Sziget 2007 BF #2

Az előző napival nagyjából megegyező méretű tömeget kerülgetve

jutottam át a hídon. Ezúttal jóval célirányosabban látogattam a
programokat, bár nem volt nehéz dolgom: a második nap számomra
egyértelműen a Hammer színpadról szólt.

Mikor odaértem, a Depresszió a műsoruk kétharmada körül járhatott, tehát maradt elég időm, hogy viszonylag releváns véleményt formálhassak. Akárcsak a VOLT-on, itt is nagyon erőtlennek tűntek. Emlékszem, két évvel ezelőtt – amikor még én is lelkes Depi-fan voltam, és amikor még hatkor és nem nyolckor kezdtek –, a sátor tömve volt, nekem pedig kábé az ötödik szám után ki kellett jönnöm pihenni, annyira nem bírtam az iramot.

Azóta nagyon sokat veszítettek a feszességükből, az énekes hangja pedig mintha teljesen belágyult volna, annak ellenére, hogy saját bevallásuk szerint mostanában sötétebb hangzást keresnek. Hátam mögött a Soulfly-rajongók trágár szavak kíséretében követelték az együttes távozását a színpadról, és ha végigálltam volna az egészet, lehet, hogy én is így gondolom.

Utána a főzenekaroknál megszokott fájdalmasan hosszú átszerelést ültem végig, majd felhangzott az intro. A helyszín egyik legnagyobb dobása, az egykori Sepultura-frontember Max Cavalera által fémjelzett Soulfly következett. Bár életemben gyakorlatilag egy lemezt sem hallottam tőlük, már csak a Sepu-feldolgozások miatt is nagyon vártam a koncertet, másik ok pedig a láttammekszetélőben, ugye. A hiányos ismereteim miatt gyakran összefolytak a számok, ez levont egy kicsit az élvezeti értékből, de még így is óriási élményt nyújtottak. A legprimitívebb zúzdától a legösszetettebb gitárszólókig minden ott volt a zenéjükben, és végig jelen volt egy elemi erő, amitől szinte ellenállhatatlan lett a produkció. Kevés olyan zenét ismerek, ami lenyomja a Soulfly-t ritmusközpontúságban, a dob itt abszolút főszerepet játszik, amit a dobos visszatapsolás utáni kis közönséghergelő játéka is megerősített.

A zúzda ellenére leginkább a furcsán megeffektelt akusztikus gitárjáték tetszett, amikor mindenki szembesülhetett a gitáros zenészi kvalitásaival. Nagyot ütöttek még – természetesen – a régi idők slágerei, a Territory-nál majdnem, a Roots alatt viszont teljesen elvágták nálam a szalagot. Hátborzongató volt Maxtől hallani ezeket a szinte himnusszá vált számokat.

A brazil legendát az Ektomorf követte. Ki más, mondtam magamban, amikor megláttam a programot. Több szempontból is egy lapon említhetők a Soulfly által képviselt stílussal. Vitathatatlanul ők a külföldön legismertebb hazai zenekar, így kissé csalódás volt, hogy még most sem voltak túl sokan kíváncsiak a fellépésükre. A szövegeik, sőt tulajdonképpen az egész zenéjük a roma kisebbség által elszenvedett sérelmekre alapul, antirasszizmus, düh és erő jellemzi őket. Ami viszont figyelemre méltó, az az, hogy nem a destruktív ösztönökre akarnak hatni, csupán felnyitni a szemeket.

Természetesen egyetértek velük, nem egy értékes romával találkoztam már. Csak éppen egészen furcsa kontraszt volt, mikor aznap az éjszakai buszon hazafelé tartva felszállt pár olyan, agresszív és buta, szintén roma arc, akikkel nem vállalnék soha semmilyen közösséget. Hát ez van, a világ nem fekete-fehér.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Sziget 2007, Day 4 – kiállás A szombati nap első sztárja a Rakes a nagyszínpadon 16:30-kor. Eléggé felkapott zenekar, nehezen nevezhető indie-nek, de bemelegítésnek tökéletes, vannak jó számaik, és koncertezni is tudnak. Az igazi találat az őket követő Hives, akiknek a koncertjé...
sziget – amit látnod kell // hooverphonic // Augusztus 11-én, 23.00-kor a Wan2 színpadon valami olyasmi fog történni, amire - minden túlzás nélkül - évek óta vártam. Hooverphonic koncert lesz. Hogy kik ôk? Egy belga együttes, akiket tudatosan vagy csak véletlenül, de szinte mindenki ismer. Hogy...
Sziget 2007 BF #1 A korai időpont, vagy a nagy név hiánya miatt, mindenesetre viszonylag kevés emberke társaságában szálltam le a HÉV-megállóból. A híd felé vezető úton persze már szép számmal képviseltették magukat a különböző „aggyá pénzt jegyre”, és a garantáltan ...