A Zakopane, Elefántcsontpart, Szentpétervár, Brüsszel-Marokkó tengely.

Nekem
a hatodik napon véget ért, a hetedik napon megpihentem. Tíz nap Kapolcs és
hat nap Sziget után a csend a legszebb zene, amire vágyhatok. De csak estig,
mert este már a szegedi IH-ban hallgatom a fiatal amatőröket.

A
Sziget vegyes érzéseket hagyott bennem, s most nem is mennék bele a divatos
adatok sorolásába, számokba és árakba. Mert arról nyilvánvalóan nem a szervezők
tehetnek, hogy négytagú családomból csak én szakíthattam ki némi költségvetést
még egy fesztiválra. És arról sem tehetnek, hogy éppen a számomra
megfizethetetlen vendéglátó árak azok, melyek miatt a külföldiek ideözönlenek.
Ők nem tudják megtölteni a zsebem kellő mennyiségű Euroval. Sajnos más sem. A
Sziget mára már kőkemény üzleti vállalkozás, egy nagy multi valami, aminek a
kultúrához már csak az értékesítést elősegítő eszközök szintjén van köze. Az is rendesen elkeserített, hogy magyar performance táncos angolul kommentálta
előadását, a színházi sátorban is csak angol nyelvű tájékoztatót hallhattam
fiatal, magyar koreográfusok munkájáról. Nem hiszem, hogy saját hazámban meg
kellene tanulnom még egy idegen nyelvet, öreg vagyok, oroszra és németre
tanított a Kádár-rendszer.

A
hétfő szuper volt. Juli lányomnak kipréseltem magamból egy napijegyet, a
Placebot nagyon akarta. Engem igazán nem izgat. Korán kezdünk, ismerkedjen a
gyerek a hangulattal, mert hamar elválunk majd. Irány a JATE Klub kocsmája,
szegediek vagyunk, s ott randizunk más szegediekkel. Miután sikeresen
elpasszoltam a lányt, gyors merülés a Monchichi Potenciál zenéjébe, rohanás
tovább, mert ez az utolsó napom. Búcsúzkodom. Az Octopus homokozójában öt perc
homokvárépítés Bárdos Deák Ágival, tovább – tovább, Szellemvasút. Ágens
programja csúszik, mert még tart egy roppant száraz előadás a
heteroszexualitásról, nagyobb baj, hogy Ágens betartja az időt, így az ő műsora
lett rövidebb. Lehetünk húszan, akik közül három renitenst kizavar az előadó,
mert az első sorban beszélgetnek. Végre valaki. Végre odamondta nekik, hékás, a
lazaság és a bunkóság nem ugyanaz. Szeretem Ágenst. Futás, Nagyszínpad,
Beatsteaks, de nem köt le, csak addig, amíg megeszem a kezembe nyomott
promókolbászokat. A testem megmentették, a lelkemet a Világzenei színpadon
fogják megmenteni. Erre a napra vártam. A lengyel Zakopower jó felvezetés,
megpróbálják elénekelni magyarul a gyöngyhajú lányt, amit persze bőszen énekelünk
mi is. Tiken Jah Fakoly. Elefántcsontpart. Afrika szerelmeseivel telik meg a
mező, olyanokkal, akik ezzel a fekete, raszta istennel együtt éneklik a dalokat
Afrika szabadságáért. Néha libabőrös a hátam. De a meglepetés csak ezután jön.
Jönnek az eddig bujkáló orosz hadak, karjukon talán tíz százalékban van
érvényes karszalag. A Leningrad igazi underground, régóta tudom,
Szentpéterváron a helyem. Ezek tizennégyen óriási fazonok, de amellett profi
zenészek is. Középre leültetnek egy kétszáz kilós, kopasz, sebhelyes arcú
„maffia főnököt”, aki csak néha áll fel, érthetetlen artikulációval a
mikrofonba ordít, emellett elszív öt-hat doboz mezítlábas cigit, megiszik egy
karton Pilsner Urquelt, és utána küld egy üveg vodkát. Tevékenységének látható
eredménye van, a koncert végére csontrészeg. Az egész hét legvadabb, mégis
legemberibb buliján veszek részt, miközben mindenki a Placebon nyomorog. Aztán
Natasha Atlas még félálomba ringat csodálatos keleti zenéjével, hagyok mindent,
nem megyek tovább. Ez így tökéletes befejezés, kihúzom a hajnalra tervezett
koncerteket, megkeresem Julit, vége. Vége. Csak így magyarul:

VÉGE!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Utolsó nap, avagy a maradék por felrugdosása Aki sokat jár fesztiválokra, az tisztában van azzal az érzéssel, milyen utolsó nap felkelni -tudatában annak, hogy ez az utolsó nap- , és nekiindulni valamelyik színpadnak, hogy namost akkor még utoljára egy jónagyot, meghogy ameddig bírjuk fenn lesz...
Luminárium, Boban és Robert Hát elkezdődött. Bejutni igen nehéz lett volna, már délután kettőkor hatalmas sor állt, de szerencsére nekem már karszalagom volt, nem jegyem, így berohanhattam a központig, hogy feleségem jegyét is csinos sárga karkötőre cseréljék – tíz perc volt a...
„Ilyen vagyok, ilyen vagyok, ilyen vagy te is drágám…” Térkép, program, néhány ismerkedő kör, nézelődés, és az első sör négyszázért. Ihatnék ászokot is ötvennel olcsóbban, de ez azért elég durva. Nekem legalább is. Néhány német metál rajongó már négykézláb röhög rajtam, hogy csak egy doboz sört veszek. N...