szigetfeszt 0. nap – csak a gőzmozdony füstje

Hajó? Legyen hajó! Mert az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva papplita olyan érzékletesen lefestette, hogy vízen bejutni mennyire jaj de durván hű de jó, meg gyors, meg hangulatos, meg kényelmes és talán még mókás is, ráadásként kikerülhető a sok munka után szabaduló napijegyes test-test elleni küzdőember a K-hídon, azt mondtam, oké nőci, ám legyen!
Legyen az a hajó.

Imigyen a Jászainál ideiglenesen és érzékletesen le kellett ráznom a másik oldalamon mellettünk csordogáló prűd partnerem, akinek arany ászok sörösdoboz fülben megnyert napijegye csak a benzinkútnál volt beváltható, hogy akkor vele majd benn találkozunk, mert mi ugyan papplitával veszett jó fejek vagyunk, de a direkt szivatóággal, ha csak lehet, azért nem szolidalítunk.

Sors fintora? Igen. Kiült a rakpartra. Egy tömött sorból ügyes pozicionálással felfértünk már a (félóránként közlekedő) második hajóra, azaz mintegy másfél óra alatt hoztuk teljesítményben azt, amit a Sziget másik feléről nagy HÉV-vel bizonyíthatóan meg lehetett oldani háromnegyed óra alatt. Sebaj. Ilyen apróságokon nem akadunk fenn, hogy nem érünk oda a képzelt riportra valamilyen tucat popfesztiválra, hiszen a táskámban bejutott egy liter rum, óóó kapitányom, kitűnő gyógyír lesz ez még a nehezebb napokra.

De legalább a sátor, idén már harmadjára, az ebből fakadó nagy rutinnal egy tuti árnyékos és központi helyre jól oda lett felállítva úgy, hogy akár napijegyes hercegnőket is fogadhatnék vendégéjszakára, mennyiben hősiességem bizonyítékaként ez lenne az egyetlen mód az akkreditált elfogadtatásra.

Koncertre menvén első dolgunk az volt, hogy ha már kikerülni nem tudtuk, és nem is akartuk, beleszaladtunk mákvirágba. Hello, pacsi, mit iszunk, sört, bort? 380 Ft a dreher, 90 Ft máskor meg 180 Ft egy deci bor, uhh, ez a hét megint bele fog kerülni egy bála pénzbe, a francba, de hát könnyű nekem, mert nincs igényem külföldi nyaralásra, más szigetre, tehát induljék a buli, kukurikúúú!

Az LGT belekezdett. Belecsapott a bendzsóba, amúgy öregurasan. Nem vitték a szórakoztatást egy picit sem túlzásba, inkább tűnt úgy, mintha ezek az amúgy nagyszerű zenészek csak a maguk örömére játszanának. Hangerő? Mintha le lett volna tolva. Sokszor még a levegőből közvetíteni vágyó helikopter propellerzaja is ez egész hangosítást simán lenyomta, de talán a Locomotív sokágú sípja ha nem kapcsolt volna ennyire hangszál kímélő üzemmódba, az ügyön még az is segíthetett volna.

Komolyan! Szinte zavaró volt! Ráadásul a közönség a vegyes korosztályánál fogva inkább hasonlított egy ringó muja masszára, mint hithű rajongókra!

Hé apa! Kérdeztünk is egy mögöttünk lábfejével ütemesen tempózó 40-es urat, hogy látta-e már az LGT-t fellépni ezelőtt élőben, és ha igen, tőlük akkor is csak ennyire futotta? Miért voltak a népek ezekért ennyire oda? Hisz lelketlenek! Szövegviláguk semmi extra! Nem lehet, hogy csak azért, mert anno volt összesen 4 “megengedett” zenekar? LGT, Illés, Metro, Omega… Kb.
– Ilyenek voltak régen is – válaszolta-, de hogy ez attól még jó.
– Ja. Ízlést formált akkor a szubkultúra – mormogtam az orrom alatt.

Aztán eltelt vagy másfél óra tingli-tangli, szóló mindenféle hangszeren, mire hajlandóak voltak belekezdeni a lendületesebb dalokba, de mintha azt is csak azért, hogy a nagyobb tempóból látványosabban lelassíthassanak, s onnan vissza gyorsba. Ááá. Klasszikus slágerekre mulatni jöttünk, nem elmerülni a pátoszba! És amikor a zenészek gyermekei is felmentek a színpadra egy festőállvány deszkáin tátogni és táncikálni, ehh, nekem az már kicsit legalja.

Mondjuk így 3-4 órán át kitartott a szufla. Ami ugye ebben a korban nem kis teljesítmény, talán még én sem bírtam volna anélkül, hogy ne menjek ki újra és újra a pulthoz pár csapolt aranyszínű megváltóra, szóval annak ellenére minden tiszteletem az övék, hogy 8.000 Ft-ot nekem ez a koncert laikusként tuti nem ért volna, elfogultként meg de, akkor meg úgyis mindegy, kezem villába vágva bármilyen körülmények közt is velük énekeltem volna, hogy mindenki másképp csinálja.

Végül mákvirágot elhagyva hármasban elmentünk a HVG sátorhoz, hogy mi bennünk ragadt fölös energia, levezessük, nehogy már a 0. napon feltorlódjék a bugi a lábunkban, ha már terveimmel ellentétben megint csak nem értem haza, pedig ma még munkanap, mert nehéz a dolga, nem csak a katonának, de minden hozzám hasonló hős hálózsákját megosztani nem félő alkalmi szállásadónak…

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

kettő – laza nap esőkabát végül a kocsiban maradt, csütörtökön még elkerült minket az eső. szeretem a csütörtököket, a második napokat. a tömeg ilyenkor lazább, az első napra kilátogatók már haza mentek, a pénteki őrjöngők pedig még nem érkeztek meg. cesaria evora a...
A 0. Hej, de régen volt az a 0.... Szóval emlékeid szerint hajóval vágtatok neki a szigetelésnek, s csak később tudatosult, hogy ez bizony hiba volt, mert hagyján hogy sokat vártatok rá, de olyan kíméletlenül buta tömeget is kaptatok hozzá, mihez tényleg ...
négy – szokott szombat elindultam venni egy gumicsizmát. kispál már dübörgött, mikor én még csak a felüljárón próbáltam átkecmeregni, szaporáztam lépteimet amennyire csak a gumicsizma engedte, közben pedig morogtam a pontos kezdés miatt. a felüljáróról letekintve érzékelt...