EFOTT 2007 – öreg & fiatal

Idén lesz 32-edik alkalommal megrendezve Magyarország (elvileg)

legnagyobb egyetemista/főiskolás bulija. Hosszú idő, elismerést érdemel, hogy
kitartott. Valószínű azért, mert igazi igényeket elégített ki. A 70-es évek
második felében könnyű elképzelni, hogy az egyetemi fiatalságnak szüksége volt
egy találkozó pontra, de azóta megváltoztak a körülmények.

Idővel
egyre több és több olyan fesztivál, tábor, buli jött létre, ami a „kell egy hét
együttlét” elvre épült, ezek közé tartozik a késő 80-as években az első
Diáksziget, vagy az egyre növekvő fesztivál-áradat. Másfelől azt se felejtsük
el, hogy már egy jó 17 éve nincs meg az az utánérzése sem, hogy „na, most
tettünk valami fontosat”. Ezekkel az új igényekkel az EFOTT – amennyire tudott
– igyekezett lépést tartani, például a magyar zenei színtér (elismerem, alapos)
felderítésén kívül elkezdett külföldi fellépőket is csábítani, több-kevesebb
sikerrel.

Pár szó a
programról. Őszintén szólva az idei fesztiválok közt messze itt van legjobban
reprezentálva a hazai magyar színtér, talán éppen azért, mert ezt azok a
fiatalok szervezik, akiknek még ténylegesen napi kapcsolatuk van a magyar
könnyűzenével. Ezek között mindenki megtalálhatja a saját szájízének megfelelő
zenekarokat, én valószínűleg a Dub Székház Tilos holdudvarában töltenék el sok
időt, illetve például a pénteki Café színpad felhozatalában a
30Y-Brains-Ludmilla-Kevin vonal elég bizalomgerjesztő. Emellett van néhány
külföldi fellépő is, szintén a Café színpadán a következő napon a magyar SKC
felvezetésével egy derék dnb-estnek nézünk elébe Kluttal, illetve előző este a
General Midi beatjeivel.

Az EFOTT tartja magát, és reméljük még fogja is sokáig.

  • Borissza

    Ne haragudj, de a cikked első olvasatra pontatlan és nem helytálló.
    Amennyire tudom, az EFOTT – nak mindig is az volt a lényege (a lelke), hogy mintegy “vándor fesztivál” évről-évre változó helyszíneken legyen, ha már turisztikaira keresztelték;)
    Tehát nem értem a megjegyzésedet a megvont balatoni helyről.

    “Az EFOTT állandó jellemvonása, hogy mindig más helyszínen kerül megrendezésre. Az eddigi 29 találkozónak 24 helység adott otthont. A harminc év alatt a rendezvény bejárta az országot.
    Természetesen voltak és vannak változások.“

    Idézet a http://www.efott2005.com oldalról

    Ugyanitt a fesztivál története és beszámolók olvashatók egészen 1976-ig visszamenőleg, bár nem teljes a lista, mégis izgalmas, ha te magad is részt vettél valamelyiken…

    Azt már máshol olvastam, hogy tavaly 60 000-en voltak kíváncsiak a fellépő együttesekre és nem utolsó sorban egymásra.

    Szóval ha esetleg félreértettem a bejelentkezésedet, akkor ne haragudj, amúgy nagyon várom a beszámolókat, mert kicsit nosztalgia is nekem ha az EFOTT-ról olvasok!

  • Hiba volt, elismerem, súlyos fajta. Sajnálom, javítom.