Porszívózsák

Az első koncert, amit idén láttunk, azé az együttesé volt, akik a VINYO előtt léptek föl a Bahiában. Nem tudom, hogy hívták őket, azért mentünk oda, hogy a VINYO basszusgitárosát üdvözöljük, mert régi ismerősünk és jó volt megint találkozni vele. Szégyenszemre a koncertet viszont meg se vártuk, mert szólított minket a színház-táncsátor hívó szava.

Már délután is üldögéltünk a szabadtéri táncszínpad előtt egy kicsit, Frenák Pál társulatának a bemelegítését/próbáját szinte ugyanannyian nézték, mint később magát az előadást. Hogy miért érdemes egy ilyen próbát nézni, azt inkább fedezze fel mindenki saját maga, mert én túlzottan is zavarba jövök, ha az igazi motiváció kerül szóba.

Kubai táncegyüttest néztünk élesben 9-től, ezért nem volt idő a VINYOra. (Voltatokmá Idén Nyáron Olaszba’? egyébként). Danza del Alma volt a nevük, csak pasik, sokat meztelenkedtek bugyira (vagy szoknyára), és a konfernszlány a név a betűit olyan jó mély magyaros a-nak ejtette, mintha az alma nevű gyümölcsről lenne szó, pedig legalább az angol felvezetőben igazán megkockáztathatott volna egy-egy röpke á-t, mert bár a magyarban nincsen rövid á, azért korántsem olyan bonyolult reprodukálni ezt a hangot.

Akárhogy is, a Danza del Alma mindent odatett, amit egy jóféle modern táncelőadástól vár az ember: jó és fura zenék, jó és fura mozdulatok, viccesség, meztelenség, lélegzetelállítás. Mindez fényképen így mutat:

A Frenák Pál kezdetét is kivártuk, ha már a próbát olyan sokáig néztük. Nagyon jó volt, mert premier volt, az volt a címe, hogy Ösztön, és úgy kezdődött, hogy három Voldemort lógott le félelmetes zenére egy rámpáról, aztán jött egy negyedik Voldemort, ingben, de gatya nélkül, és pilinckáyzó fütyivel fölfutott a rámpán minden addiginál félelmetesebb zenére, és a fönti három ölébe huppant. Ezt megismételték párszor, majd váratlanul elővarázsoltak a semmiből egy csajt. Innentől már csak jó lehet, nyilvánvalóan, már aki érti, hogy mit akar mondani Frenák Pál (én szerintem nem értem, de ettől még imádom), csak sajna kezdődött az UNKLE, ezért mentünk.

Őszintén szólva szerintem a maradék Frenák Pált jobban élveztem volna, mint a koncertet, de ha nem vagyok ott, soha nem bocsátom meg magamnak. Az UNKLE koncert is az eszméletlenségig jó volt, bár egy James Lavelle DJ settben ezerszer több van. A hangosítás valahogy olyan volt, hogy a zene mintha bármelyik pillanatban valami ordenáré zajba akart volna fulladni. Richard File félelmetesebb volt, mint a négy frenákos Voldemort együttvéve, James Lavelle, az Agytröszt pedig egyszerűen nem tudja eldönteni, hogy ő most továbbra is a háttérből a szálakat mozgató titokzatos guru akar lenni, vagy inkább átesik a ló túlsó oldalára karizmatikus frontembernek. Hol eltűnt, hol előjött, hol tapsolt, hol énekelt, hol szart se csinált, de a napszemüvegét egy percre se vette le. Vendégénekesük csak egy volt, szerencsére éppen Gavin clark, aki a War Stories legjobb pillanatáért (Broken) felelős, plusz még egy átlagon felül ütős számért (Keys to the Kingdom). Akármennyire is lelkesedek értük, nem mondhatnám, hogy a koncert nagyban überelte volna a lemezhallgatás élményét. Föl bírom hangosítani a magnót én is, ezért nem biztos, hogy megérte idejönniük.

Megvártuk Yonderboit is. 4 szám alatt világos lett, hogy gyakorlatilag ugyanazt a műsort fogja lenyomni, amit tavaly – mi mást is nyomna, ha azóta nem volt új lemeze? Eljöttünk onnan, ki a wan2 szanuából a porfelhőbe. Idén lehet, hogy ki fogom próbálni a bungee jumpingot, mert ötezerért simán megéri egy pár percre fölemelkedni a friss levegőért. Imádkozzunk Istenhez, hogy essen. Jobb a sár, mint a por – ezt tűzöm a zászlómra!

Mászkáltunk még egy kicsit a partizónában, de csak összeszedtük Armand Versacét és aztán távoztunk. Timo Maasból is csak egy nagy zörgés hallatszott. Majd ma!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Világok zenéje – Sziget #06 Az első koncert még tervbe is volt véve. Sidestepper, az elmúlt időszakban az egyik kedvencem. Nem így a haverjaimé, így egyedül hallgattam végig az idei sziget egyik legigényesebb produkcióját. Ha teljes zenekarral jönnek (pl. hoznak fúvósokat is), ...
Kémikus testvérek a Szigetünkön A The Chemical Brothers utsó lemeze a Push the button, akkorát ütött mind a kritikusok, mind a partyarcok fülére 2005-ben, hogy ha nem jönnének ki új lemezzel pár évig, akkor sem felejtenéd el még nagyon sokáig. De kijöttek a We Are The Night című ú...
Szeretem a hétfőket Kezdjük rögtön egy mécsesekkel díszített ad hoc homokvárral a Nagyínpad előtti száradó sártengerből: A Gus Gus koncertről az alábbiakat szeretném megjegyezni: Mindegyik szám 65%-kal hosszabb volt annál, mint amilyen hosszúnak lennie kellett volna....