Buli Zamárdiban (szombat, július 14.)

A várakozásokat felülmúlóan

hosszú, bő háromórás vonatút és húsz perc caplatás után be is léptünk a Balaton
Sound fesztivál területére. Kissé bosszankodunk a közlekedési lehetőségeken
(bár már pár hete is megtapasztalhattam a vidéki tömegközlekedés szépségeit,
amikor Nagykanizsáról akartam Pécsre jutni, és az Elvirán még létezőnek jelzett
vonatjárat aznap már nem indult, az egyébként aznapi utolsó következő busz meg
csak három óra múlva, csekély három és fél órás menetidővel), hiszen Zamárdiból
és Siófokról az utolsó busz valamivel hat előtt indul Pestre, az utolsó vonat
pedig valamivel fél kilenc után.
Eddig reménykedtünk valami emberibb
közlekedési lehetőségben, délelőtt telefonálgattunk is párat hitetlekedőn, de nem,
ráadásul a főcélként megjelölt Oi Va Voi koncert sem fél hétkor kezdődik, mint
eddig gondoltuk botormód, de hétkor, szóval tipródhatunk, ott hagyjuk a Voi-t?
Nem, hamarosan drámai sóhajjal eldöntjük: bevállaljuk a vasárnap hajnali nulla óra pár perckor Fehérvárra
menő vonatot, aztán majd várakozunk két órát Fejér megye székesfővárosában, és
a fél négyes pösti vonattal már otthon is leszünk hatra, kár, hogy fagyoska
Sacim nem hozott meleg holmit magával, no meg reméljük, hogy a szekrényes ember
nem jön akar holnap túl korán felverni bennünket.

Felmérjük a terepet: afféle
enyhén proccabb és bulvárosabb (értsd: kulturális és szocioszínhelyek helyett
TV2, Blikk és Playboy) Sziget-felépítésű a hely; a hangulat egyébként egész
hasonló tejbárostul, newyorkhotdogostul, Rézangyal pálinkaházostul, ellenben
olyan dögmeleg van, hogy ötig a nagy többség fürdőruciban punnyad. Valami
egészen ledöbbentő a csajfelhozatal: honleányaink amúgy is híres-nevesek szemet
és minden egyebet gyönyörködtető formáikról, de a hímvadász vagy kétajtós
szekrényekkel felszerelt partiarc nőstények úgy tűnik, különösen ügyelnek alakjukra – még magyar viszonylatban is fura a (testre legalábbis) jó nők
aránya (jórészt elborzasztóan magas macafaktorral, no de akkor is); ez még annak
ellenére is lenyűgöz, hogy sok tyúk a „nem rakom be a fejem a vízbe, mert akkor
tönkremegy a frizum, meg szétmegy a sminkem is” döbbenetesen félelmetes
hozzáállását képviseli; a fura az, hogy még a helyszínre rendelt hivatásos
Playboy-címlapcicák sem okoznak feltűnést a hasonszőretlenek körében – a
külföldi rockerarc fellépők helyében ezentúl ha választani kellene, mindig a
Soundra mennék fellépni, mert ilyet máshol nem látnak, az tuti. Kulturális
fotóznivalók híján még asszonyostul is a csajokat kattintgatom, na nem mintha
emiatt panaszkodnom kéne.

Amúgy elvagyunk négyig, az első
koncertig pancsolással, terepfelméréssel (az öltözőszekrényekben órjás pókhálók
tömegei, a vízben az elmúlt hét hűvöse miatt viszonylag kevesen) és
egyébségekkel csocsótól a churros nevű fahéjas, helyben kakaós vagy karamellás
töltelékkel tömött, mézédes fánkcsőféleség kipróbálásán át a kereskedelmien
ostoba Blikk-programok (sörivó verseny, kamaszos-pajzán páros verseny és Mr.
Blikk őrület a két gyerek után megdöbbentően vonzó és szemtelenül fiatal
Szekeres Nóra műsorvezetés-segédletével) tisztes távolból való követéséig,
miközben rohamtempóban barnulunk, leszámítva a buksimat, amelyet sapóval és
krémhegyekkel védek a múlt hétvégi tandemugráskor napsütésben szerzett égési
nyomaim óta.

