szürreál kontraszt hat

Vasárnap, pihenőnap, ki ezt antik kitalálta, még el sem képzelhette a Szigetet, különben nem tehetette volna ki az ablakba se az ilyenül felelőtlen kijelentéseket, de még sátorba se, ha korban oda nyúlik vissza, elmesélem néktek miféle kanossza járási világba csöppentem ki, vagy be, ötödik napra viszonyíthatóságosan borulni kezd a relativítás, s ez tényeken alapuló megállapítás, semmi elmélet.

Illik azt állítani Tankcsapdájékról, hogy elcsépelt és unalomig ismételt – más megközelítésből klasszikus. Lehet? Lehet. Mégis, vagy pontosan ezért, az 1994-es Eurowoodstock-Diáksziget óta minden évben verem velük pogótól, fejrázáson át, lábujjemelgetésig a taktust, s tán ők sem hagynák már ki semmi pénzért (ejtőernyős balesetért) a nagyszínpadot, s hát nekünk van igazunk így együtt – kell azt kész, miközben elég távol álltam már tőlük ahhoz, hogy hallottam a mellettem álló lánynak a hangját. Beszélgettünk irodalomról – ki hogyan, hova, miket, miért és mi pénzért – exmagyartanárom lányával, de hiába a majdnem belemélyülés, neki dolga lett, és hamarosan fény derült rá, nekem is.

Lezavartam egy gyors egyeztetést a Miamiból fesztiválra látogató hihetetlen jófej véletlen sátorszomszéd régi iskolatárs Katával, hogy akkor most egy találkozás a The Rasmus előtt féltávunkon a Gouranga-lak előtt legyen aktuális, s ha már ott vagyunk, belehallgathatnánk akár egy nótába, ha már két nappal visszább annyira bejött. Nem csak akkor…
Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna, Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Háré Háré. Megállás nélkül üvöltöttük és örjöngtük át két órán keresztül a szent margarindalt, miközben a sok balfék a finnek pop-metál dark divatüdvöskéjén nyomorgott. Ööö, de hova tűnt a beszédhangunk?

Afro-latin színpadot érintve nem szégyeltünk átódalogni a Magic Mirror showidejére, a 11 órakor indító travi műsorra, mely a felkonf szerint olyat ígért, hogy felkopik tőle az állunk! Hmm, na ne mondd! De mondta. Mindenkiből kibírkózom a buzit! Pénztárcáink biztonságba helyeztük, úgy néztük, így a fenyegetés realizálódásának nem is lett a valósághoz joga.

Na de most hova? Tervkoncertig szabadidős ücsörgést választottunk a Duna moziban, hol megcsíptük az Egyetleneim szexuális erőszakoskodásokkal átitatott végkockáit, mit mi (mit mi?), mint romantikus informatikusok nagyon bírtunk, és ráadásként külön tetszett nekem benne az az egyszeri kontraszthatás nőfelszedős hozzáállás mely így szólt: “rossz időben, rossz helyen, a rossz csajhoz” – irány a kijózanító sátor, babám, ott majd kivésik a vesédet!

Aznapra ez volt nekünk a Neo. Igen, igen. Ezen fellépésükre végre kellő hangszeres kiséretet fogadtak cinkosul, így a komjúter és vizuális effekthegyeken túl: dob, gitár, fúvósok, minden mi fülnek ingere – ilyen ritmusok mellett ér a végére belefáradni vele.

Menjünk haza? Én nem. Korán van még, azt nem lehet. Oké. Lekiismeretedet csukott szemmel hajítsd a dombra, a szemetesre, és menj, hagyj egyedül, de én akkor sem megyek – üvölteni akartam, de már csak suttogni tudtam…

Mikor szembeköszönt mindkettőnk megmentője, hogy hello puska. Héé, hóó, cicamica hóó, hisz ki ez a lány, ha nem a múltkori bárpult mögötti rokonszenvem a Capellából? De de, ő volt. Gyors átadás az újnak, s már rongyoltunk is a tánctéren, közel, nagyon közel a kívánalmakhoz, gerjedelmekhez, ahogy az lenni szokott, ecetere, mikor is puff, megint világos lett, és bezárt a bazár. Anyátok!!! Vagy ahogy szószerinti fordításban az argentínok mondanák, tudtam meg Karibi térségben is élő tőle: menjetek a papagáj puncijába!
Így aztán kocsmánál borozós beszélgetésbe torkoltunk, mikor is jéé, megint irodalom, ő tanította, és vannak novellái, mit még nem mutatott senkinek, hát ez aztán remek, akkor premierenyimek, fogadom majd azokat szeretettel, és a szigetvégi szerda éjjeli buliba, hol tánccal fellép, hogyne mennék, csak bírjam ki szervezettel.

Egy útelágazódásban (jól írtam?) szintén spicces olasz férfiember még italozni hívott minket, mi fogadtuk, és társalogtunk, és imádta-ismerte a digó focidrukker a nevet: “puszkász”, így aztán részegkedvelettel ölelgetett, a kutyafáját, annyi baj legyen, kedves volt.
Nem úgy mint a fehér furgonnal érkezők, a Sziget-deportálók! Kevés ki reggel nyolckor ébren, de ki igen, tudja, akkor kezdik a portyát, s belegyűjtenek mindenkit azonnali hatállyal egy mikrobuszba, kinek napijegye bevégeztetett. Így jártunk. Hirtelen szakították el aktuálnapi szerettemet, és szalagját, ihattam meg én a maradék piáját.
Percekkel később hívtam, nem bántották, bejáratig kitaxizták. Luxusszolgáltatás!

Olaszunkkal aztán haladtam még kicsit a kajások felé tova, ott belefutottunk egy nagyobb francia csoportba, kiknek bögyükbe volt ugye még a VB-döntő, azt picit sem csoda, ha egy darabig még leültünk velük, szórakozásképp hergeltük őket, majd intenzív Zidane-fejest imitáltak, háhá, végül sörökkel áthatva 11 óra körül megszállt minket a totális fesztiválpísz, no meg az “egy pihenőnapra elég ennyi”, lefeküdni kéne menni kínzó érzés.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Luminárium, Boban és Robert Hát elkezdődött. Bejutni igen nehéz lett volna, már délután kettőkor hatalmas sor állt, de szerencsére nekem már karszalagom volt, nem jegyem, így berohanhattam a központig, hogy feleségem jegyét is csinos sárga karkötőre cseréljék – tíz perc volt a...
A Rádió C Szigetajánlója 09.Szerda, Roma sátor Gyass (Szerbia) 20.15 „Gyass: cigányul így hívunk valahova, gyere megyünk gyass. Izgalmas formáció aki szereti a tempós virtuóz etnójazzt az dzsajonki”. 10. Csütörtök, MüPa Jazz Színpad Tom Walsh Trio (CAN-H) 21.30 „Kell a ...
Hardcore against Chillout :: Keménykedés Gyenygélkedés Íme egykét alternatíva hol tudjátok a mai napon bebizonyítani, hogy ti már nem a tourist kategóriába tartoztok, hanem szigorúan a veteránba. Ha félnétek a 8 napon túl gyógyuló gerincsérülésektől vagy csupán pihennétek a következő nagy koncertre, nézz...