Gitáros gyógyír

Hétfői szigetelésünk során kevesebb fellépőre maradt
energiánk, mint amennyit eredetileg terveztünk. Nem csoda, ez már a hatodik
esténk idekinn, és lassan, de biztosan fáradunk.

Nyulkával triumvirátussá bővült
szigetbandánk negyed kilenc körülre esik túl a bejutáson. Rövid telefonos
egyeztetés után Holyval és Simcával a Bahia sátor mellett találkozunk. Kicsit
leülünk dohányozni, közben a fiúk karitatívan tevékenykednek. Utána szépen
elindulunk, és sör! Út közben konstatáljuk, hogy már a vasárnapi
embermennyiséghez képest is érezhetően kevesebb a Sziget hétfői népessége.

Mivel a Nagyszínpadon még tart Sub Bass Szabi koncertje, sétálunk kicsit, majd a Rádió Café előtti fűben
telepedünk le, hogy rákészüljünk a Placebo második szigeti fellépésére. Negyed
tíz körül a Nagyszínpad háta felől közelítve indulunk helyet foglalni. Kedvenc
helyünkön már tömeg van, ezért úgy döntünk, hogy oldalirányból, a Népszabi
gömbje felől jelöljük ki bázisunkat. Találunk egy jó helyet, ahonnan látni is
lehet – a tömeg természetesen rövid időn belül körbenő minket. Ennek ellenére viselhető
a sokadalom.

Közel tíz perces késéssel kezd a
zenekar, az Infrareddel indítanak. Kicsit soka hangerő, és ők sem úgy szólnak,
ahogyan azt megálmodtuk. A zene hangjaira megindul a szokásos mászkálás, de ez
is viselhető mértékben zajlik. A harmadik szám környékén két fényképész teuton
áll be elénk; a művelet közben természetesen halaszthatatlan dolgokat
tárgyalnak ki. Utóbbit mint mindig, nem értem – miért kell egy koncertet
hangosan végigszövegelni? Szerintünk, aki dumálni akar, az menjen a sátrához,
vagy üljön le egy kricsmibe. Három szám alatt meg is unják a dolgot, és
odébbállnak – innentől kezdve kis túlzással rálátunk a kivetítőre és a
színpadra is.

Közben a színpadon egymást
követik a Placebo védjegynek számító nótái. Fele részben a Meds számait, fele
részben a kihagyhatatlan Placebo-klasszikusokat kapjuk meg tőlük. Idővel a
hangzás is kitisztul – bár, hogy örömünk ne legyen teljes, egy-két alkalommal
még szarul szólalnak meg. A közönség hálás a kisegítő taggal együtt négy fővel
bazseváló együttesnek, tánc és éneklés a fő csapásirány a színpad előtt. Minket
is magával ragad a gépszíj, jó hangulatunk fokozódik. Az est meglepetéseként kapunk tőlük egy jól eső Kate Bush-feldolgozást is. Hirtelen hűt le a
tény, hogy egy órányi zenélés után lesétálnak a színpadról. Ezt a közönség
persze nem hagyja, ők pedig visszajönnek, és olyan ráadást nyomnak, amitől
majdnem leesik a fejünk. Végül is egy jó hangulatú koncertet látunk, illetve
bizonyítékot arra nézve, hogy depisebb-nyugtalanabb zenét is el lehet játszani
erőtől duzzadóan.

A színpad közeléből lassan fogyó
tömeggel kisodortatjuk magunkat a Kőkocsmáig, utána pedig továbbmegyünk
Wan2-országba. Leülünk kedvenc dombunk oldalában, és próbáljuk kitalálni, hogy
még Zagar nyomja, vagy már Dr. Paterson osztja az igét? Hamar rájövünk, hogy
már az Orbot halljuk. Kicsit meg is lepődünk a hajszálpontos kezdésen,
ami nem igazán ad lehetőséget a tizenegykor befejeződő koncertekről Wan2-ra
való átérésre. Fáradtságunk bizonyítékaként nem nagyon akaródzik bemennünk a
sátorba, pedig normálisan van odabent hely. A domb előnyeit élvezve és
kihasználva eldőlünk, majd kis idő múlva elmegyünk enni. A Wan2 környékén
mindig is tobzódtak az ételellátó egységek. Beállunk a régről ismert gyrosos
sorába, de egy lány inspirálására végül is az XXL Gyros kínálatából választunk.
A hely nevéhez méltó a termék is: a hihetetlen méretű gyros nincs teleöntve
őrjítően csípős szósszal, illetve íz/méret/ár szempontjából is kiváló. A gyros
mellett gyomrunkat kibéleljük még egy adag kínai tésztával is – ezt már Nyulkával
közösen hármasban tudjuk csak elfogyasztani.

Visszaülünk előbbi helyünkre a
domboldalon, és azon gondolkodunk, menjünk-e ColorStarra, vagy azt is inkább
emésztés közben, szolidan kintről hallgassuk-e meg. A még meg nem tárgyalt
problémának Sssajt érkezése vet véget, aki a kérdésre csak ennyit válaszol:
„Naná, hogy megyünk!”. Köszönöm, nincs több kérdésem.

Így végül is Sssajttal ketten
támadunk be a sátorba; Nyulka, Holy és testvérem a „kintről hallgatás” menüpontját
választják, illetve bő negyedórával később elindulnak hazafelé. A koncert
kezdetén nagyszámú kulturálatlan mászkáló borzolja a táncolni vágyók idegeit. A
színpadon pedig jönnek a magyar spacerock legjobb számai. A zenekar érzésem
szerint mégsem hozza ki magából a maximumot: szépen szólnak, pontosan
játszanak, de a csúcspontokra pörgető számrészleteknél mintha megtorpannának
több esetben is. Véleményemet az előadás után Sssajt is megerősíti. Persze az
is lehet, hogy már ők is fáradtak a hatodik nap éjjelén. Summa summarum bő egy
órát játszanak, közben mindketten rendesen kitáncoljuk magunkat.

A koncert után toaleettet illetve egy működő sörcsapot keresünk, ebben a sorrendben. Mindkét küldetést sikerrel abszolváljuk, majd visszasétálunk a Wan2-sátorhoz. Beszélgetünk egy keveset, aztán Sssajt Tanu Tuvára indul, én pedig a kedd kora délutánra tervezett programok, illetve a számunkra megszokott kedd éjjeli Szigetzáró Korai koncertre való tekintettel hazafelé veszem az irányt.