egy – a meleg sörök napja

quimby volt elsőnek tervezve, előtte épp maradt idő kis kuporgásra a kiégett fűben pár pálinka és egy sör társaságában. aztán irány a tömeg, egy óra tánc és dalolás.
nem tudom ki hogyan van vele, de én rettenetesen utálom, ha valaki beáll a tömegbe, majd ahelyett, hogy hallgatná a zenét folyamatosan dumál, dumál, dumál, természetesen ordibálva. akinek ekkora a közlési ingere, az válasszon egy csendes kis kocsmát, üljön oda be választottjával és beszéljék meg ott a világ dolgait. egy koncert ugyanis teljesen alkalmatlan ilyesmire. a sziget az a hely, ahol – természetemtől teljesen idegen módon – szeretem az embereket. mindegyiket. kedves vagyok velük, adakozó, megértő. kivéve, ha körülöttem dumálnak egy koncerten. mert akkor leugatom őket, hol barátságosan, hol barátságtalanul. a quimbyn az előbbi módszert választottam, jópofizva hoztam az illetékesek tudomására, hogy fogják be. többé, kevésbé befogták.

manu chao nem érdekelt, blues színpad felé bóklásztunk, de az össznépi áramszünet okán zenét ott nem kaptunk. szintén az áramszünet tehet arról, hogy többször sikerült meleg sört vételezni, amit eléggé rossz néven vettem. szintén az áramszünet számlájára írandó, hogy rulezék több mint fél óra csúszással kezdtek, már ha hiszünk hajósnak annak ellenére, hogy a sátorban ácsorogva határozottan úgy tűnt, hogy van áram.

itt jönne a bejegyzésnek az a szakasza, melyben megint a hangosítást cseszegetném, de ezennel morgás helyett ünnepélyes fogadalmat teszek: megfogadom, hogy ezentúl elfogadom a szigeti hangosítást olyannak, amilyen. tudomásul veszem, hogy ez így van rendjén, hogy nincs mit tenni, a hangzást így kell szeretni. azért a csendes, orr alatti morgás jogát fenntartom magamnak, de ennyi, többet erről nem írok.

inkább írok az új székekről a magic mirrorban. minden megfáradt vándornak ajánlom, hogy fél 11 tájban járjon arra, menjen be, foglaljon el egyet a színpad köré tett székekből és pihenjen, punnyadjon. a szomjasabbja vigye magával a sörét is és helyezze azt a székbe épített pohártartóba.

egy mézes kilépő elfogyasztása után intettünk búcsút az első napnak, készülve rá, hogy előre láthatólag a második jóval hosszabb és mozgalmasabb lesz.