Their Chemical Romance

Azt hiszem, mondhatom, hogy Chemical Brothers-rajongó vagyok, mert kb. az Electrobank óta kísérem izgatott figyelemmel, mit adnak ki magukból ezek ketten. Nekem tetszik ez az eszméletlenül ritmusvezérelt, eksztatikus-félelmetes szintetizált zene, mert én szeretek táncolni és ezért szeretem a tánczenét, főképpen ez elektronikusat.

De csak jóindulattal férek bele a Chemical Brothers rajongó kategóriába, komplett albumot ugyanis még soha nem hallgattam végig, csak egyes számokat ismerek és szeretek, össze-vissza, híreseket és kevésbé híreseket, gyorsakat és még gyorsabbakat, pszichedelikusabbakat és zúzósabbakat. De például azt se tudtam, hogy néz ki a Chemical Brothers élőben, mert tudtommal ők nem “szerepelnek”, csak fölrakják a zenéket. Nem játszanak hangszeren, nem csinálnak show-t, csak mint két DJ adnak a közönségnek.

A koncert alig tíz perce ment, amikor meg kellett állapítanom, hogy úgy van, ahogy gondoltam. A Chemical Brothers (pl. az UNKLE-lel ellentétben) nem várta ki, hogy valami zenekarhoz hasonló formátumot alkosson az együttesük, “koncerteznek” ők az eredeti, ’90-es évekre jellemző felállásban. Ekkor ugyanis még a személytelenség/arctalanság volt a menő. Az előadó ezzel demonstrálta, hogy az ő produkciójában igenis a zene a lényeg, és nem szeretné az ő elképesztően magas színvonalú muzikális teljesítményéről elvonni a figyelmet mindenféle csinnadrattával.

Ezzel szemben egy színpad a showműsor helyszíne hagyományosan. Az én fejemben egy produkció akkor való színpadra, ha van benne valami olyasmi, ami a színpadon érvényesül a leginkább. A színpadon érvényesül a leginkább egy kivételes előadószemélyiség karizmája. Madonna, David Bowie, Brian Molko, Dave Gahan, Alison Goldfrapp és társaik ezért valóak színpadra. A Chemical Brothers nem is próbálkozik labdába rúgni ebben a játékban. Az ő színpadképük ilyen volt:

A Chemical Brothers tegnapi fellépéséből hiányzott valamennyi olyan elem, amitől egy koncert (hagyományos értelemben legalábbis) koncertnek számít. Valószínűleg szerintük és a közönség egy része szerint is ez a jövő, bár én úgy tapasztalom, az ezredforduló környékén visszatértek a személyiségek a zene minden területére, az arctalanság manapság igencsak idejétmúlt dolog. A tegnapi zenét a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük élőnek, mivel a kivetítéssel annyira szinkronban volt, hogy kizárt, hogy abba a pillanat hevében még bele lehetett volna nyúlni. A produkció hang- és fényeffektusokból állt, őszintén szólva inkább volt mozi, mint koncert. Tegye a szívét a kezére mindenki aki ott volt: változtatott volna-e valamin, ha a Chem. Bros. két tagja éppenséggel nincs ott valahol a sötétben a kütyük között? Az én személyes válaszom az, hogy semennyit. Nyugodtan otthon is maradhattak volna, vagy lemehettek volna egy rézangyal mézes barackért a pálinkaházba.

Nyilván fikázásnak fogja mindezt olvasni valamennyi Chem. Bros. rajongó, ezzel tisztában vagyok, bár én nem értem, hogy ez miért jelenti azt, hogy rossz volt a tegnap este. Nem volt rossz, nem kellett volna, hogy rossz legyen legalábbis, egészen izgalmas volt a tömegnyomorban abszolvált kertmozi-diszkó. Legalábbis eleinte.

A fika most következik: a végére már nem is volt izgalmas. Ez a zene tánczene, táncolni meg nem igazán lehetett, olyan elöl legalábbis nem, ahol mi álltunk. Tapasztalataim szerint egy koncerten a legnagyobb tombolás a finálékor szokott lenni, de a mi környezetünkben a zúzás félúton csillapodott, és végére, úgy tűnt, mindenki elfáradt, lefáradt, vagy egyenesen unja.

Szerdán a Frenák Pált passzoltam el az UNKLE miatt, emiatt a tegnapi Boderz miatt meg egy Boszik Yvette-ről maradtam le, és emiatt kicsit rosszul érzem magam. Lehet, hogy nem való már nekem a Nagyszínpad?

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Ambi Valencia Fojtogató délutáni hőségben esünk túl a belépés procedúráján, majd a Sziget mélye felé gyalogolva égig érő porral szembesülünk. Mely állapotot nosztalgikusnak is nevezhetném, ám nem az, hanem mélységesen zavaró. Ezt 15 év után már nem vártam, és nem ...
Rákenról és karmok A svédek hajszálpontos kezdéséről 2 perccel lecsúszunk, de sikerül jó helyet találnunk. A következő egy órában a The Hives eszelős erővel nyomatja a garázsrokkot. Az énekes Howlin’ Pelle egyetlen pillanatra sem áll meg, folyamatosan ugrál éneklés köz...
szigetfeszt 0. nap – csak a gőzmozdony füstje Hajó? Legyen hajó! Mert az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva papplita olyan érzékletesen lefestette, hogy vízen bejutni mennyire jaj de durván hű de jó, meg gyors, meg hangulatos, meg kényelmes és talán még mókás is, ráadásként kikerülhető a sok...