nesztek nektek ingyé’ parádés

“Még több karnevál, még több parádé, még több fesztivál!”

Budapest parádé hetedik alkalommal, csuhajja! Félmillió állandó érdeklődő a főváros utcáin, félmillió elszánt idióta, aki újra és újra kijár rácsodálkozni a saját suttyó fajtájára a dübörgő kamionok elé, és fújja a sípját, fújja, úgy ahogy azt 2000-ben jól kitanulta.

Mi? Hogy a Sziget fesztiválra is mondhatnak rokon értelműeket? Ácsi-ácsi, nem csak a programok minőségi különbözősége okán, hisz izlésekről kár a vita, de az n/agyban más!
Ott szűri a csőcseléket a drága belépő, és konkrétan egy folyónyi vizesárok elválasztó akad az urbanizálódóktól, így szűkítve térben a koválygókkal az atrocitást.

Felhívtam néhány cimborámat, hogy ugyan látták-e már miféle jó kis koncertek lettek beleközömbösítve idén a programba, s ha már ilyesféleképp adódott, akkor kimegyünk-e rá hátat vetve a hátnak, fedezéket adva testnek és a körülölelő mentalitásnak, de mind lepasszolt, hogy barom vagyok. Ja. De bátor! Ha senki tart velem, majd én egyedül! És megmutatom én nekik, no meg a blogolvasó világnak, hogy megéri az árát (jaj, csak nagyot ne csalódjak)!

A megérkezést természetesen nem kapkodtam el. Tűrőképességem tól-ig határait feleslegességgel minek is feszegessem, célirányosan indítványoztam acélosan ellenálló lényem a 18 órás Belgára, mert rég láttam a 3 hülyét, csak.

A sárga földalatti járatban jött az első parádés jatt. Idősödő férfiú kereste idősödött hölgyben felháborodásához a párját, hogy miféle tipikusan magyar italozós és szemetelős vircsaft folyik itt máma, hogy minden tagját el kéne küldeni az igazi karneválra, Rióba! Hmmm. Elismerésemet kiváltotta, hevesen helyeseltem, jelentkeztem hogy mennék én is, bízvást hogy befolyásos párttag (ahogy kinéz) és tényleg elintézi, ámen.

A következő megállónál azt kitekintettem a kinyíló ajtón, szembe a padra. 3 tizenéves leány volt ki teljes széltiben azt belakta, középsőjük alkoholtól cefet állapotban – ó a cuki, a drága, parádésan elszámítgatta, jaj, felborult benne az űrmérték. “Ne nézz!”, nekem összes létező és holtnyelv gesztikulálva beüzenték. Én genyó meg ajtózáródásig csak együttérző széles mosollyal dehogynem néztem, hej mi lesz ebből, sunyin nevetgéltem, hisz még oda sem értem!

De mikor oda, na az volt az igazi hejehuja. Szépművészeti elől majdhogynem kézenfogva vittem magammal egy aprócska lyánykát, ki vidéki és netismerősöm alíg-alíg, de mert semminél ez is több, és pajtásai jönnek de csak jóval később, hátsó osonóösvényen haladtunk a Matyi büfé kamionjánál is szarabbul ékesszóló kók-kólaszínpadig, hol már javában űzte a tutit Tokyo, Még5löv és Bauxit. Kritikusok ők is, mi hozzáértők tudjuk. Érezték a fene nagy parádé-fíling komolyságát, ettől aztán az össz klippnótát lelketlenül lehadarták, majd káromkodósra véve a figurát elköszöntek, szevasz, szevasz. Hogy még elcsíptük Neo végét az aréna-színpadon, mi hangzásügyben végre döngölt, majd vissza néhány taktus erejéig Anima Sound Systemre, nekik hátha több jár, de nem jellemzőn.

Ekkorra fogyott el kétdekás bekevert piám, hogy vettem észre szituáció szülte társam parádésan rövid szoknyáját, egyre mélyülő dekoltázsát, kecsegtetőn. Tétova lépéseket tevőn ujjaim begye hosszú felismerés után a szituációt finoman érintette, majd mert ellenállás sehonnai, magát onnan úgy el is vette, mint gömbölyű fenék gazdáját az idő, az ő barátaihoz.

Untam az Animát, na. Kitaláltam, hogy térképpel a kezemben taktikusan mérem fel eztán a lehetőségeket, és haladok sorra, hogy rátaláljak a csak nekem felvonultatott übertuti táncos- és zenekamionra!

Gyólya volt a prímás, szúnyog a szekundáns, büdös bogár a bőgős, zöld béka a flótás. dudázott a denevér, farkas fújta farkát, előugrott a majom, roptatta a pulykát.

Unikum Next Party Action Kamion, jeee. Platóján céglogós ruciba rázta egy pomázi bringaringva csipőjét és én annak ellenére ismertem fel, hogy már fél éve is lehet annak, hogy iwiw-es leszólításomból csapattunk egy spontán egyszeri kerékpártúrát hegynek föl és távolba el, és azóta egymásnak keresése nem volt se oda se vissza, de hol ennyire izlésidegen a parádés fieszta, sokperc “örülök hogy látlaknyira” szívesen futotta.

Na de a többi? A személyes érintettségemtől messze távol tartva, hogy jobb híján már azt fürkésztem, hol van a legegységesebb ruhácskaforma (Bank Dance Hall), a legizgatóbb táncoslány (Inside-Outside), a legeredetibb díszlet (Viva), a legcsillogóbb jelmez (Blikk), a legtöbb szőke
(E-klub), legalább egy transzvesztita (Alibi) és már a tököm se tudja, mert magasról kezdtem szarni az egészre, ahogy a közönség már csak a jelenlétével is alázott.

Szinte láttam magam előtt az augusztus 20-i vihart… Hogy milyen jótékony hatással lehetne az itt résztvevőkre, ahogy az a kis szél és esővíz ezt a sok mocskot eltakarítja, a cigány nagycsaládos biz-basz árusokkal az élen, primitív magyarokkal az ölben, ej az álmodozó kelekótya kutyafáját közben Asian Dub Foundation-ra visszaértem, s nyomtam egy puszit orcájára szigetbloggerina Ritusnak, ki rögtön kiszúrta gyilkos hajlamom, hogy meg se vártam a kegyeleti okoból elmaradt tüzijátéknak kezdetét.