Rákenról és karmok

A svédek hajszálpontos kezdéséről
2 perccel lecsúszunk, de sikerül jó helyet találnunk. A következő egy órában a
The Hives eszelős erővel nyomatja a garázsrokkot. Az énekes Howlin’ Pelle
egyetlen pillanatra sem áll meg, folyamatosan ugrál éneklés közben, a számok
között pedig be nem áll a szája. A Mr.Beanre emlékeztető gitáros, Nicholaus
keze beakad a húrok közé, játéka közben őrült módjára gúvasztja a szemeit.
Egyedül az elkeserítő, hogy szinte élvezhetetlenül szarul szólnak. Vegyesen
játszanak régi és új számokat – ha utóbbiak az új lemezeen is olyan intenzívek
lesznek, mint élőben, akkor legközelebb koncertjükön már azok is The Hives
klasszikusok lesznek. Pelle ugyanis megígéri, hogy következő itthoni
fellépésükre nem kell két évet várni. Részemről rendben! Még ilyen rákenrólt
szeretnék, sokat!

Bő fél óránk van még a Fanfare
Ciocarlia
kezdéséig, így sört vásárlunk, és a tömeget kikerülve szép lassan
átsétálunk a Világzenére. Ahol érkezésünk után nem sokkal a színpad előtti tér
kezd benépesülni. Mire kezdenek, a keverő és a színpad közötti rész csaknem
teljesen megtelik. Voltak kételyeim a koncerttel kapcsolatban, mert nem voltam
benne biztos, hogy egy egész koncertnyi fúvószene tetszeni fog. Amik kb. a
második számtól elillannak. A spanyol vendégeikkel együtt olyan mediterrán-balkáni keverékzenét mutatnak meg nekünk,
hogy időnként csak tátom a számat. Nagyon jó a hangulat, kortól és nemtől
függetlenül mindenki táncol. Az utolsó szám kezdeténél azonban visszaindulunk a
Nagyszínpadhoz, mert szeretnénk a közelébe férkőzni még a Nine Inch Nails
kezdete előtt.

Ahová pont jókor érünk vissza.
Beállunk oda, ahonnan előző este a Madnessen voltunk, és hiába van még
negyedóra a kezdésig, a tömeg gyorsan elfogyasztja a még üres helyeket.
Körülöttünk láthatóan mindenki izgul, sőt, mi magunk is. Három perces késés
után először Trent Reznor, utána pedig a többiek is megjelennek a színpadon, és
a húrok közé csapnak. Megdördülnek, ahogy megszólalnak, és meglepve tapasztalom,
hogy a hangzás milyen szép. Úgy látszik, a fesztivál második felére felébredtek
a keverő mögött ülő emberek. Remélem, hogy a Tool is így fog szólni holnapután!

És ekkor másfél óra tombolás
veszi kezdetét. Olyan ereje van a zenének, hogy nem lehet állva hallgatni őket.
Elvétve kapunk egy kis zúzdát is, de a koncert műsora nem ezen alapul. Régit és újat
egyaránt játszanak, és minden számukat élvezet élőben hallani. A végén kedvenc Hurt-ömmel búcsúznak. Örökranglistás teljesítmény, véleményem szerint.

A szombat eseményeitől kellemesen
elfáradva hazafelé vesszük az irányt. Út közben ízlelgetem a mondatot: „Ott
voltam a szigeti NIN-koncerten.”
. És tetszik. A holnapi sztóner/doom folytatásig szép álmokat!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Vissza a jövőbe – vagy előre A dEUS-ra dupla csapatunk két részletben érkezik meg, a színpadi pakolás-átszerelés ideje alatt az embereket bámulva így bőven van idő töprengeni, hogy vajon mennyien lesznek? Negyedóra alatt kiderül, hogy elég sokan választják kora esti koncertopció...
konklúzió 2007re ennyi volt a sziget, tegnaptól már a 2008ast várjuk, de mielőtt teljesen átadnánk magunkat az érzésnek még emlékezzünk, készítsünk összefoglalást, vonjuk le a tanulságot, szóval tegyünk meg mindent amit összegzés címén megtenni szokás. vegyük...
Plasztikai műtét – elgété forevör Az én szüleim soha nem tartoztak az LGT-fanatikusok közé, ezért én még csak nem is a Déry Tibor-adaptációt hallgatva töltöttem el zsenge ifjúságomat, így nekem abszolút csak annyi volt ismerős mindkét produkcióból, amennyi a médiából rám ragadt, ez p...