A mi napunk

Tényleg ez kellett, egy jó nagy alvás, és máris pozitív benyomásokkal teli a Sziget utolsó napja. A mozinet sátornál kezdünk, Darvas Ferenc zeneszerző (Eldorádó) kísér régi burleszkfilmeket, kíváncsi voltam, hogy csinálja, nagyon profin, nagyjából egy másodperc alatt vezeti át a témát vidámból harciasba vagy vissza, ha kell. Bóklászunk egyet a hátsó úton, ahol az ember apró örömökre lel: hungarocelgolyó méretű jégkrémgömbökből összeálló fagyit (amely olyan pofátlanul drága, hogy a Sziget elején még eszünkbe sem jutott megvenni, mostanra viszont szoktuk az árakat; egyébként finom), csokibirkózást négy lánnyal és le-lecsúszó melltartóval, és az ego újabb hájjal kenegetését (külön küldöm ezt a mondatot annak, aki nemrég azzal lombozott le, hogy a blog csak arra való, hogy az ember többet foglalkozhasson az egójával) a Metro újság különszámában megjelenő comicsom által, el is teszek vagy tíz újságot, aztán még mindig a hátsó úton belehallgatunk Czeizel Endre érdekes kérdésfelvetéseibe, amit akkor hagyunk csak ott, amikor a közönség túlságosan kezdi elvenni a szót a professzortól.

Belenézünk Iggybe is, de nem hosszan, inkább csak bóklászunk a Szigeten, és nézünk ezt-azt, például felfedezzük a hajóállomást, ahova az elmúlt hat év alatt most jutunk ki először. Félig-meddig megnézzük a Magna Cum Laudét is, kissé nyál, kissé gáz, kissé szánalmas, és mégis egészen színvonalas zenét nyomnak a magyar nagyonpopulár dalok képviselőihez képest – nem is csoda, hogy egészen nagy tömeg csápol rájuk. Közben ellátogatunk pár percre a szomszédos divatbemutatóra, mert éppen ma délelőtt hallottam a MoME-ről életemben először (a New York-i MoMA-ra, Museum of Modern Artsra hajazó rövidítés a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet, más néven az Ipart jelenti), a végzősök ruháit vonultatják fel a modellek, én meg fotózok, és csodálom a feleségemet, hogy milyen békésen tűri minden hülyeségemet.

Irány a Világzene: igaz, hogy a Besh O Drom az idei nyarat végigkoncertezte – még kvázi-ingyenes ZP-s koncertjei i voltak –, nekünk idén nem jött össze, hogy megnézhessük őket. A Szigeten nem tudom, mikor koncerteztek ilyen elképesztően jót utoljára, mindenesetre hiába fáj a feleségem lába, szűk másfél órát végigtombolunk, és ezzel nem vagyunk egyedül. Ugyan túl sok jó magyar zenekar játszik egyszerre a tavaly csalódást okozó, ezért pár évig büntetőlistámon szereplő Anima Sound Systemtől a PUF-ig, azért itt is igen szép számban jelentek meg a tisztelt egybegyűltek, illetve szép számban csatlakoztak koncert közben, mert az iszonyú pörgős világzenét a Besh O Drom tényleg ritka világszínvonalon űzi. Tombolva termelődnek a boldogsághormonjaink, szép hely ez a sziget, és az emberek is mégiscsak jó fejek.

