finá lé

Van a Szigetnek egy másik arca. Egy nekem rácsodálkozni való nappali, az éjszakák parti szűrőjétől kitakart, amolyan giga búcsú, vásári bazár és turistalátványosságok remixe, hol a programok középdélután kezdődnek, előtte meg az alvó nagy semmi. Ha csak nem?

Találja valaki ugyanúgy élvezetesnek a jövő-menő emberek forgatagát, mint mondjuk én.
A különféle nációk temperamentumainak vizsgálatát. A fizimiskák nyúzottsági összefüggéseit az elmúlt éjjelek bulijain eltöltött idővel. Az extrém külsőségek mögött meghúzódó hétköznapokra jutó valós imidzst. A szerelmesek viszonyából múltjuk, jelenük, és a kohéziót, minek alapján. A női és férfi szinglihordák alkalmi párbevállalósági faktorát. Korokat, foglalkozást, asztrójegyet. Családi állapotot, jómódúságot, vallási hovatartozást. És a többit… Jó játék, ráérő blogíró hülyegyerekeknek.

Mert kedden reggel ráértem. Korán fekvés után korán ébredtem, tiszta fejjel körbenéztem, s láttam a másvilágot. Vízért sorokat ki-ki-állót, lapforma lumináriumot, pöttyös kalandparkban sisere kölyköket, híg csokiban fürdő ruhás nőciket, a Rockinformon délben fellépő csini hörgő Angelusokat, gyakorló mutatványosokat, hétpróbás főpróbás repülő hegedűsöket, mi nagyon komoly volt. Nevezetes Transe Express zenélő francia társulat, kik egy része úgy 30 méter magasból volt belógatva egy daruról, úgy heten, mint a gonosz marionettbábuk a légbe: egy artista, egy énekes, egy csellista, meg Matyi és a hegedűsök; alattuk vagy 10 vidám kongás, szemben velük egy komplett rockzenekar valami futurisztikus muzsikajárgányon – és ez támadt be így látványban, hangzásban, egyszerre! Csoda, ha eztán Asziszi Szent Rita, hogy engem kell összeszedni?

Majd csatlakozni jöttek többen és többen, majd többnél is többen, a populárisan legnívósabb napra. Volt olyan, kivel elmentem egy kis energiaátadós relaxra (hátha kicsípik torkomból és orromból a hivatlan vendégeket), volt kivel az automata színház múlt századelős óriás zenedobozát látogattam, s volt kivel kislabdákat dobálóztam fekete lyukakba.

No de azért volt olyan is, kivel oly töményen csempészkészültünk rá Animára, melyet a héten nem is ittunk, mert nem volt legál a kocsmarepertoárba. Ja. A nagyszínpados Hang Szisztematikára, mely elé időben, a Présház elé térben odacsődítettük az összes napijegyes perverz társaságunkra vágyót, azt persze hogy a fele se. Talált oda, vagy veszett el a veszett tömegben. Bénák. Vagy direkte megúszták, hogy egy veterán bulihuligánnal kelljen átmulatni az elkövetkezendőket? Minden esetre métereket tágítottunk, és akkor is csak homoki csik ló mód arról a pontról egész a Prodigy befejeztéig. Jaj, milyen nézőközönséggel hígult a békés fajtánk? Az, hogy az állandó partiaréna vendégeket is két órával előbb csípte meg a bolha s alkottak velünk szoros testtömeget, ez csak a kisebbik rossz. A nagyobbik, hogy az alapvetően bunkó Szigetet elitélő fajokat is megmozgatta a 10 éve úttörő és romboló fájersztárter, hogy rakódjék le nehéz vízkő a szervezetükben, és aztán vigyék el őket a rézfaszú baglyok!

Oszoljatok, oszoljatok, nektek a mókának vége. Mi meg elmentünk még utoljára a szemmel cicisimogató vizespólós térre, hol megdöbbenten vettem ügyre, hogy sok a jelentkező, formás keblű és bátor, minden férfit meggátol abban, hogy hátat fordítsanak nekik. Ravasz bestiák, tudtam volna mutatni nekik egy privát bulit…

Ha nem akartam volna minden áron végignézni a Balkan Fanatik produkcióját, hol e napon először adódott az esély egy elférő táncra, mely beleszart magasról a maradék energiák vészszint alatti pislákolásába, így azt simán felélte, hogy szinte csak a feltételes reflex és a papírszalagos ismerősök tisztelete vitt át a Medzsikbe.

Mely aztán majdnem megint izgalmassá lett azzal, hogy megtalált egy fogadással egy drága, melynek tétje mindegy, lényege az alakulása, hogy 10 percen belül kell neki egy csók egy vérmes sráccal, s ha az elsőszámú kiszemelt nem, akkor majd én. No persze. És a férfiúi büszkeség?

Hajnali feladás, déli pakolás, szomszédok elköszön, málha becsuk. Benne tárgyi bizonyítékok, hogy idén is itt voltam és jövőre is leszek.

Leszokni erről mikor lehet?

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

szigetend gyorsan le kéne körmölni ezt az összefoglalót, ugyanis meglepően fürgén szökik az élmény, ami leginkább annak tudható be, hogy sokadik alkalommal az ember már nem elmegy a szigetre, sokkal inkább hazamegy, s otthon lenni bármennyire jó érzés, nem túl...
Bemutatkozom Sziasztok, abszinth vagyok, ez a 14. szigetem – illetve csak a 13. Az elsőn, 1993-ban kint voltam, egy hétig, sátorral, de az 1994-esre nem mentem, hjja, zsenge korom ellenére is volt már annyi jó érzés és ízlés bennem, hogy két lovaskocsival sem tud...
Még két nap! Még kettőt kell aludni, és elkezdődik végre nagyon sokunknak az igazi nyár, annak legnagyobb, legátfogóbb, legpunkabb, legdurvább, szebb, és legtökéletesebb, legnagyobb visszhangot kiváltó, zenés (stb.) programja, A SZIGET. Még kettő és végre belebúj...