UNKLE vs Yonderboi

Már az alapképlet is ugyanaz:

UNKLE = James Lavelle + énekesek + zenészek + vizuálorgia

Yonderboi and the Kings of Oblivion = Fogarasi László + énekesek + zenészek + vizuálorgia

Egymásra fog rákövetkezni szerda éjjel a Wan2 színpadon az UNKLE és a
Yonderboi and the Kings of Oblivion koncertje. Utóbbi több ponton
kapcsolódik az előbbihez, mint gondolnánk: rajong érte, felnéz rá, idéz
tőle, merít belőle, nyúlja (“but in a good way”), helyenként akár le is
pipálja. Zúzás is, katarzis is garantált. Már most szólok, hogy zsepit
mindenki hozzon majd magának, mert én nem fogok adni a sajátomból.

1999. óta vagyok UNKLE-rajongó. Ekkor Yonderboi gyakorlatilag még nem létezett. Illetve de, első albumát fabrikálta éppen, valószínűleg anélkül, hogy az UNKLE-lel különösebben sokat foglalkozott volna. Erre abból lehet következtetni, hogy a Shallow and Profoundnak szinte semmi köze nincs a Psyence Fictionhöz, az UNKLE első albumához, legfeljebb azt leszámítva, hogy igen erős, helyenként belassult atmoszférával rendelkezik mind a kettő. De amíg Yonderboi ezzel a hangulattal osztatlan elismerést vívott ki magának, az UNKLE-lel kevésbé bánt csínján a média. Ennek oka nyilván az, hogy a projekt tele volt szupersztár-vendégművészekkel Thom Yorke-tól Richard Ashcroftig, sőt, az együttesbe tartozott DJ Shadow is ekkor még (ő nem sokkal később lelépett, egyedül hagyva a ciklon központjában James Lavelle-t). És egy ilyen dream teamtől nyilván valami olyat vártak, ami menten kiváltja az apokalipszist. (Mondjuk nálam ki is váltotta, szóval akkor se értem.)

Azonban, főleg a videoklipek terén az UNKLE olyat tett le az asztalra, ami miatt egyszerűen nem lehetett lesöpörni őket az asztalról. A Rabbit in Your Headlights vitán felül a Világ Legjobb Videoklipje. Amikor az akkor még Z+ néven futó zenetévé megkérte a frissen érkezett Yonderboit, hogy válogassa össze kedvenc klipjeit, ő is ezt tette az első helyre. Aki még tízmilliárdnál kevesebbszer látta, az, kérem, mindannyiunk érdekében tekintse meg most is egyszer:

Menet közben kiderült, hogy mind James Lavelle, mind Fogarasi Yonderboi üres óráikat DJ-zéssel szeretik elütni. Hamarosan az is kiderült, hogy akinek pont olyan az ízlése, mint nekem, annak az élete négy legjobb partija az lesz, amikor egyikük, illetve másikuk nyomatja a zenét. James Lavelle-t egyszer Pesten a Home-ban, egyszer Londonban a Fabricben hallottam, Yonderboit először a Trafóban, aztán a Süsiben (Isten nyugosztalja). Hasonlóképpen DJ-znek ők ketten. Nem választanak maguknak műfajt, ugyanis. Poptól rockig, house-tól drum’n’bassig minden van, és nem “blokkokban”, mint ahogy a balatoni diszkók fél órás “latin blokk” keretében tudják le az “igényes” zenét minden éjjel, hanem össze-vissza, illetve valami sokkal komplexebb, mégis – számomra legalábbis – abszolút érthető és átélhető belső logika szerint. Mondanom sem kell, hogy amikor James Lavelle benyomott egy pofátlan sodrású heavy metal-számot, a Home trance-hez szokott közönsége hanyatt-homlok menekült a táncparkettről. Én maradtam. Szóval atmoszféra van erősen, dráma, misztikum, katarzis mindkettőjüknél, akkor is, ha lemezeken lovagolnak.

