Akusztikailag széttépve – Sziget, No. 2.

Épp hogy odaértünk a Gentleman első számára, mindig
elszámítom magam, pedig ennek a koncertnek az elejét már tavaly is lebuktam. 5
perc kellett, nem több, amíg belekerült a kezünkbe a fröcsike, nagy fajta,
frissítő, mint az eső, ami elkezdett szakadni, ahogy kell. Hamar világossá vált,
hogy az esőkabát teljesen fölösleges volt, esélytelen szárazon maradni, szóval
inkább megszabadultunk a pólónktól is, és úgy üvöltöttük, hogy
deemgááánn,szófáárövéjjj. Nekem a tavalyi koncert jobban bejött, az A38-as meg
még jobban, itt kevésbé vette pörgősre, sőt, valójában zavaróan keveset
raggázott maga Gentleman, egy ideig azt hittem, hogy csak nem bírják
kihangosítani, de aztán nyilvánvaló lett, hogy most a közönség a soros a
vokalistákkal duettezve. A basszus itt is aprított, bár itt még mérsékelten.
Majd este…

The Good, The Bad, and The Queen olyan volt, amilyenre
számítottam. Ezeknek az arcoknak a kisujjukban van minden, ami pop, hallgatni
jó volt, bár szerintem célszerű lett volna kicserélni Gentlemannal, mert ez jó
lett volna világosban is, az viszont sötétben… Utánuk viszont jött a dobhártyák
elleni ostrom következő hadosztálya, a Chemical Brothers. A Galvanize-os
felütés rögtön garantálta, hogy itt most másfél óra őrület következik. A srácok
a legkeményebb techno-formájukat hozták, szóval megértem, ha valaki unta, én
nem. Nem egy JUSTICE, de azért még mindig ott vannak a szeren a fiúk. Itt
viszont már biztosan megfogalmazódott bennem, hogy a Nagyszínpadnak konkrétan
tízzel kevesebb mélynyomó kéne, és minden rendben lenne. Annyira szétrázott
bennünket ez a gyenge kemikália, hogy az IAMX már fel sem merült.

Egy jó 1,5 órás levegővétel után benéztünk a Party Arénába,
és ott is maradtunk kb. 3 órán át. Először sikerült elcsípnünk Annie
Nightingale szettjének második felét, ami minden előítéletemet feloldotta. Lehet,
hogy 65 éves, és lehet, hogy tényleg olyan, mintha a nagymamám állna a pult
mögött, viszont amikor 5 perc után már Krafty Kuts szólt, akkor nem volt mit
tennünk, bele kellett vetődni a tömegbe. Utána pedig jöttek az este sztárjai, a
Plump DJs. Tényleg. Ők egyikei a világ leges-legszórakoztatóbb lemezlovasainak,
ami elektronikus zenében még nagyobb szó. Az egyik barátom miután kijöttünk
kérdezte, hogy szerintem ez milyen stílus volt. Mondtam, hogy breakbeat, de ő
ezt nem volt hajlandó elhinni, mert hogy a breakbeat ennél sokkal szarabb. Hát
nem.