. Annyira meg nem ismerem jól a zenéjüket, hogy tudjam, mit kéne hallanom.

Most pedig álljunk meg egy pillanatra. Trúság avagy sem, a WMD második felét és a teljes Blind Myselfet ignoráltam egy hölgy miatt. No nem egy ifjú tudatmódosult mindenkiribanca rockerleányról van szó, hanem Pinkről. Gyakran szoktam üvöltő avagy halk rádiókba botlani, és ilyenkor megpróbálok szelektálni, odafigyelni arra, amire érdemes. Ha pedig az előbb említett hölgy számai mennek, akkor általában odafigyelek. Meggyőződésem, hogy egy C.A. monogramú titokzatos személy mellett őt is – nagyjából – egy lapon fogják kezelni – mondjuk – Madonnával. Nem fog feledésbe merülni egyhamar, az biztos.

Ennyit a magyarázkodásról, a lényeg az, hogy fél nyolctól együtt hömpölyögtem a néppel a nagyszínpad elé. Az első meglepetés akkor ért, amikor fantasztikus magasságom ellenére találtam egy helyet, ahonnan tulajdonképpen mindent láthattam, a második pedig akkor, amikor a szó legszorosabb értelmében másodpercre pontosan kezdtek. Ez utóbbi elég nagy erény, nem a sokszor érdektelenségbe taszító várakoztatással próbáltak bármilyen eredményt elérni. A színpadon másodpercek alatt megjelent Amerika, pörgött a show, és szerencsére hiányzott a jól ismert műanyag íz. Minden egyes hang élő volt, ami a popiparban sajnos nem túl megszokott, a tévék képernyőiről ismert vagányság mögött pedig nem színészi teljesítmény lapul, hanem egy valódi, élő egyéniség. Az első pillanatokban nem tudtam kizárni, hogy felvételről szólnak a dolgok, olyannyira egyben volt az egész, aztán pár alig észrevehetően erőtlenebb hang bebizonyította azt, amit nehezen hittem el: eddigi szigetes élményeim közül a legprofesszionálisabb produkciót láthattam. Néha már-már futkározott a hátamon a hideg, ez pedig nem kis szó egy ilyen megrögzött rockertől.

Ezután kissé felgyorsultak a dolgok, egy kis Queen emlékzenekar, egy kis Madness (ez utóbbi egyáltalán nem az én zeném), majd vissza a Hammer sátorba, ahol a Skiny Puppy vagy mi szólt éppen. Valami nagy elektronikus massza, embertelen, rideg, szilíciumközpontú hangok, félúton a jajjmiez és az úristendeszar között.

Utána még egy kis levezetőnek a Superbutt, akik hozták a tőlük megszokott színvonalat. A setlist nagyjából a VOLT-os fellépésnek felelt meg, pörgős, feszes, ám kissé rövid műsort láthattunk. Volt két vendég is, ugyanazok, akik a Süsi-záróbulin is megjelentek. Többet nagyon nem tudok mondani, maximum annyit, hogy még mindig az ország egyik legjobb bulibandája.

Az este végét számomra a Subscribe jelentette, sajnos ők elmaradtak a szokásos színvonaltól, hiányzott a műsorukból a kohézió, a pörgés, a magávalragadás. Az első tíz percben az okos hangosító úgy gondolta, hogy milyen jó lenne, ha teljesen kitolná a két különböző éneket a két oldalra, így a jobb oldalon állva csak Mátét hallhattam, ami eléggé elvett az élvezhetőségi rátából. Később szerencsére revideálta a nézeteit, de azért ezúton is üdvözlöm. Sajnos így is messze ez volt a leggyengébb Subi-koncert, amit láttam, pedig nem az első volt, sőt. Bálint hangja is kicsit gyengécske volt, a közönség lagymatag, a harmadik sorban konkrétan buzinak éreztem magam a sok kislánytól, akik szinte még minimális mozgásra sem voltak hajlandóak.

Az eleinte csöpörgő eső időközben igencsak megeredt, nálam pedig sem esernyő, sem hávégés grátisz-esőkabát, így kis várakozás után a helyzet statikusságát látva egy szál pólóban és rövidnadrágban indultam hazafelé a spontán vizespóló-versenyben. Mondanom sem kell, amint a megálló fedett része alá értem csuromvizesen, egy másodperc alatt teljesen elállt az egész. Murphy él, és köztünk van.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Lemoshatatlan érdemek – sziget harmadik A sziget szervezőinek minden évben sikerül egy-két olyan zenekart találnia, aki képes még fényes nappal jó koncertet csinálni. Ilyen volt a T.O.K. két éve, vagy Gentleman tavaly, idén ezeknek az elvárásoknak Gogol Bordello felelt meg, nem is akárhogy...
UNKLE vs Yonderboi Már az alapképlet is ugyanaz: UNKLE = James Lavelle + énekesek + zenészek + vizuálorgia Yonderboi and the Kings of Oblivion = Fogarasi László + énekesek + zenészek + vizuálorgia Egymásra fog rákövetkezni szerda éjjel a Wan2 színpadon az UNKLE és a...
Sziget 2007, Day 5 – ismét lovon De mint a jó dolgokra általában, erre a napra is jellemző a fokozatosság. Fél 5-től a Nagyszínpadon lép fel a Babylon Circus. A francia zenekar az pörgős etno és a világzene egyik leghíresebb képviselője, valószínűleg ezért is kaptak helyet itt. A fé...