szigetnow. 2006.08.15. the_prodigy @nagyszínpad

hát nem mai gyerekek, az biztos. pocak, toka, magas homlok befigyel – a szarkalábak megszámolásához azért nem voltam elég közel -, s sem maxim, sem keith nem veti úgy szét magát a színpadon, mint anno. de azért zúznak.

kár lenne szépíteni, a the prodigy már a “hasbeens” kategóriába tartozik: liam howlett (a másik kettő igazából csak rikácsoló kirakatfiú) közel 10 éve nem írt kiemelkedő zenét, legutóbbi albumukról, a 2004-es always outnumbered, never outgunnedről minél kevesebbet beszélünk, annál jobb. még a best ofra felpakolt 2 új zene se fordítja feje tetejére a világot, csupán meglökdösi kissé. ez van: manapság már bármelyik kölök képes összeszamplingolni olyan breakeket, amitől kettéáll a füled, de nincs olyan electrohead, aki ne lett volna a világ legnagyobb prodigy fanja úgy 1991 és 1995 között.

tegnap este közülük sokan meg is jelentek a hétköznapi bazárhoz képest rendes tumultussal bíró nagyszínpadnál. szerettem volna kiérni a living colourra, de mire megjártam a présház-csónakház-nagyszínpad kört, s letudtam ételt/italt/haverokat, addigra már iggy is ott viháncolt néhány felcitált szigetlakó társaságában. iggy, vazze, hogy nézel ki, kilóg a valagad! nem érdekes, inkább igyunk. ügyesen manőverezve ezúttal megúsztam az animarhaságot, s mire visszatáncoltunk a színpadhoz, addigra a kijelző a prodigy-t hírdette.

partnernőm és saját életem kockáztatva befurakodtunk a 10. sor környékére, de hiába próbáltam őt is, magamat is felkészíteni arra az emberhullámra, amire a banda kivonulásával számolni lehetett, pillanatok alatt levertek minket a lábunkról. a csajszit kirángattam, magamat visszatuszkoltam, s hajrá: kellett egy kis survivor-feeling.

rengeteg fikát és fanyalgást olvastam a tegnapi gig kapcsán. régi számokból éltek, hakni volt az egész rádobolással, rágitározással és visítozással, s ilyen meg olyan szarul szólt. hát, nem tudom: ott a harmadik és tizenharmadik sor között ingázva azért elég szép csomót kötött a tüdőmre a basszus, s még csak az kéne, hogy olyan fostalicska zenékkel blamálják magukat, mint a baby’s got a temper vagy a hotride. nekem még a spitfire se hiányzott volna, és a back 2 skoolért se vagyok oda. s különben is: a közönség az out of space-re tombolt a legjobban, amihez viszont olyan gyönyörű dobkíséretet küldtek, hogy a szőr felállt a hátamon. ami a haknit illeti: a prodigy mindig is így turnézott (ez volt a negyedik koncert, amit elcsíptem tőlük), sampling nélkül, csupán élő hangszerekkel egyszerűen képtelenség lenne visszaadni azt a precíz breakbeatet, amiért imádjuk és istenítjük őket. s igazából azt is magasról leszarom, hogy tíz éve szarban kotornak: azt a három zseniális albumot egyszerűen nem lehet semmisnek tekinteni.

voodoo people, no good, poison. aztán firestarter, breathe, smack my bitch up. és persze a fuck’em and their law. itt-ott megbolondítva, remixelgetve, de lényegében érintetlenül hagyva: mert a klasszikusokat baszkurálni nem szép dolog.

másfél órányi megapogót követően megverve, de nem leverve kerestem magamnak társaságot, aztán többesszámban kutattunk ígéretes buliplacc után (a vurtstli electrique-t csak nem sikerült meglelni, pedig elvileg ott beatman & ludmilla zenélt), de mindenhol tengernyi ember figyelt: a mokkában még annál is többen. így inkább felszerelkeztünk piával, s hajnalig tartó dumálással búcsúztattuk a tizennegyedik szigetet. frappáns finisnek helye nincs.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

anikó, neked szarik a rigó Szigeten a kezemben jegyzetfüzettel hatok. Tán poétának, tán újságírónak, ki csípi el a maradandani vágyót, de mert e jelenség furcsaságában a szintet még csak nem is csiszolja, senki se jött s mondta, koptassam a pennám otthon, mindig csak egybe, so...
Holnap hajnalig Hajnali háromkor sok kihalt hely van a szigeten, de az Afro-Latin Színpad - Meduza- Magic Mirror háromszögben azért elég jól ki lehet húzni reggel hatig. A Magic Mirror ráadásul az egyetlen hely a szigeten, ahol mindenki kedvesen mosolyog, és nem ba...
Leg Menni, menni, menni hát! Na az a legdurvább az egy hétben, a folyamatos távolság, kilométernyi gyalog, mint balog, mert muszáj, hogy úgy éljem meg, hogy ne maradjon ki semmi. A leghidegebb a sör továbbra is, bár bejött a második helyre a hajnali vaco...