Ébresszük fel a Balatont!

Hát (tudom hogy háttal nem kezdünk mondatot) tegnap ténylegesen elkezdődött a Balaton Sound, nagy erőkkel, hangokkal, fényekkel, dübörgéssel, emberekkel. Vörösökkel, barnákkal, szőkékkel, feketékkel, rasztákkal, kopaszokkal, hosszúhajúakkal.

A Quimby koncertről sikeresen lemaradtam, ugyanis a szállás bő félórányi sétára van a rendezvény helyszínétől, de legalább az úton meg lehet innie gy üveg bort. Kispál és a borz tokkal vonóval volt, bár nem voltak oboások és csellósok, de hegedűsök igen, és a megszokottól kicsit józanabb zenét játszottak, viszont ez így volt jó és tökéletes. Azt hiszem, kicsit ráadásul rövidre sikeredett a koncertjük, ellenben olyan dalokat játszottak, amiket egyébként nem nagyon szoktak, ráadásul olyan hangszerelésben, ami ellensúlyozta minden kivetnivalómat.

Mindenhol, ahova megyek, megnézem milyen vécék vannak. Egy fesztiválhoz illően a mobilvécé hódít, nagy számban. Így az első nap még egész elviselhető a szaguk, viszont a Stage Fever Aréna mellett vannak, és amikor bemész, olyan mintha földrengés lenne, úgy remegnek. És van bennük világítás, ami meg jóság.

Na de térjünk vissza a tegnapi napra, hiszen még csak most jött az aznapi csúcspont, a Bauchklang fellépése. Elméletileg hatan lennének, de jó megfigyelőképességemnek köszönhetően észrevettem, hogy csak öten vannak, viszont mit sem számított ez az élményhez képest. Tudni kell, bár írtam már, hogy nincsenek hangszereik, vagyis csak a torkukban lévő hangszálak. De hogy milyen zenét csinálnak azzal, az hihetetlen. És egyáltalán nem adja vissza a cédé ezt az érzést, vagyis hangzást, amit élőben produkálnak. Én eddig el sem tudtam képzelni, hogy ilyen lehet, és hogy különben is és tényleg. Szóval brutálisan jó volt.

A Coca Cola Cha Cha Cha sátorféleségben pedig nagyon jó kis dj-k csinálják a zenét, és komolyan mondom, ott voltak a legtöbben az emberek. Mondjuk a cocások helyében sem lennék, hogy ott mennyi szemét volt… de a zene és a hangulat kiváló.

Már lement a nap, és Yonderboi jelent meg a T-mobil LG teraszon, és a mindig ottlevő kitömött holló most nem volt ott, ahol kellett volna. De hozta a szokásos formáját, hatalmas bulit csnáltak, és a basszus szerintem még a szembeszomszéd Tihanyi Apátságot is megrázta.

Most körbejártam a rendezvény helyszínét és felfedeztem olyan helyeket, ahol nagyon jól el lehet feküdni, pihenni, sportolni, vízben játszani, szóval van itt program. Olyan ez az egész, mint valami nagy nyaralás megzenésítve. És hát így is van.

Ja és képek. Nincsenek, mert most egy olyan helyen internetezek, ahol nem lehet bedugni a gépben a gépet, szóval értitek. De majd lesz otthon.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

kezdődik! bő egy óra múlva kezdődik a Balaton Sound fesztivál. kiválogattam pár fellépőt a mai programból, amire mindenképpen elmegyek, mer érdekelnek, hogy azért mégiscsak na. egyébként én is egy óra múlva ülök vonatra, hogy aztán többórás megpróbáltatások ut...
Balaton Sound után szabadon Vége lett, szép volt, jó volt, köszönjünk, ennyi. Jövőre ugyanott; hozzon magával mindenki még egy embert. Na de kicsit bővebben. Lemaradtam a vasárnapi élménybeszámolóval, bár ezt már sokan leírták helyettem. A PASO cáfolhatatlanul hazánk egyik leg...
Elöljáróban Szerda éjjel, csütörtök hajnalban fél kettő magasságára sikerült magammal elhitetni, hogy nyugodtan eldőlhetek, mert melóügyben nagyon semmit nem tudok már magammal kezdeni: jöjjön, aminek jönnie kell, azaz kicsi tente, majd vonatolás és buláj. Aztán...