Their Chemical Romance

Azt hiszem, mondhatom, hogy Chemical Brothers-rajongó vagyok, mert kb. az Electrobank óta kísérem izgatott figyelemmel, mit adnak ki magukból ezek ketten. Nekem tetszik ez az eszméletlenül ritmusvezérelt, eksztatikus-félelmetes szintetizált zene, mert én szeretek táncolni és ezért szeretem a tánczenét, főképpen ez elektronikusat.

De csak jóindulattal férek bele a Chemical Brothers rajongó kategóriába, komplett albumot ugyanis még soha nem hallgattam végig, csak egyes számokat ismerek és szeretek, össze-vissza, híreseket és kevésbé híreseket, gyorsakat és még gyorsabbakat, pszichedelikusabbakat és zúzósabbakat. De például azt se tudtam, hogy néz ki a Chemical Brothers élőben, mert tudtommal ők nem “szerepelnek”, csak fölrakják a zenéket. Nem játszanak hangszeren, nem csinálnak show-t, csak mint két DJ adnak a közönségnek.

A koncert alig tíz perce ment, amikor meg kellett állapítanom, hogy úgy van, ahogy gondoltam. A Chemical Brothers (pl. az UNKLE-lel ellentétben) nem várta ki, hogy valami zenekarhoz hasonló formátumot alkosson az együttesük, “koncerteznek” ők az eredeti, ’90-es évekre jellemző felállásban. Ekkor ugyanis még a személytelenség/arctalanság volt a menő. Az előadó ezzel demonstrálta, hogy az ő produkciójában igenis a zene a lényeg, és nem szeretné az ő elképesztően magas színvonalú muzikális teljesítményéről elvonni a figyelmet mindenféle csinnadrattával.

Ezzel szemben egy színpad a showműsor helyszíne hagyományosan. Az én fejemben egy produkció akkor való színpadra, ha van benne valami olyasmi, ami a színpadon érvényesül a leginkább. A színpadon érvényesül a leginkább egy kivételes előadószemélyiség karizmája. Madonna, David Bowie, Brian Molko, Dave Gahan, Alison Goldfrapp és társaik ezért valóak színpadra. A Chemical Brothers nem is próbálkozik labdába rúgni ebben a játékban. Az ő színpadképük ilyen volt:

A Chemical Brothers tegnapi fellépéséből hiányzott valamennyi olyan elem, amitől egy koncert (hagyományos értelemben legalábbis) koncertnek számít. Valószínűleg szerintük és a közönség egy része szerint is ez a jövő, bár én úgy tapasztalom, az ezredforduló környékén visszatértek a személyiségek a zene minden területére, az arctalanság manapság igencsak idejétmúlt dolog. A tegnapi zenét a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük élőnek, mivel a kivetítéssel annyira szinkronban volt, hogy kizárt, hogy abba a pillanat hevében még bele lehetett volna nyúlni. A produkció hang- és fényeffektusokból állt, őszintén szólva inkább volt mozi, mint koncert. Tegye a szívét a kezére mindenki aki ott volt: változtatott volna-e valamin, ha a Chem. Bros. két tagja éppenséggel nincs ott valahol a sötétben a kütyük között? Az én személyes válaszom az, hogy semennyit. Nyugodtan otthon is maradhattak volna, vagy lemehettek volna egy rézangyal mézes barackért a pálinkaházba.

Nyilván fikázásnak fogja mindezt olvasni valamennyi Chem. Bros. rajongó, ezzel tisztában vagyok, bár én nem értem, hogy ez miért jelenti azt, hogy rossz volt a tegnap este. Nem volt rossz, nem kellett volna, hogy rossz legyen legalábbis, egészen izgalmas volt a tömegnyomorban abszolvált kertmozi-diszkó. Legalábbis eleinte.

A fika most következik: a végére már nem is volt izgalmas. Ez a zene tánczene, táncolni meg nem igazán lehetett, olyan elöl legalábbis nem, ahol mi álltunk. Tapasztalataim szerint egy koncerten a legnagyobb tombolás a finálékor szokott lenni, de a mi környezetünkben a zúzás félúton csillapodott, és végére, úgy tűnt, mindenki elfáradt, lefáradt, vagy egyenesen unja.

Szerdán a Frenák Pált passzoltam el az UNKLE miatt, emiatt a tegnapi Boderz miatt meg egy Boszik Yvette-ről maradtam le, és emiatt kicsit rosszul érzem magam. Lehet, hogy nem való már nekem a Nagyszínpad?

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Sziget ajánló – Nevermore Akad a fellépők között egy olyan név, amit nagyságához képest igencsak kevésszer említenek meg. Ez a Nevermore, a progresszivitás földi megtestesítője, számtalan modern zenekar legfőbb ihletforrása. Kezdetnek rögtön itt van Jeff Loomis, a zenekar g...
Sziget ajánló – Madness Pedig ciki, de most ezzel egyáltalán foglalkoznék, mert a Madness nem az. Nem gondoltam volna, hogy láthatom őket valaha színpadon, mert miután 1976-ban megalakultak, kiadtak öt lemezt, a nyolcvanas évek végére fel is oszlottak szépen. Néha összeállt...
Sziget 2007, Day 5 – ismét lovon De mint a jó dolgokra általában, erre a napra is jellemző a fokozatosság. Fél 5-től a Nagyszínpadon lép fel a Babylon Circus. A francia zenekar az pörgős etno és a világzene egyik leghíresebb képviselője, valószínűleg ezért is kaptak helyet itt. A fé...