Yonderboi legutóbbi általam hallott DJ setjének részét képezte az Eye for an Eye c. UNKLE szám, mert addigra megjelent már a Never, Never Land, a James Lavelle kollektívája által készített második nagylemez. Yonderboinak majdnem további két évbe telt (összesen ötbe), hogy saját maga is megduplázza albumjainak számát: a Splendid Isolation 2005 őszén jelent meg, és ahogy easy listeningből átment difficult listeningbe, tele lett letagadhatatlan UNKLE-hatások nyomaival is. Ezek között első helyen emelném ki a filmekből kivett hangmintákat, ami szintén az UNKLE védjegyének számít(ott). A zene vagy megáll, vagy nem, mi mindenesetre egy drámai filmes dialógust hallunk és elmélkedünk, és értelmezünk és megpróbáljuk rekonstruálni a kontextust, megpróbálunk belül egy új világot felépíteni ezeknek a szereplőknek, érzelmeknek, szituációknak, hangulatoknak.

Nagy különbség a két előadó között, hogy Yonderboi kezdettől fogva koncertezett is, de az UNKLE esetében ez szóba se kerülhetett. Ennek fő oka, hogy gyakorlatilag minden számban más szupersztár működik közre, és elég nehéz lehetett volna a Metallica, a Stone Roses, a Beastie Boys, stb. tagjait egy turné erejéig összetrombitálni. Idén viszont megjelent a War Stories, az UNKLE harmadik nagylemeze, amin szintén hallhatók idegenlégiósok a Queen of the Stone Age és a Clash háza tájáról, de két számban már maga James Lavelle is megpróbálkozik az énekléssel, és ha csak hajszálnyit is, de a zene kevésbé eklektikus annál, mint amit megszoktunk tőle (és mellesleg Yonderboitól is). Valószínűleg ez tette lehetővé, hogy fennállásának nyolcadik évében idén nyáron végre koncertezik az UNKLE. Hogy kik és mit énekelnek, és hogy tudják összehangolni élőben az elektronikát a hip-hoppal és a rockkal, azt … már lehet tudni, hiszen az első koncertek már megvoltak, rá lehet keresni, le lehet tölteni, meg lehet nézni, stb. Én persze nem tettem ezt: ha 1999. óta várok erre a pillanatra, akkor most már legyen tényleg minden meglepetés.

Most, kérem, tekintsék meg az Eye for an Eye szintén remekbe szabott videoklipjét:

És most pedig, zárásként, kérem, tekintsék meg újra a Világ Legjobb Videoklipjét, a Rabbit in Your Headlights-t, amelynek rendezőjét egyébként Jonathan Glazernek hívják:

A szerda esti viszontlátásra.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Gitáros gyógyír Hétfői szigetelésünk során kevesebb fellépőre maradt energiánk, mint amennyit eredetileg terveztünk. Nem csoda, ez már a hatodik esténk idekinn, és lassan, de biztosan fáradunk. Nyulkával triumvirátussá bővült szigetbandánk negyed kilenc körülre esik...
Sziget – szombat Pannonia Allstars Ska Orchestra nagyon rendben tolta a koncertet. Csak álltam és oldódtam a hangokban és ritmusokban. Majd rohanás, csúszás, hömpölygés a Hivesre. Komolyan mondom nem számítottam rá, hogy ekkorát fognak szakítani. Ott helyben lepetézt...
sziget 2007 7. nap (juliette, the killers, toplista) utolsó nap. tudod, mikor még egyszer utoljára nagyot akarsz lépni, aztán úgy is botlás lesz belőle. ilyen erős felhozatal után amúgy sem szabad valami nagy csattanót várni a végére, habár az, hogy az utolsó-előtti pillanatban bejelentett chris corn...
  • “difficult listening” meglehetosen frappans 🙂
    a szerdaestire.

  • sb

    hmmm… ez kedvunkre valo lesz!

    es egyet ertek az elottem szolo bonival is 🙂

  • aszongya egy kollégám, “koncerten minden adnak szomorú számokat?” persze, nevettem, de azért busa fejjel elgondolkodtató.