kóbor angyal

közeledve az aréna felé enyhe rémülettel szemléltem a gyülekezők életkorát, majd beletörődve vettem tudomásul, hogy én is közéjük tartozom. belül tűnt fel igazán a fiatalok hiánya, elvétve akadt egy-egy, általában szülőkkel, mint az én nagyobbikom is. a gondolat, hogy ugyanabban a társaságban vagyok mint ’92ben, azért kicsit feldobott. jobban szeretem az ismerősökkel teli bulikat.

a kötelező póló és cd vásárlás után – best of piramis. csak mert pont ez az összeállítás még nem volt meg – indulás előre, a színpad előtt akarok állni. 8ig még negyed óra, mégis szinte teljesen tolakodás mentesen jutunk el a negyedik sorig, ahol megállunk. előttem közel két méteres pasi, rövid tanakodás után megkérem, hogy cseréljen helyet haverjával, így én látok, a mellett állók pedig nem számítanak. nem gondolhatok mindenkire! azért ezúton, enyhe lelkifurdalástól vezérelve, kérek elnézést, utólag de őszintén.

várakozás közben történeteket hallgatóztam a környékről, a nyertes ‘az első koncertem, ami piramis volt, rakamazon’ kezdetű. amilyen öreg és konszolidált a tömeg az első sorokban, olyan jókedvű is. anyukák ácsorognak csinos cipőcskékben, tudják őrjöngésre, pláne pogózásra nem kell készülniük. cipők nem lesznek taposva, sörök és poharak nem lesznek reptetve, a tömegen sem úszik majd senki, az úri közönség legfeljebb szolidan táncol majd.

a kezdés kicsit megrémít, de a lányok szerencsére hamar távoznak a színpadról. a banda borzasztóan szól, ha nem tudnám a szöveget fogalmam sem lenne révész miről énekel. gondoltam biztos az a baj, hogy elöl állunk, hátrébb biztosan jól szól minden, de azóta már olvastam, naív elképzelés volt ez részemről, sajnos. nem törődve a hangzással üvöltöm a dalokat, próbálom élvezni a koncertet.

a magas úr takarja előlem a színpad jobb oldalát, így a harmadik szám végén kezdem keresni csak somot. eltűnt, szublimált, a koncert végéig fel sem tűnik. ami feltűnik az ezek után az, hogy egyedül őt biztosítja valaki hangszerileg, Paróczai Attila, aki tényleg nagyszerű teljesítményt nyújtott, tette mindezt feltűnés nélkül. köszönet neki!
somról még egy kicsit: ő a múmia, de _sajnos_ inkább azt kellene írnom zombi. igen, lehetnék tekintettel erre, arra, előzményre, mindenre, de nem vagyok. rám, mint közönségre, ki volt tekintettel? _nagyon_ sajnálom, hogy som ilyen állapotban van. nem kellett volna színpadra állnia. egyébként: az érsekújvári koncerten rendben ment minden? aki tudja válaszoljon, kérem. az utolsó számra visszajött, féltem támogatni kell, nem fog megállni a lábán. futotta tőle még egy tétova mozdulatra és talán két csókra a közönségnek. a meghajlásnál nem ment előre a többiekhez, ők pedig nem mentek oda hozzá, érte. szerintem ő nem mert elindulni. a többiek pedig, … ők egész koncert alatt úgy tettek mintha nem is lenne. mondjuk nem volt sok választás.
oké, somról ennyit. ez is sok. döbbenetes, döbbenetesen elszomorító volt látni őt. ennyi.

az átdolgozásokért nem rajongtam, a fénylő piramosok árnyékában pedig kifejezetten rosszul esett. én azon koncertlátogatók közé tartozom akik azt szeretik ha a banda nagyjából azt játsza ami a lemezen van. persze szólók lehetnek, de nem kell minden számba tenni valamit. szerintem.

tény ami tény, mikor révész részéről ülőssé vált a koncert a hangzás valamicskét javult, sőt a hangulat is elindult felfelé, türhetővé, szinte jóvá vált a buli.

a ráadással nem sokat cicóztak, mármint a vége és a ráadás közötti levonulással, megmutatták a zenéket amiket ők szerettek – somra elég faramucin és körülményesen és meglehetősen érintőlegesen került sor -, kicsit még zenéltek, majd mikor letelt a 2,5 óra levonultak ők is. mipedig kis ruhatári és büfés nyomakodás után szintén hazafelé vettük az irányt.

szar érzések ide, hülye gondolatok oda, azért élveztem a koncertet. a többit meg majd elfelejtem. azért, a terveimmel ellentétben, a mai koncertre már nem mentem ki, szép szép a szerelem – mert révész azért még mindig nagyon bejön -, de azért ebből egyszer elég volt.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

leszek a szexuális tárgyad nem könnyű azzal a tudattal menni egy koncertre, hogy legyen bármennyire népszerű is az előadó, neked még sincs fogalmad róla, nem, hogy a munkásságát, de egyetlen számát sem tudnád felidézni. nagy teher ez a tudósító vállán, lássuk, be, sajnáljuk ki...
Szarból várat – Thirty Seconds to Mars koncertkritika Annyira nem szívesen használok csúnya, hatásvadász szót egy cikk címében, de mivel van egy ilyen csodálatos kifejezés a magyarban, amely tökéletesen leírja az egész Thirty Seconds to Mars jelenséget, hogy mégis kénytelen vagyok így tenni. Óriási vár...
Billy Papa soproni kalandja – Billy Talent és Papa Roach koncertkrit... A Volt Fesztivál harmadik napján a különböző „keménységű” rockzenéé volt a főszerep, mielőtt a holnapba átlépve, Martin Solveig parasztvakítós showjával eltettük magunkat az zárónapra. Az Óriás és a Supernem zenekarok koncertje nem ütötte meg az inge...