elevate2006@graz

elevate 2006. pénteken újabb rublikát pipálhattam ki a virtuális “koncertek, melyeken ott kell lennem, mielőtt meghalok” listámról. a sor amúgy nem túl hosszú (fsol, aphex, squarepusher, peter gabriel és még vagy féltucat másik név vendégeskedik rajta), de úgy tűnik, mégis örökké fogok élni, hisz a leftfield az én kedvemért tuti nem fog újra összeállni… summa sumarum, pénteken fellépett a plaid grácban, a második elevate fesztiválon, amelyből idővel európa egyik legfontosabb gatheringje lehet, ha sikerül ledvedlenie a gyermekbetegségeit.

vonattal 6-7 óra az út, kocsival le lehet tudni 4 óra alatt is, habár nekünk sikerült mindkét irányban megtoldanunk 2-2 órával az utazást, ami nem utolsósorban annak tudható be, hogy öten osztoszkodtunk egy népautó szűkös belső terén, s kb. óránként álltunk meg, hogy kihajtogassuk kockaformára csomagolt végtagjainkat + szerezzünk sört. 🙂 a laza menetidőt odafelé még a budapesti forgalom és egy kis parndorfi kavarc is megtoldotta – ez utóbbin sokat segített volna, ha az “einbahn”-ról nem hisszük azt, hogy “bejárat” -, végül mire grácba értünk, már ránk esteledett. a város még esti rezignáltságával is vendégmarasztalónak tűnt, habár kulturális központhoz képest péntek este 8 körül meglehetősen kevés ember lézengett az utcán.

ez a fesztiválirodával sem volt másképp, ahol két unott képű lány és halk zongoraverseny (“ez az egyetlen cd-nk!” – mentegetőzött az arcpiercinges céda) fogadott minket, s míg beszereztük a jó szorosra tekert karszalagokat, kifaggattuk őket a pontos helyszenről, a kapunyitásról, stb. egy teremtett lélek sem zavart meg minket. valószínűleg túl korán jöttünk, s a gráciak sejtették, hogy nem kell sietni, bőven lesz hely odabenn.

a helyszín lenyűgöző. a városközpontból kimagaslik a schlossberg, egy pár száz méter magas domb egy közel 500 éves harangtoronnyal a tetején, mélyén pedig egy barlangrendszerrel, melyet a II. világháborús bombázások idején építettek. a schlossberg környéke az elmúlt években a város legnagyobb turistalátványosságává nőtte ki magát, nem utolsósorban ennek köszönhető az a futurisztikus liftrendszer, amellyel a domb különböző pontjai között levitálhatsz, no meg tőle kölcsönözte nevét az az elektronikus zenei fesztivál, melyet mi is megcéloztunk.

a domb körül kóricálva megállapítottuk, hogy a városban iszonyú eklektika uralkodik: a mura fölött áll egy csupafém/csupafény építmény, melyet az egyik cimborám csak úgy nevezett, “ez egy ilyen hely”: körbenézvén kiderítettük, hogy kávéház és játszótér, valamint szabadtéri színpad is egyben, mindez a gyorsfolyású folyó felett, mert az laza. és tényleg. odébb a pár száz éves házak között újabb fénykoncert alapú látványosság, majd egy templom, s megint egy üvegkupola, s mindez játékos rendezettlenséggel.

valami hasonló mondható el a domb gyomráról is, ahol a rendezvénynek helyt adó termeket találtuk: a durván megmunkált falak és a göcsörtös padló fényárban úszott, s az üvegfalú liftrendszertől is ellállt az egyszeri ember lélegzete, na de mindez magában is hordozta a feszkó egyik nagy problémáját: a gigantikus “játszótér érzés” – ahogy az egyik cimbi nevezte – elmúltával azon kaptuk magunkat, hogy nem kapunk levegőt a “dom im berg” névre keresztelt nagyteremben, vagy az egyenetlen talajnak hála pedig nem tudunk táncolni az “uhrturmkasematte”-ben (e könnyen megjegyezhető nevekkel gondoltak a külföldi látogatókra).

a piák elgondolkodtatók voltak: 2.80 eurot (kb.800 forint) kóstál egy 0.33-as sör, s az üveget vissza lehet váltani, ennek köszönhetően a tánctéren nem kell üvegcserepek között lavírozni; ugyanennyibe került a gyüszünyi vodka, és a jägermeister-utánzat is – ezzel ki is merült az alkoholtartalmú italkínálat. a kiszolgálás változó: a legtuskóbb pultostól kezdve az előzékenyen mosolygó brunóig volt minden: az egyik ölni tudott volna, mikro az ember visszakérte az üvegbetétet, a másik meg egy óra múltán is emlékezett, hogy lóg a visszajáróval.

