szigetnow. 2006.08.15. the_prodigy @nagyszínpad

hát nem mai gyerekek, az biztos. pocak, toka, magas homlok befigyel – a szarkalábak megszámolásához azért nem voltam elég közel -, s sem maxim, sem keith nem veti úgy szét magát a színpadon, mint anno. de azért zúznak.

kár lenne szépíteni, a the prodigy már a “hasbeens” kategóriába tartozik: liam howlett (a másik kettő igazából csak rikácsoló kirakatfiú) közel 10 éve nem írt kiemelkedő zenét, legutóbbi albumukról, a 2004-es always outnumbered, never outgunnedről minél kevesebbet beszélünk, annál jobb. még a best ofra felpakolt 2 új zene se fordítja feje tetejére a világot, csupán meglökdösi kissé. ez van: manapság már bármelyik kölök képes összeszamplingolni olyan breakeket, amitől kettéáll a füled, de nincs olyan electrohead, aki ne lett volna a világ legnagyobb prodigy fanja úgy 1991 és 1995 között.

tegnap este közülük sokan meg is jelentek a hétköznapi bazárhoz képest rendes tumultussal bíró nagyszínpadnál. szerettem volna kiérni a living colourra, de mire megjártam a présház-csónakház-nagyszínpad kört, s letudtam ételt/italt/haverokat, addigra már iggy is ott viháncolt néhány felcitált szigetlakó társaságában. iggy, vazze, hogy nézel ki, kilóg a valagad! nem érdekes, inkább igyunk. ügyesen manőverezve ezúttal megúsztam az animarhaságot, s mire visszatáncoltunk a színpadhoz, addigra a kijelző a prodigy-t hírdette.

partnernőm és saját életem kockáztatva befurakodtunk a 10. sor környékére, de hiába próbáltam őt is, magamat is felkészíteni arra az emberhullámra, amire a banda kivonulásával számolni lehetett, pillanatok alatt levertek minket a lábunkról. a csajszit kirángattam, magamat visszatuszkoltam, s hajrá: kellett egy kis survivor-feeling.

rengeteg fikát és fanyalgást olvastam a tegnapi gig kapcsán. régi számokból éltek, hakni volt az egész rádobolással, rágitározással és visítozással, s ilyen meg olyan szarul szólt. hát, nem tudom: ott a harmadik és tizenharmadik sor között ingázva azért elég szép csomót kötött a tüdőmre a basszus, s még csak az kéne, hogy olyan fostalicska zenékkel blamálják magukat, mint a baby’s got a temper vagy a hotride. nekem még a spitfire se hiányzott volna, és a back 2 skoolért se vagyok oda. s különben is: a közönség az out of space-re tombolt a legjobban, amihez viszont olyan gyönyörű dobkíséretet küldtek, hogy a szőr felállt a hátamon. ami a haknit illeti: a prodigy mindig is így turnézott (ez volt a negyedik koncert, amit elcsíptem tőlük), sampling nélkül, csupán élő hangszerekkel egyszerűen képtelenség lenne visszaadni azt a precíz breakbeatet, amiért imádjuk és istenítjük őket. s igazából azt is magasról leszarom, hogy tíz éve szarban kotornak: azt a három zseniális albumot egyszerűen nem lehet semmisnek tekinteni.

voodoo people, no good, poison. aztán firestarter, breathe, smack my bitch up. és persze a fuck’em and their law. itt-ott megbolondítva, remixelgetve, de lényegében érintetlenül hagyva: mert a klasszikusokat baszkurálni nem szép dolog.

másfél órányi megapogót követően megverve, de nem leverve kerestem magamnak társaságot, aztán többesszámban kutattunk ígéretes buliplacc után (a vurtstli electrique-t csak nem sikerült meglelni, pedig elvileg ott beatman & ludmilla zenélt), de mindenhol tengernyi ember figyelt: a mokkában még annál is többen. így inkább felszerelkeztünk piával, s hajnalig tartó dumálással búcsúztattuk a tizennegyedik szigetet. frappáns finisnek helye nincs.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

terrorulez terrorulez. nem elég, hogy a coldcut és gomez már ide se ért, de a party arenában fellépő john b is beszívta a nagy mocskos bráningot. a művész úr kommentárja: so, i made it to budapest for the sziget festival. my bag didnt thanks to terrorist id...
Józanon péntek este fáradtsággal küzdve majdnem bealudtunk, de aztán mégsem, és olyat tettünk mint még soha: kocsival mentünk színjózanon, és ez az állapot maradt egész éjjel. Mondhatni kísérleti jelleggel. Magic Mirror felől közelítettünk: tömegnyomor, át a...
Placebo-interjú, véletlenül Csak vicceltem, természetesen. De azért én kicsit többet vártam ettől a Placebo-koncerttől, jó volt ez is, persze, de nagyon kevés volt benne az olyan pillanat, amikor az ember a szó szoros és átvitt értelmében is elemelkedik a talajtól. A "sors fin...