Egy kis áramszünet

A tömeg is hasonló mértékű, meglepő a sokaság napi első világzenei zenekarhoz képest; asszem, a japán dobolás mint műfaj most elég népszerű, a nyelve meg kellőképpen univerzális ahhoz, hogy az etnopopmánoktól punkékig mindenki jól rophassa rája. Elfelé jövet találkozom kedvenc IT-osztályvezetőmmel, úgy tűnik, a munka szabadság közben is utolér. Bóklászunk egy adagot, majd becélozzuk az Open színpadot, amely előtt meglepetés vár a Guinness-miniszínpadon a Három kismalac szerepében: Malacka, ésatahó meg még egy zenekartag danol kissé ovis szintű obszcén mókákat, örüök nekik, odamegyek fotózni, és Kriszta rámnéz, hát rásziázok, úgyis ismerősök már, ő meg visszasziáz, ó, megvan a boldogság, ha már a péntek éjjeli Krisztabúcsúztatón nem lehetek ott, legnagyobb szívfájdalmamra. Aztán stand-up comedy, Litkai rutinból hozza a formát, Kiss Ádám egyelőre jóval mérsékeltebben vicces, ráadásul úgy gyűlik a tömeg, hogy egy idő után semmit nem látok belőle, szóval őt egy idő után hanyagolom, tőlem elszakadt asszonyomat a sátorban hagyva lófrálok és kattogok a környéken.

Utána együtt lódulunk Quimbyre, még mindig nem a kedvenc koncertzenekarunk, de korongon már egészen sikerült megszeretni a korábbiakhoz képest, csupán míg lemezen hangsúlyosabban hallható a zene és visszafogottabb imprómennyiség révén belül tudnak maradni azon a határon, amit már idegesítő őrületnek neveznék, nekem ez színpadon még mindig sok, leginkább a nem lírai számoknál, főleg hogy úgy tűnik, idén általános lesz a mellkasdübörgető-peacemaker-megzavaró dobolás, amiért talán az első számú ludas a hátra kihelyezett két bazi nagy hangfalcsoport: rezeg a mellkasom, a nadrágom, de még a kezemben tartott sörösdoboz rezgéséből is hallanám a zenét, ha másként nem. Finn ismerőseink füldugózását imitálva két számot befogott füllel élvezünk, egész hatásos, hallatszik a zongora is, jé. A tömeg táncol rendesen, de nem fotózom, mert valaki a közelben idegesítő „de jól bulizunk, ugye?” vigyort szoborva arcára és fejét diszkópatkányok módján ritmizálva fotózza a jónépet, hát ha ez engem kikészít, akkor én sem csinálom inkább másokkal, leszek rossz riporter inkább.
Quimby után megtöltjük hotdogjainkat majd hasunkat a szokott helyen (legalább idén megint mi tölthetünk), jóllakunk. Kicsit késve jutunk vissza Manu Chaóra, risingsunnal lesz itt találka a keverőpult mögött, ott is maradunk, a legjobb: bár a zenészek csak kivetítőn, táncolni itt van igazán hely a tömegben. Ropjuk is rendesen, a műfaj-meghatározással mindig bajban vagyok teljes dilettánsként, de ez a latinos-rockos reggae-ska nem hagyja sokáig nyugodni a lábainkat, táncolunk ketten, majd ris is csatlakozik, végül sizi is, végre büdös-izzadtra táncolhatom magam, ez de kellett! Aztán beüt a szigettörténelmi pillanat, de ciki, elmegy az áram, de mindenhol, állunk és átérezzük a történelmi jelentőségét a helyzetnek, buli van a pár vészlámpa fényétől eltekintve koromsötétben, mi, az elektromosságfüggő népség, jé, de fura a csöndes és sötét sziget, aztán visszajön az áram, a zenekar rögtön ott folytatja, ahol abbahagyta, aztán a következő szám közben megint elmegy, de most csak pár másodpercre, kicsit ciki, de hát ez van, ennek ellenére táncolunk kifulladásig a talpunk nyomán a levegőt megülő porfelhőt sugárnyalábokként átszelő reflektorok napsütésében.

Tizenegykor, a végén át a mindenféle mobil helyett most Ászok nevű popszínpadra, rögtön megtapasztalva a dolog előnyét: nincsenek végre hülye üzenőfalak, amelyekre ki lehet írni figyelemmegzavarásként olyanokat, hogy Én itt, te hol?, hogy Szeretlek, prüntyő, esetleg Punciii!, végre a zenén és a zenészeken a hangsúly. Illetve, nekünk azon, hogy a táncitól kifulladtunk, a por vastagon megült nyelőcsövünkön, hörgőcskéinken, úgyhogy inni kell, vagy meghalunk is. Otthagyom Sacim a sátorban, megyek, sorbanállok, veszek vizet, ice teát és sört, a vizet asszonynak viszem, a másik kettőt két perc alatt legurítom, jó nekem. Szerencsére Rulezék csak jó sokára csapnak a húrok közé, még visszaértem a kezdetére, de elgondolkodom, hogy csak nekem tűnik-e úgy, hogy a Balaton Sound után megint igen röpke koncertet adtak. Amúgy idén először Hajós is formában, gitárral improvizál és szövegel az áramszünet tematikáját választva vezérfonalul (épp próbáltak tán akkor). Felhangzik a Pattanásos asszisztens is, rég hallottam, viszont fél egykor kifelé menet döbbent fiatal srácok kérdezgetik tőlünk, ugye, tényleg nem volt a Zazie az ágyban? Tényleg nem, a koncert hóttzicsi rövidebb volt egy óránál is.

Némi kolbászolás után csatlakozunk újra a többiekhez, még tepsikével is találkozom életemben először, aztán be a Wan2 színpadra, Yonderboi zenél, rögtön a Splendid Isolation nyitódarabjával, a talán leghatásosabb/hatásvadászabb k.-jó boi-nótával, az All We Go to Hell-lel, remek felütés bármihez, csak Herendi lehetett képes arra, hogy a Lorába zárószámnak tegye be (és ott is működött). Sorra jönnek a slágerek, ám lassan elszédülünk; a sátorban az összes oxigénmolekula helyén kizárólag por, bagófüst és büdös van, nem is bírjuk tovább, háromnegyed kettő tájt kitámolygunk a sűrű tömegen át, és elindulunk hazafelé.

A békási hévmegállótól hazáig vezető egy kilométert komolyabb alkoholos befolyásoltság híján is dülöngélve, végkimerülve tesszük meg; jesszus, mi lesz itt a következő hat napon?

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Az írás is elszállt Haza kell menni, és el kell mosogatni. Nyilván az alábbi képen szereplő személyek is azt akarták elérni, hogy hetijegyük viseletesnek tűnjön, de én már tudom, és aki ezt olvassa, az is tudja már, hogy nem ez a módszer a legcélravezetőbb: Hanem moso...
sziget – amit látnod kell // manu chao // Manu Chao már régóta epizódszereplő nálunk. Képes volt rá - jópár évvel ezelőtt - , hogy hazánkban is betörjön a nagy kereskedelmi rádiókhoz. A "Bongo bong"-gal tette meg eme nemes cselekedetet, ami kétség kívül remek dal, de van ám ezen felül még b...
Régi fények – Sziget első nap élménybeszámoló Tegnap volt az első nap, amivel a szervezők elég magasra tették a lécet, délután 5-től kb. másnap reggel 4-ig volt programom, megszakítás nélkül, röviden igyekszem is elmesélni. 5-től a Gocoo-ra melegítettük az ütem-érzékeinket, meg az iwiw mélynyomó...