Esőnapi magyarok

Ötkor végre nekiindulunk, hatkor már nescafét szürcsölgetek a főúton, miközben a Világzenei felé igyekszünk, továbbra is botorkálva, mint tegnap éjjel, és egy kicsit meg is rettenve a tömegtől, most ez nem kell nekünk, nagyon nem vagyunk ráhangolva, jaj-jaj. Aztán mégis, már ott állunk a Világzenei előtt, elfoglaljuk azt a helyet, amelyet ideálisnak remélünk, és várjuk, hogy a színpadon lassan mindent előrendező zenekar belekezdjen. Pontban 18 óra 15 perckor platty-platty, elkezd szemerkélni, sebaj, ezt még kibírjuk, de ez a nyavalyás eső egyre inkább rákezd, már nem platty-platty, hanem hssssss, zuhog, ömlik, folyik, mi meg nem hoztunk ernyőt, mert azt nem szabad, csak tudnánk, honnan van ennyi ernyő ennyi fej felett. A színpad előtti tér pillanatok alatt kiürül, talán ha pár tucat lelkes fanatikus marad vagy rohan oda a szokásos kezdőnótára, mi meg büfémenti fáktól remélünk oltalmat, hiába. Amikor már dzseki alatt is teljesen szarrá áztam, és mindegynek érzem, hogy fa alatt állok vagy sem, ráadásul a zuhogás is csillapodni látszik, visszatérek a tánctérre magam is; Sacim bátortalanul követ, de aztán már bulizunk az esőben, amíg percek múlva el nem áll. És jót mozgunk, vízben tapicskolunk a zenekar részben új, nagyobbrészt régi dalaira, új az énekes, mert Szalóky Ági már szólózik, de hát a váltás már folyamatosan történt az elmúlt években, úgyhogy nincs meglepetés, csak az, hogy a tempó továbbra sem enyhül, pörgünk rendesen, balkáni tombolás, végül egészen megtelik megint a nézőtér.

Irány a Nagyszínpad, az út pocsolyáktól terhes, vidám halálsikolyokkal tarkított (valahogy minden hüje fijú vagy csak viccből, vagy tényleg be akarja lökni a lányokat a minitavakba), mások a divat-gumicsizmájukkal táncolgatnak a vizekben: hiába, ha egyszer mulatni jön az ember, akkor a hátrányból is előnyt, vagy valami ilyesmi. A jó, a rossz és a királynő dallamos, hallgatható háttérzene, egyelőre nem érezzük többnek, úgyhogy amikor sógornőmék (Dorka és Gábor) megérkeznek a Szigetre, csatlakozunk hozzájuk a nagyszínpad mögötti zabáldanegyedben némi sült almával és megaburgerrel. Együtt nézünk át a valamiért most csak jó nagy kavargás után megtalált, pedig a tökszokásos helyén fellelhető táncdalfesztivál-sátorba, ahol a Blackbirds játszik Beatles-nótákat; Derit ismerjük rég a kórusból, de nemcsak ezért mulatunk jót a zenéjükre. Nekem a Beatles egy kicsit egyhangú (minden érdeme elismerése mellett, persze), leszámítva azt a tizenhúsz slágerüket, amelyek persze mind el is hangzanak, de az ifjú zenekar tényleg profin nyomja. Dorkáék lelépnek a vegyi tesókra, de úgy háromnegyed órával később visszatérnek, mert megviselte őket a tömeg és a dübörgés, hiába, van vagy három éve is tán, hogy utoljára a Szigeten voltak. Táncolunk tizenegyig, ők ismét lelépnek, ezúttal Animára, mi meg megpróbálunk személyesen is gratulálni Derinek, de a backstage-nél csak a morcos képű biztonsági bácsit látjuk, meg a háttérben Dollyt és Sziszit, amint interjúznak leendő retrokoncertjük előtt; Deri sehol, így idővel mi is Anima mellett döntünk, hátha megint jobb periódusukat élik, mert két éve nagy csalódás volt a mikrofonfejű mindent elnyomó jelenléte. De nem, be sem jutunk a popsátorba, ahol a rendszerint nagyszínpadon játszó zenekar megaközönsége próbál heringkedni; a szellőztetőablakon viszont látjuk a mikrofonfejűt, no, hát ezzel végképp eldőlt, nem megyünk; a tömegtől kissé megriadva kicsit megértjük sógornőméket, akik tíz perce küldtek sms-t, hogy kissé megriadtak, ez most sok volt nekik, mennek is haza. Mi elindulunk a hátsó főúton délnek, hogy elüssük az időt valamivel a Kiscsillagig, ami ugye csak egykor lesz esedékes. Betolunk egy általunk kakifánkként emlegetett churrost, majd leülünk a szabadtéri színpad dombján, és negyedórán keresztül bámuljuk mozdulatlan bambasággal, amint a kényelmesen dolgozó díszletesek szép lassan lebontják a padló-díszletet, a középen elhelyezett kört és az azt körbevevő pepitaságot. Jól elvagyunk így, és csak hosszú idő után jut eszünkbe, hogy az általunk kinézett, negyedórája esedékes műsor talán nem is itt, hanem a sátorban lehet; hát persze, a Pestiest is aszondja. Na jó, átballagunk oda, a színpadon egy szürketangás-melltartós-szőkenőmegaparókás nő vonaglik, valahogy nem érint most meg ez minket, kijövünk, tipródunk egy keveset, és úgy döntünk, nem várunk éjjel egyig, hogy akkor majd esetleg a tegnapi yonderboios tömeghez és levegőtlenséghez hasonlótól megrettenve ismét pár szám után lelépjünk ugyanabból a sátorból. Bocsi, Kiscsillag, szeretünk titeket, de mi most hazamentünk.

Kettőkor már javában húzzuk a lóbőrt.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

sziget – amit látnod kell // hooverphonic // Augusztus 11-én, 23.00-kor a Wan2 színpadon valami olyasmi fog történni, amire - minden túlzás nélkül - évek óta vártam. Hooverphonic koncert lesz. Hogy kik ôk? Egy belga együttes, akiket tudatosan vagy csak véletlenül, de szinte mindenki ismer. Hogy...
sziget 2007 2. nap (chemical) "give me a break!" akár ez is lehetne a mottója a második, meglehetősen röpke szigetelős napnak. most egy kis nyekergésnek kéne következnie arról, milyen hulla voltam egész nap, ehelyett férfiasan megvallom, hogy csak a the chemical brothersre értem ...
szigetfeszt 0. nap – csak a gőzmozdony füstje Hajó? Legyen hajó! Mert az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva papplita olyan érzékletesen lefestette, hogy vízen bejutni mennyire jaj de durván hű de jó, meg gyors, meg hangulatos, meg kényelmes és talán még mókás is, ráadásként kikerülhető a sok...