Négykor Emil.Rulez!, nehezen gyűlik
a tömeg; ordító a forróság, valahol logikus, hogy nehezen hagyják ott a
csobbanást ígérő vízpartot. Hajós is ki-kifulladozva, hátrálva menekül a
színpadra egyre inkább benyomuló napsütés elől, és miközben a melegtől szenved,
igen rövid koncertet prezentál csapatával: hosszas felállás és közönségtoborzás
valamikor negyed öt felé csapnak igazán a húrok közé, és a rövid program
egyébként élvezetes ledarálását követően ötkor már távoznak is a színről, a
technikusok meg már rohannak is be a búcsújuk után, ennyit a ráadásszámról.
Viszont ráérzünk, mi is a legjobb itt a Soundon: az izzasztó koncert után
rögtön megmerítkezhetünk ismét a Balcsi türkizében, pincsi-pancsi, jó nekünk.
Beülünk némi kajára a Macskafogó tejbárba, és közben jókat röhögünk a rajzfilm
ezerszer látott viccein; az eladók valószínűleg vasárnap estére kívülről fújják
az egészet, nekik talán kevésbé jó.

A hideg eperleves (vagy málna
lett volna? Ízének kellemessége rémlik csupán) megfekszi Sacim gyomrát, ilyen
állapotban megyünk Oi Va Voira. Rögtön az első számuk a Mikor Csíkból
kiindultam…, amelyben Szalóki Ági énekhangját a legemberibb hangszerrel,
hegedűvel pótolják, így leszűrhetem a következtetéseket: egyrészt ezúttal a
magyar ének elmarad, másrészt viszont a második lemez számomra egyetlen
gyengesége kissé kiegyensúlyozódik. Nevezetesen én a Yuri korongon hiányoltam a
markáns hegedűt, keveselltem a vonós hangszer jelenlétét, a csapatból is a nagy
átszervezések után csak a virtuóz-vagány hegedűs tűnt el, viszont a koncertre
találtak már másikat, hát ez is elég vagányan nyomja, meg ráadásul elég jó
csaj, szemben az előző, egyébként az egésznek különleges ízt adó extravagáns,
kissé férfias hegedistával. Az új albumot láthatóan még nem is annyira ismerő
közönség (na ja, én is csak úgy kaptam meg három hete névnapomra Sacimtól, hogy
a Darshan udvarban meg kellett rendelni külföldről) persze szeretné hallani az
A csitári hegyek alatt című nótát, de Ági mellett Juci is hiányzik a képből,
amiért a dalok felének szerzője, a Lemez Lovas művésznevű echte brit fickó
igyekszik elnézést kérni – „Sájnos… nincs ének… mágyarul”, mondja, úgy tűnik, a
magyar vendégelőadókkal való kollaboráció során elsajátított már egy legalább
százszavas szókincset, és lassan a nyelvtan alapjait is kezdi megtanulni,
kedves, amikor (a számközti pihenők során többször is) próbálkozik. A koncert
egyébként így is rendesen beindul és beindít, a végén már egyáltalán nem
sajnáljuk, hogy lemaradtunk miatta a kényelmes hazaérést garantáló vonatról.

Megint elbóklászunk, bár vízbe így, napnyugta után már nem
kívánkozunk, ellenben a fogyasztói társadalom méltó tagjaként bevásárlunk
egy-két fölösnek tűnő biszbaszt, köztük egy pólót, amely szerintem kúl, és fél
év múlva sokaknak lesz ilyenje, de most még csak nekem, legalábbis reményeim
szerint egyelőre nem sokan vagyunk ilyen rém divatosak. Sacimnak még mindig fáj
a hasa, vennénk limonádét vagy mojitót, de hosszúak a sorok és kevés a
türelmünk; inkább a végképp tűsarkú topános és belőtt-szőkített hajú, tökéletes(sé szabott?) testű macákkal
tömött unicumos helyszínt vesszük célba (kilógunk, kilógunk, egy percen át a pult előtt állva
sem igen vesznek észre): a keresztes gyógyitóka vagy megrókáztatja Sacimat,
vagy feloldja a görcsöket okozó kaját (szerencsére utóbbi), mindenesetre
perceken belül pozitív hatást remélek és nyerünk.

