Hegyalja fesztivál, az szombat

Hamar lett szombati nap, pár óra alvás után aztán kicsorogtál a panorámádba, de nem jutottál messzire, mert az vadász hubertusos üveg úgy elejtett magának zsákámányaként kora reggel, hogy ínnye. Ennek következményeként még délután 5-kor is harcban álltatok, Te meg hubi, és csak nagyon sokára sikerült a fogságból el, illetve bemenekülni a szombati programokért. Nesze neked gonzo… Ugye hangulatilag már volt alap, felszerelkeztél azért némi serrel és nekivágtál az éjjelnek. Jó volt látni ismerősöket a körödben, barátokat, tavalyi arcokat…

Szóval Zságer Balázsékkal indítottál, mit egyébként is nagyon élsz zeneileg, félelmetes mennyire jók tudnak lenni, bárhol is lépnek fel. Egy egész órát hömpölyögtél a Zagarral, aztán odébbálltatok pajzán Bloodhaond Gang-et nézni, meg hallgatni, de ahogy vártad, nem tetszett igazán, de leszartad, mert jött neked estére Vécsi Tibi a tökéletes táncprodukciójával, meg a Korai Öröm, ami viszont nagyon meglepett. Merthogy Tibi bácsi nem volt beverve totálra, ahogy szokott, talán emiatt is volt kicsit gyenge az első fele a koncertnek. Körülbelül egy óra muzsikálás után kezdett csak tombolni a cafe, de addigra Te már csalódottka voltál, valami fergeteges pörgést vártál nagyon, aztán csak egy koncert lett belőle.

Nos ezzel a hangulattal ballagtatok arrébb, mint később kiderült hibát követve el vele, merthogy visszajutni a cafe-ba Pendulum miatt, lehetetlennek bizonyult. Oly sokan voltak kíváncsiak Mr. Drum and bass-re, hogy Te inkább kihagytad, tömegfóbiád helyette sört adott a kezedbe, zeneileg meg egy Vamp nevű bandát, akik viszont bejöttek. Már csak azért is, mert ad1. sok hangszerrel nagyon összedolgozva muzsikáltak, ad2. iszonyú fiatalok voltak, ad3. borzalmasan lelkesek. Eljátszottak neked Stinget, meg Red Hot-t és volt U2 is, amiért kicsit orroltál, ugyanis nem sikerült a szöveget rendesen megtanulni, vagy inkább sehogy. Végül belefért… és nagyot tapsolva aztán már csak sétáltatok, meg belecsúsztatok nagy nagy beszélgetésekbe, nevetésekbe, sörbe, borba, és megvárva a reggelt végül elégedetten, még sokáig vihogva átadtátok magatokat az alvás gyönyörének. És született fogadalom is, jövőre egy egész hetet adsz Tokajnak, tudván, hogy a belőle nyert élményanyaggal, legalább 5 évvel hosszabb lesz az életed…

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Ahol a part szabad! Fesztiválozz, magyar! - Hegyalja Fesztivál, az Tokajhoz! 2007. július 11-15. Tavaly azt mondtad, hogy a tokaji fesztivál megnyerte nálad az éves versenyt, és ezt tartottad idáig, még a Sziget fesztivál sem tudta összességében felülmúlni. Persze, ho...
Hegyalja péntek 13 Péntek délután kisebb-nagyobb bonyodalmak után, 6 körül értem kis hazánk egyik legnevesebb borvidékére, Tokajba, hogy fesztiválozzak egyet a Tisza partján. Tavaly már jártam itt, és azt kell mondanom, hogy talán ez a leghangulatosabb vidéki fesztivál...
Szombat 14 – Hegyalja Mivel szombat reggel már vagy 35 fok volt, ezért a koncertek előtt csobbanunk egyet a Tiszában, és persze mindannyian jól leégtünk, de ez részletkérdés. Fürdőzés és az első egy-két fröccs után aztán elindultunk a Subscribe koncertjére. A korai kezdés...
  • Gondoltam, de azért el is olvastam, hogy már biztos legyek benne: Tokajnak azért van hangulata; ez az, ami Zamárdiból a leginkább hiányzott (Tokajból viszont az Oi Va Voi, 1-1,X )

  • Legyen döntetlen… Ki kell próbálnod Tokajt, hogy értsd, miről szól!

  • maca

    Ha kipróbálod Tokajt rákattansz és úgy maradsz! Vigyázzz!