s most a fellépőkről: a négynapos rendezvény harmadik napját céloztuk meg – plaid miatt természetesen -; érkezésünkkor a domban az osztrák photophob (itt és itt) játszott széteső elektrót az egyelőre kis lélekszámú közönségnek (a későbbiekben sem lettünk olyan nagyon sokan), az óratoronyban dj distance (itt és itt) kevert dubstepet: erről a zenei stlíusról sokan azt mondják, a jövő underground tánczenéje, de nagyon remélem, hogy csak tiszavirág életű fellángolásról van szó, ugyanis ettől a belassult monotóniától az embernek percek alatt elmegy az életkedve (ez a comic strip és ez a kép elég kifejező :). az öt helyszínből még egy harmadikat kiszúrtunk (dom 2nd floor), amely inkább lounge, ahol a bealvásról kényelmes díványok és minimal electro gondoskodott. hmm, akkor ez megvolt: menjünk ki inni. 🙂

a tivornyáról pont beestünk a plaid (itt és itt) kezdetére, amire végre összegyűlt már pár száz ember. az angol duó – illetve annak felének – fellépése fantasztikus volt, ám mégis csalódásként kell elkönyvelnem: gondolom, a fesztiválnak csupán egy órányi “haknit” sikerült letejelnie, s mikor a half-plaid és bob 50 percnyi dübörgést követően elpárolgott, jókora hiányérzetet hagytak maguk mögött. oké, értem én, hogy egy tánczenei fesztiválra táncolható zene kell, ezért az olyan gyönyörű kompozíciókról le kellett mondanunk, mint a dead sea, a rakimou vagy az even spring, ugyanakkor régi nóták helyett inkább új vagy kifejezetten live actekhez gyártott zenék jöttek, melyekhez bob jaroc (a képen balra) vetített hangulatos, máskor elgondolkodtató videókat. az ötven percnyi show-ban csupán a crumax rinsre sikerült ráismernem, melynek 6 perces videójába összesűrítették az iraki konfliktus három hetét.

clark helyett inkább fanura (itt) szavaztunk, az óratoronyban játszó finn drumfunk-növendékre, aki a tőle elvárható dobszeletek közé néha olyan meglepetéseket is beszúrt, mint a system bleed, csak azt nem értem, hogy lehet lezárni egy klassz szettet a papua new guinea vector burn által kiherélt változatával. őt a még mélyebbre merülő seba (itt) követte, akit sajna pár perc után be kellett áldoznom a táncolhatatlan táncparkett és a domban időközben porondra kerülő tim exile (itt és itt) kedvéért.

ez a fazon tuti, hogy nem normális. másfél órás szettjének nagyját a színpadon rögtönözte különböző hardcore és dnb loopok (pl. bad company – the nine) boncolgatásából, szétfúrásából, újraértelmezéséből, stb. a live kísérletezgetéshez saját hangját is hozzátette, melyet szintén ott helyben széttorzított és -effektezett, majd beloopolt a ritmusok mellé, mindezt hihetetlen energiával és tempóval. (a myspace-en hallgass bele a live improvised-ba és kb. képben leszel.) az egyéni és megismételhetetlen performansz akkor lett volna csak különösebb, ha tim a rózaszín válltöméses zakója helyett ádám kosztümöt választ (volt már rá példa).

hogy esélyünk se legyen a fellélegzésre, a földbe döngölő show-t x&trick (itt és itt) szettje követte, amely intro gyanánt alámerült a legsötétebb dnb-be, majd miután már kellőképp szétestünk, átváltott gabberre, s szétgyilkolta a bandát. úgy hajnali öt táján arra gondoltam, hogy ha most abbahagyom a táncolást, akkor egyszerűen képtelen leszek folytatni… közben rácsodálkoztam a közönségre is: gázálarcos véglények helyett esztétikus hölgyemények pattogtak veszettül a hardcore-ra. hmmm, thunderdome reneszánsz?

eddig bírtuk. a sofőrünk már egy órával korábban lelépett aludni; azt hiszem, jobb lett volna, ha tovább szunyókál, a hazaútunk ugyanis meglehetősen kalandos volt: emberünk veszélyes manővereit látva majd’ minden benzinkútnál megálltunk, hol kávézni, hol sunyi egy sort. mindenesetre du. 1 volt, mire hazaértem. jövőre? van még mit csiszolni a szervezésen (a nagyobb választék, az emberbarátibb csiszolt környezet – és padló – biztosan több látogatót vonzana), de hát a sziget sem napi 70e látogatóval kezdte…

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Tanítani lehetne: Kowalsky meg a Vega évzáró a Dieselben A Kowalsky meg a Vega a Diesel Clubban zárta a 2008-as évet, a szándékok szerint majd baráti közösséggé kovácsolódó közönségével. Ez (mármint a kovácsolódás) persze kicsit illuzórikus, de a hangulat jó, még ha a rakenroll távol is marad. Két dolog, ...
“Thats the blues, people!” – John Mayall az Akvári... A fenti kijelentést maga John mondta koncertje közben hétfő este az Akváriumban és őszintén szólva semmi kedvem vitatkozni vele. Vagyis inkább: nincs értelme vitatkozni vele. Miért? Azért, mert tényleg EZ a blues, emberek! Beszámoló, képek, minden, a...
hangos éj quimby, mi más. most épp és megint a38on, pecsa helyett ide zsúfolódtunk be. minden koncerten, de a quimbyken különösen dagad a keblem, ha nagyobbikom is jelen van: erre én szoktattam rá. jelenleg kisebbik van idomítás alatt, ő még cserélteti velem a...