Fél tíz is múlt, mire a Brand New
Heavies
nekikezd. Az amazon.com-on belehallgatgattam a zenéjükbe, kellemesnek
tűnt. Leülünk viszonylag messze a színpadtól egy törülközőre, aztán ott is
maradunk, csápolni nem kelünk fel. A muzsika tényleg kellemes, igényes (tercek,
kvintek, hegedű és trombita), hallgatható bármeddig, de valami végtelenül semmilyen.
Sem koncert közben, sem utána nem fordul elő, hogy akár csak az előző szám
refrénje eszünkbe jutna, sőt megkockáztatom, szám közben sem nagyon tűnik ki a
refrén az egyforma sorokból. Rég hallottam ily uncsi muzsikát; értetlenül
állunk a tény előtt, hogy mostanra óriási tömeg gyűlt össze a színpad előtt –
vajon célirányosan, vagy tökmindegy, ki lép fel, csak bulizni jöttek?

Hűvösödik, de azért üldögélünk
még egy keveset a parton, betolok egy hamburgert, és távozunk. Nulla óra tíz
perc táján be is fut a vonat az állomásra, kis piros helyi érdekű három mini
kocsival, és becsléseink szerint legalább százötven tökrészeg fiatallal. Alig
tudunk feltolakodni az ajtón, mert mindenhol heringmód tömörülnek, de
heringektől igen szokatlan hangerővel üvöltenek, dülöngélnek és énekelnek
egyszerre. Siófok csupán három megálló, de addig az életünkért küzdünk lépcsőn állva a
mozgáskordinációs gondokkal terhes, Ballantines-os üvegeket és hasonló jókat
lóbáló vidám tömörületben, és míg a mini ablakon távolról kihajítani kísérelt
kétliteres kólásüvegtől még kissé megijedünk, már viszonylag rezignáltan
fogadom a hátrahajított pezsgősdugót, amely Sacim orra előtt csak elrepül, én
viszont a homlokommal hárítom röptét. Régi szilveszteri tapasztalatok miatt
kissé félünk, hogy a néhány zöld arcú gyerek beterít minket, de végül
szerencsésen túlélünk mindent, a százötven fiatal (talán egy tábor lehet?)
leszáll Siófokon, ahol úgy kezdenek üvölteni torkuk szakadtából, mintha valami
óriás nagyszínpad világsztár fellépőjét köszöntené egy egész sportcsarnok.

Lelassulva és fagyoskodva utazunk
a kiürült vonaton Fehérvárig, ahol a közel kihalt vonatállomáson (az
ülőhelyekkel teli váróterem zárva éjjel, ki érti) az emeletre vezető,
paravánokkal elhatárolt lépcsőn ücsörögve eszünk-iszunk és szundikálgatunk
kuporogva (Sacimra időközben az újonnan vett pólóm is rákerült), míg háromkor
be nem mondják, hogy a szerelvény a pályaudvarra érkezett. Innentől már a
vonaton alszunk, amiben a Zamárdi-Siófok élmények után már a vonatra felszálló
hét-nyolc primitíven ordibáló fiatal sem tud megakadályozni bennünket.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

kezdődik! bő egy óra múlva kezdődik a Balaton Sound fesztivál. kiválogattam pár fellépőt a mai programból, amire mindenképpen elmegyek, mer érdekelnek, hogy azért mégiscsak na. egyébként én is egy óra múlva ülök vonatra, hogy aztán többórás megpróbáltatások ut...
Balaton Sound után szabadon Vége lett, szép volt, jó volt, köszönjünk, ennyi. Jövőre ugyanott; hozzon magával mindenki még egy embert. Na de kicsit bővebben. Lemaradtam a vasárnapi élménybeszámolóval, bár ezt már sokan leírták helyettem. A PASO cáfolhatatlanul hazánk egyik leg...
Balaton, molotov, koktél Holnap kezdődik a Balaton Sound Zamárdiban, és egészen vasárnapig tart. Lehet neki örülni nagy erőkkel mindenkinek, aki szeretei, aki jön, aki marad, aki élvezi. Persze vannak, akik ennek nem örülnek, ilyenek ezek a zamárdi nyaralók. ...Moltov koktél...
  • Jó zene pedig nagyon a The Brand New Heavies, napjaink egyik legjobb funkyt toló zenekara. 🙂

  • Mondom én, teljesen színvonalas volt, de sehol semmi kiemelkedés… legalábbis nekünk így jött át.

  • churros rulez!