jute szembe

apuska kérdezi bejegyzésében „Leszokni erről mikor lehet?”

erre válaszom nincs – utolsó nap részemről annyiban maradtam, hogy jövőre még jövök. a szívemben pedig él a remény, hogy jövőre és utána is ugyanezzel az elhatározással ér véget a sziget -, viszont eszembe juttatta rászokásom folyamatát.

bármily hihetetlen a rászokás a harmadik x elhagyása után történt. úgy tűnik fordítva élek. tizenévesen komolyan, huszonévesen családanyaként, harmincasan szigetrejárósan, koncertenugrálósan, táncolósan.

már első találkozásunkkor tudtam, hogy kedvelni fogom. éreztem szeret engem, élményeket ad. de nem mertem rögtön ráakaszkodni, minden nap látogatni. féltem rájön, mégsem kedvel és eldob.

egy, két nap volt az első alkalom. aztán vártam újra, érkezzen és akkor már egy, két nap volt amikor nem találkoztunk. első hetijegyem elhatározása egy olyan augusztus után történt mikor már minden nap találkoztunk. akkor már tudtam nem lesz undok velem bár kissé csapodár, szíve nagy, rengetegen beleférünk.
azóta vagyunk mi évente egy-egy hetet boldogan együtt. nem bánom, hogy a köztes időben nem gondol rám, nem ír, még csak fel sem hív, elegendő a tudat, hogy augusztusban jön újra.

ha nem jönne, örök harag. ezt csak nem kockáztatja.

😀

2 thoughts on “jute szembe

  1. FENTE LEVENTE

    Egy kis hisztikus,misztikus,romantikus szigetnek a belsejében,idejében keresem kedvesem és nyugalmam.
    Most nyugalmamban unalmam az uralmam.

    AMI NEM VERS AZT NE VEDD OH ANNAK,BÁR A DOLGOK EGYMÁSBA ROHANNAK.

    (FENTE LEVENTE)

  2. FENTE LEVENTE

    Egy kis hisztikus,misztikus,romantikus szigetnek a belsejében,idejében keresem kedvesem és nyugalmam.
    Most nyugalmamban unalmam az uralmam.

    AMI NEM VERS AZT NE VEDD OH ANNAK,BÁR A DOLGOK EGYMÁSBA ROHANNAK.

    (FENTE LEVENTE)

Comments are closed.