Vidámságunkat megkoronázandó az Afrika faluban két drága, de legalább rendesen tartalmas, eddig tökismeretlen koktélt veszünk, és azokkal indulunk Prodigy-nézőbe. Biztosak vagyunk benne, hogy a nagyszínpad előtti óriási tér őrült módon tele lesz, és így is van, megállunk egy hátsó sarkában a térnek, így is zsufisan állunk. Kezdődik a koncert, olyan, amilyenre számítottam, legfeljebb az lep meg, hogy a numero uno sláger, a Firestarter rögtön az elején lemegy. A zajt és a fuckfuckfuckolást feleségem kevéssé tolerálja, és úgy dönt, ez neki mégsem annyira kell, úgyhogy kettéválunk, én nézem tovább a Prodigyt, ő meg addig megy Szigetet látni. Tart ez körülbelül a következő szám végéig, amikor is rájövök, hogy egyrészt a színpadtól ilyen messze állni azért is lúzer állapot, mert ide már sokkal inkább csak a dob+basszus jut el, ráadásul nem is olyan hangosan, hiszen az egy számot végigüvöltő (nem éneklő, húúúzó) mögöttem álló hangja elnyom mindent, amiért érdemes lenne ott maradnom, másrészt rám tör a szerelem, és rájövök, hogy végül is nekem leginkább a feleségem mellett lenne a helyem, szóval hiányzik, én meg már megyek is kifelé a tömegből, fülemen a telefonnal, merre van, várjon meg.

Vicces Prodigy közben a Sziget: mint máskor déltájt, csak lézengenek az emberek az utcán. Belenézünk az Afro Celt Sound Systembe, az Afrika-falu talán ezért kihalt, ja, amúgy a faluban venni akartunk egy szép mécsestartót, szerdán még 990-ért adták, tegnap már 1500-ért, azt hittük, mostanra újra visszamegy az ára, erre kétezerért akarják ránk sózni, kösz, de akkor mégsem. A Roma sátorban is jó zene megy (állítólag ott mindig), és kezdem úgy érezni, lúzer dolog is lett volna a Prodigyn maradni, főleg, hogy a Medúza sátor mellett elhaladva világítós kézi mini biszbaszventilátort is a kezünkbe nyomnak, amit innentől fogva nem is tudok eltenni, nagyon frankó, csak tudnám, kinek jut ilyen az eszébe.

Átsétálunk a mozihoz – az Est szerint háromnegyedkor lesz a Fehér alsó, a feleségem szeretné megnézni, a Metro szerint viszont az Előbb-utóbb című kisfilmet vetítik majd. A Fehér alsóból le is játsszák az első tíz másodpercet, aztán kezdődik az Előbb-utóbb, ki érti? Amúgy a kisfilm jó, ahogy az előtte vetített Melletted is aranyos. Csatlakozik hozzánk a Prodigyről szabaduló Zizzz és Barni, akikkel még mulatni akarunk, benézünk a Táncdalfesztivál sátorba, de nem sokáig maradunk, aztán át a Wan2-hoz, ahol viszont még sokára kezdődik a Korai öröm, úgyhogy párommal úgy döntünk, idénre ennyi volt a Sziget.

Elindulunk kifelé árkon-bokron át, és egy elhagyatott helyen óriási örömet okozunk egy eltévedt részegnek (Istennek hálálkodik, hogy magyarok vagyunk, és még azt is tudjuk, hol a Nagyszínpad), ami csak tovább erősíti bennünk a pozitív sziget-képet. Olyan volt ez az egy hét, mint a hollywoodi filmek, sok látvány, pirotechnika, zene, negatív és pozitív élmények, de egyértelműen, vaskosan pozitív végkicsengéssel.

És csak otthon kezd újra fájni a lábunk.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Színház az egész Sziget Szombaton a homokozónál kezdünk, itt alkot egész délután feleségem jóbarátnője, de itt van baráti lánytriójuk harmadik tagja is, amíg netezem, csevegnek, csacsognak, fecsegnek. Utána irány Kozma Orsi, nincs nagy szerencséje, a minitömeg egy része már...
Szól a rádió… Lesújtok a véleményemmel - hát ez a Radiohead nem volt valami nagy szám. A Radiohead-koncert attól volt jó, hogy a számok jók (már amelyik) (persze ízlés kérdése) (stb.). Élőben nem adtak hozzá valami sokat ahhoz, mint ami lemezen már évek (évtizede...
„Ilyen vagyok, ilyen vagyok, ilyen vagy te is drágám…” Térkép, program, néhány ismerkedő kör, nézelődés, és az első sör négyszázért. Ihatnék ászokot is ötvennel olcsóbban, de ez azért elég durva. Nekem legalább is. Néhány német metál rajongó már négykézláb röhög rajtam, hogy csak egy doboz sört veszek. N...