Akusztikailag széttépve – Sziget, No. 2.

Épp hogy odaértünk a Gentleman első számára, mindig
elszámítom magam, pedig ennek a koncertnek az elejét már tavaly is lebuktam. 5
perc kellett, nem több, amíg belekerült a kezünkbe a fröcsike, nagy fajta,
frissítő, mint az eső, ami elkezdett szakadni, ahogy kell. Hamar világossá vált,
hogy az esőkabát teljesen fölösleges volt, esélytelen szárazon maradni, szóval
inkább megszabadultunk a pólónktól is, és úgy üvöltöttük, hogy
deemgááánn,szófáárövéjjj. Nekem a tavalyi koncert jobban bejött, az A38-as meg
még jobban, itt kevésbé vette pörgősre, sőt, valójában zavaróan keveset
raggázott maga Gentleman, egy ideig azt hittem, hogy csak nem bírják
kihangosítani, de aztán nyilvánvaló lett, hogy most a közönség a soros a
vokalistákkal duettezve. A basszus itt is aprított, bár itt még mérsékelten.
Majd este…

The Good, The Bad, and The Queen olyan volt, amilyenre
számítottam. Ezeknek az arcoknak a kisujjukban van minden, ami pop, hallgatni
jó volt, bár szerintem célszerű lett volna kicserélni Gentlemannal, mert ez jó
lett volna világosban is, az viszont sötétben… Utánuk viszont jött a dobhártyák
elleni ostrom következő hadosztálya, a Chemical Brothers. A Galvanize-os
felütés rögtön garantálta, hogy itt most másfél óra őrület következik. A srácok
a legkeményebb techno-formájukat hozták, szóval megértem, ha valaki unta, én
nem. Nem egy JUSTICE, de azért még mindig ott vannak a szeren a fiúk. Itt
viszont már biztosan megfogalmazódott bennem, hogy a Nagyszínpadnak konkrétan
tízzel kevesebb mélynyomó kéne, és minden rendben lenne. Annyira szétrázott
bennünket ez a gyenge kemikália, hogy az IAMX már fel sem merült.

Egy jó 1,5 órás levegővétel után benéztünk a Party Arénába,
és ott is maradtunk kb. 3 órán át. Először sikerült elcsípnünk Annie
Nightingale szettjének második felét, ami minden előítéletemet feloldotta. Lehet,
hogy 65 éves, és lehet, hogy tényleg olyan, mintha a nagymamám állna a pult
mögött, viszont amikor 5 perc után már Krafty Kuts szólt, akkor nem volt mit
tennünk, bele kellett vetődni a tömegbe. Utána pedig jöttek az este sztárjai, a
Plump DJs. Tényleg. Ők egyikei a világ leges-legszórakoztatóbb lemezlovasainak,
ami elektronikus zenében még nagyobb szó. Az egyik barátom miután kijöttünk
kérdezte, hogy szerintem ez milyen stílus volt. Mondtam, hogy breakbeat, de ő
ezt nem volt hajlandó elhinni, mert hogy a breakbeat ennél sokkal szarabb. Hát
nem.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Az írás is elszállt Haza kell menni, és el kell mosogatni. Nyilván az alábbi képen szereplő személyek is azt akarták elérni, hogy hetijegyük viseletesnek tűnjön, de én már tudom, és aki ezt olvassa, az is tudja már, hogy nem ez a módszer a legcélravezetőbb: Hanem moso...
sziget – amit látnod kell // manu chao // Manu Chao már régóta epizódszereplő nálunk. Képes volt rá - jópár évvel ezelőtt - , hogy hazánkban is betörjön a nagy kereskedelmi rádiókhoz. A "Bongo bong"-gal tette meg eme nemes cselekedetet, ami kétség kívül remek dal, de van ám ezen felül még b...
Sinéad után jazzest Kinek koncertjét közepesen nagy tömeg nézi, csak a színpad előtti legelső sorokban mozognak az emberek. A szövegeket viszont nagyon sokan Sinéaddal együtt éneklik. Mindig is kíváncsi voltam, milyen a hölgy élőben, úgyhogy figyelek és fülelek. Lassan ...